Közhelyek és kultúrák – Emily Párizsban sorozatértékelő

Már a cím sem kecsegtetett túl nagy reményekkel, bár az elején még bíztam benne, hogy talán csak rossz címmel láttak el egy egyébként minőségi, jó sorozatot, de sajnos pont azt kaptam, amit reméltem, hogy nem fogok, Emily-t Párizsban, és a történet szempontjából semmi többet.

Darren Star 22 évvel az ikonikusnak számító Szex és New York után egy ahhoz nagyon hasonló forgatókönyvet sütött el, csak elcsépelt, 2020-as kiadásban, ugyanis az Emily Párizsban című, Netflixre felkerült „remekműnek” akár Szex és Párizs is lehetne a címe. Ez a sorozat is egy fiatal nőről szól, aki hátrahagyja a korábbi életét és önmegvalósításba kezd.

A történet főhőse a Chicagoban élő Emily (Lily Collins), akiről bár nem tudjuk meg, hogy hány éves, és a tíz rész alatt meglepően sokszor vált végzettséget, úgy tűnik, mégis annyira tapasztalt, hogy a főnöke váratlan terhessége miatt övé a megtiszteltetés, hogy kiutazhasson a külföldi partnercégükhöz, és együtt dolgozhasson velük.

Az első részben még komoly párkapcsolattal rendelkező Emily egy szempillantás alatt otthagyja az életét Amerikában, holott még sosem járt Európában, és körülbelül a harmadik rész elejére már a barátja sem bírja a párkapcsolatot, így szakít vele. Természetesen addigra már legalább három csábító francia férfi hívta volna randevúra, és az alatta lakó, félmeztelenül ajtót nyitó szomszéd is – akire puszta véletlenségből majdnem rátöri az ajtót – ellenállhatatlanul vonzó.

Az új munkahelyén utálják, a történet pedig előszeretettel épít olyan negatív sztereotípiákra a franciákkal kapcsolatban, mint hogy bunkók, utálják, ha valaki nem beszéli a nyelvüket, még akkor sem válaszolnak, ha értik, amit mondanak nekik, és bár komolyan veszik a munkájukat, nem szeretnek korán reggel bejárni vagy túl sokat beszélni róla. Természetesen nem minden szereplő ilyen, és az alkotók igyekeznek a negatív sztereotípiákat kedves és befogadó karakterekkel ellensúlyozni, mégiscsak cipel magával a történet egy kis negatív előítéletességet a franciák iránt.

Az ellenszenves munkahelyi közeg ellenére Emily rendíthetetlenül próbál beilleszkedni, közben pedig előszeretettel osztja meg az új életének izgalmait a rohamosan növekvő követőtáborral rendelkező Instagram-profilján, amivel néhány nap leforgása alatt olyan elképesztő népszerűségre tör, hogy maga a francia miniszterelnök felesége, Brigitte Macron is továbbosztja az egyik bejegyzését. Emily másodpercek alatt elismert influencerré válik, akinek automatikus bejárása van zártkörű rendezvényekre, és mindenki vele szeretne együtt dolgozni.

Több szempontból is erősen vérzik a történet, kezdve azzal, hogy a lehető legkevésbé sem realisztikus, az pedig kifejezetten nevetséges, hogy a francia First Lady az Instagramot böngészve egy amerikai lány egyébként teljesen jellegtelen fotóját osztaná meg. Ami viszont különösen szemet szúró, hogy az utolsó rész végére már elfelejtettem számolni, összesen hány férfival jött össze Emily a kb. 5 órás játékidő alatt. 16 éves kor fölött aligha tartom élvezhetőnek azt a tízszer 30 percet, amit erre a sorozatra áldoztam, ebből a szempontból pedig nemhogy valótlan, de még negatív példát is állít a nézői elé.

Élvezhető azonban, hogy bár Párizst is utópikus módon – elképesztő forgalmi dugók, dulakodó turistacsoportok és szmog nélkül – ábrázolja, ahol minden sarkon van egy pékség, étterem vagy virágbolt, és a franciák már a reggelijük mellé is pezsgőt kortyolgatnak, nagyon is meghozza a nézői kedvét egy franciaországi kiruccanáshoz. Az más kérdés, hogy a valóságban talán nem azt kapná egy turista Párizsban, amit Emily szemén keresztül látunk, mindenesetre marketing szempontból valószínűleg nagyon jó fogásnak bizonyul, és tömegesen fogják megrohanni az emberek Franciaországot, amint az újra lehetségessé válik.

Emellett pedig akár még egy kezdő nyelvtanulónak is hasznos lehet ez a viszonylag rövid és kissé butácska sorozat, hiszen a francia karaktereket francia anyanyelvű színészek játsszák, és bár a nyelvtudás nélkül boldoguló Emilyvel nagyrészt angolul kommunikálnak, azért mégiscsak sűrűn hangzanak el francia parafrázisok is.

Összességében tehát azoknak ajánlom, akik nem vágynak körömrágósan izgalmas történetekre, és szeretik a kissé szürreális, de könnyed és szórakoztató sorozatokat nem kevés kulturális újdonsággal megpakolva. Számukra az Emily Párizsban teljes mértékben élvezhető, számomra viszont inkább unalmas és kissé bosszantó volt a francia közeg és kultúra ellenére is, azt pedig őszintén nem tudom, hogy miért lenne szükség belőle 2. évadra.