Tízből nyolc mozifilm, öt pedig folytatás, nagy az igény a mesék és szuperhősök iránt. 

Ben Affleck Air – Harc a legendáért című filmje bizonyult a legjobbnak a Magyar Filmadatbázis adatai alapján a magyar közönség körében 2023 első félévében. A TOP 10-es lista 2. helyén a Pókember – A pókverzumon át című animáció áll, és dobogós A galaxis őrzői: 3. rész. A Dungeons and Dragons: Betyárbecsület a negyedik legjobb, míg a Tyler Rake: A kimenekítés 2. lett az ötödik. A TOP 10-es filmek közül nyolc mozifilm és csupán kettő streaming-tartalom. A legnépszerűbb filmek között feltűnően sok, öt a folytatás. Kitapintható a nézői igény a mesék és szuperhősök iránt, míg a romantikus filmek teljes mértékben hiányoznak a listáról. A legjobb értékelést kapott magyar film a Mentés másképp.

A mafab.hu 10-es TOP listája úgy állt össze, hogy súlyozták a hazai nézők szavazatszámait és az értékeléseket. A feltétel az volt, hogy legalább 100 szavazata legyen egy filmnek. Ez alapján a magyar közönség körében 2023 első félévében a mozikban, majd az Amazon Prime-on látható Air – Harc a legendáért című film áll az első helyen 87 százalékkal, Matt Damonnal a főszerepben. A filmben Sonny Vaccaro, a Nike márkaigazgatója tesz meg mindent, hogy márkája számára exkluzív arculatként biztosítsa Michael Jordant. 

A lista második helyén 83 százalékos értékeléssel a Pókember – A pókverzumon át áll, melyben Miles Morales, a népszerű és közismert pókember visszatér és újra találkozik Gwen Stacyvel. Már jöhetne a nyugis bűnüldözés, de akkor átkerül a multiverzumba, ahol egy csomó pókember van, akiknek az a dolguk, hogy különböző világaikat védjék.

A toplista bronzérmese A galaxis őrzői: 3. rész című mozifilm, mely 81 százalékos értékelést kapott a magyarországi nézőktől. A Marvel Studios új filmjében a különc banda már kicsit máshogy fest. Peter Quillnek össze kell verbuválnia csapatát, hogy megvédjék az univerzumot és megóvják egyik társukat is. Ha nem járnak sikerrel, az a galaxis őrzőinek végét jelenti. 

Negyedik helyen végzett a legendás szerepjáték moziváltozata, a Dungeons and Dragons: Betyárbecsület című fantasztikus kalandfilm, melyben egy sármos tolvaj és különc kalandorokból álló bandája nagyszabású akciót terveznek egy elveszett ereklye megszerzéséért, de a dolgok veszélyesen kisiklanak. 

A Netflixen látható Tyler Rake: A kimenekítés 2. lett az ötödik. Az első részben Chris Hemsworth a bangladesi alvilág mocskával küzdött meg, most a kőkemény grúz maffiát haragítja magára. 

A hatodik legkedveltebb film a Super Mario Bros.: A film. A Nintendo és az Illumination új animációs filmje a Super Mario Bros. világában játszódó fergeteges kaland-vígjáték. 

A John Wick: 4. felvonás áll a hetedik helyen, melyben John Wick eddigi legveszedelmesebb ellenfeleivel száll szembe. Az érte járó vérdíj csak nőttön nő, miközben az alvilág leghatalmasabb figuráit kutatja New Yorktól Párizsig, Oszakától Berlinig.

A TOP 10-es lista nyolcadikja a Creed III, melyben 18 börtönben lehúzott év után előkerül Adonis gyerekkori barátja, Damian, aki lesittelése előtt ígéretes bokszolónak számított, és aki most ott folytatná, ahol abbahagyta. 

A 9. helyen az Eltűnt című thriller végzett, melyben a kamaszlány, Grace eltűnt anyja után a neten kezd el nyomozni, ahol egyre furcsább, meglepőbb és riasztóbb tényekre talál, míg végül magát sem érezheti biztonságban.


Végül a Sikoly VI. zárja a listát 72 százalékkal, melyben Ghostface ezúttal New Yorkban csap le. 

A mafab.hu adatai alapján a legjobb értékelést kapott magyar film Rózsa Gábor 2021-ben készített Mentés másképp című filmje, melyben Márk a saját maga által kifejlesztett Alternatív Terápia módszerével kezdi kezelni a depressziós Dórát. Úgy kezdi manipulálni a lány életét, hogy az nem tud róla, ezzel próbálkozva terelni őt a boldogság felé. 

Kiemelt kép: Jelenet az Air – Harc a legendáért c. filmből (forrás: Port.hu