Szerencsénkre az idei év jobb volt, mint a tavalyi – legalább is a filmek terén biztosan. 2017 sok újdonságot hozott a filmművészet területén, az alkotók a már megszokott blockbusterek és képregényfilmek mellett érdekes és formabontó remekművekkel ajándékozták meg a nézőközönséget, így várhatóan az Oscar-idény jóval erősebb lesz, mint az egy évvel ezelőtti. Figyelem, egy szubjektív válogatás következik az év különleges, kiemelkedő vagy éppen csalódást keltő filmjeiből!
Logan
Rendezte: James Mangold
Hugh Jackman hattyúdala hatalmas sikert aratott az egész világon, mint egy eszméletlenül hatásos, kegyetlen, de érzelmes akciófilm. Jackman és a kis Dafne Keen alakítása is emlékezetes, számomra azonban nem volt teljesen hibátlan az élmény; ezt rajtam kívül többen is megerősítették. Mangoldnak remek és gyenge alkotásai egyaránt vannak a filmográfiájában, itt pedig többször üresjáratot, illetve esetlenségeket éreztem, de ettől függetlenül méltó búcsú a híres címszereplőnek.
Guardians of the Galaxy Vol. 2
Rendezte: James Gunn
Az alábbiakban kiderül, mennyire el voltunk kényeztetve idén képregényfilmek ügyében, de sajnos a példák nem mindig pozitívak. Az első Guardians of the Galaxy üde színfoltja a sokszor már ipari termeléshez hasonló Marvel-franchisenak, de a film egy indokolatlanul hosszú, izgalmas cselekményt teljes mértékben mellőző folytatást kapott. A mozi ugyan felmutathat jó néhány humoros jelenetet, de Drax nem tud elvinni a hátán egy egész filmet, és a zene sem olyan jól összeválogatott, mint ahogyan azt az elsőnél hallhattuk. Kár érte.
King Arthur: Legend of the Sword
Rendezte: Guy Ritchie
Guy Ritchie évek óta nem találja régi formáját, sajnos ezzel a misztikus-történelmi-gájricsis hibriddel sem sikerült visszatérnie a Blöff-féle színvonalra. Azzal, hogy saját pimasz stílusát vegyíti össze egy azzal teljesen elütő korszakkal és világgal, rengetegszer válik önmaga paródiájává Arthur király csodás kalandja. Bár a közönség egészen szerette, ezúttal a kritikusokkal kell egyetértenem: szörnyű.
Justice Leauge
Rendezte: Zack Snyder
Lehet, hogy ez a film nem sorolható a nagy csalódások közé, hiszen az igazat megvallva nem volt olyan idő, amikor vártak is tőle valamit. Egy halvány reménysugár villant fel Joss Whedon bevonásával, azonban ennek tragikus és sokkoló oka beárnyékolta a hírt. Snydert sosem tartottam jó rendezőnek, nem tud bánni a karaktereivel, de ehhez képest egy egészen nézhető film lett a DC-univerzum legújabb darabja. A sztori gyenge, a főgonosz borzalmas, de a csapat aranyos, Ezra Miller pedig valóban kiemelkedő.
Star Wars: The Last Jedi
Rendezte: Rian Johnson
Egyértelműen az év legnagyobb csalódása – és azon esetek egyike, amikor a közönség és a kritikusok véleménye szöges ellentétben áll egymással. Rian Johnsonban mindenki bízott: egyes vélemények szerint új korszakot nyitott a Star Wars-filmek világában, mások szerint egyenesen eltemette azt. Én köztes véleményen vagyok, a film egyszerűen nem működik, ha Star Wars-filmként kezeljük. Túlhúzott, ugyanakkor vannak benne csodálatos alakítások, külön emelvén kalapom Adam Driver előtt.
Grave
Rendezte: Julia Ducournau
Bár a film eredetileg 2016-os, a világ legtöbb részén idén tudtuk csak megtekinteni, léte pedig olyan fontos, hogy muszáj volt besorolnom a többiek közé. Az inkább színésznőnek, mint horror-rendezőnek kinéző Julia Ducournau hihetetlen alkotást tett le az asztalra, mely korántsem tökéletes, mert elsőfilmes hibákat és enyhe rendezetlenséget produkál (főleg a történet terén), de egyszerűen bemászik az ember bőre alá, és napokig nem tudunk megszabadulni tőle. Sokkoló, nyers, sokszor gusztustalan, őszinte és pulzáló világba kapunk betekintést, Garance Marillier remek alakításával megkoronázva.
Get Out
Rendezte: Jordan Peele
Az év egyik legnagyobb meglepetése, főleg, hogy az Oscar-szezonba is beleszólhat. A Grave után ismét egy horror következik a listában, itt sem a világ legjobb filmjéről beszélünk, azonban különleges és merész előrelépés a műfajban. Tudatosan építkezik, élvezetes, üde színfolt az egy kaptafára készülő horrorfilmek között, Daniel Kaluuya pedig kifejezetten meggyőző a főszerepben.
Spider-Man: Homecoming
Rendezte: Jon Watts
Az idei képregényfilmek közül hármat emelnék ki feltétlenül, a meglepő módon szerethető Wonder Womant, Taika Waititi imádnivaló Thor: Ragnarökjét, valamint Tom Holland első önálló pókozását. A legjobb ezek közül tényleg Peter Parker legújabb kalandja, ennyi szívet és lelket az első Guardians of the Galaxy óta nem pipáltunk a Marvel univerzumában. Humoros és könnyed film, igazi vérfrissítés, Holland lubickol Parker szerepében, a zene terén pedig Giacchino alkot egészen magas minőséget.
Dunkirk
Rendezte: Christopher Nolan
Egy új Nolan-filmet mindenki úgy vár, mint a Messiást, történelmi témához pedig még sosem nyúlt. A dunkirk-i mentőakciót kevesen „énekelték meg”, de Joe Wright zseniális egysnittjére emlékezhetünk az Atonement-ből. Nolan Dunkirkje első látásra talán nem nyűgöz le tartalmi mélység terén, sokkal inkább elképesztő audiovizuális élmény; azonban második nézésre az ember sokkal inkább átlátja a film briliáns szerkezetét és értékeit. A három tér- és idősíkot Nolan tudatosan és hibátlanul kezeli, a zene, a látvány és az alakítások remekek. Egyedül a vége érezhető egy kicsit hatásvadásznak, de csak azért, mert a film előtte szenvtelen és távolról szemléli az eseményeket. Az év egyik legjobbja.
Wind River
Rendezte: Taylor Sheridan
Taylor Sheridan első rendezése, a Sicario és a Hell or High Water által elkezdett trilógia méltó lezárása. Különlegessége abban rejlik, hogy nem akar többnek látszani annál, mint ami valójában. Napjainkban az ehhez hasonló thrillerek nem élik virágkorukat, így már igazán szükségünk volt erre a filmre. Végig izgalmas és igényes, a történet egyszerű, a hangulat pedig adott a hófödte tájon. Jeremy Rennertől szerencsére újra egy rettentően erős alakítást láthatunk.
Blade Runner 2049
Rendezte: Denis Villeneuve
Szubjektív szemmel ez a film 2017 első helyezettje. Denis Villeneuve méltó folytatást készített a 80-as évek cyberpunk klasszikusának, amiben persze remek partnerei is voltak a kamera mindkét oldalán. Harrison Ford rég volt ilyen jó, Roger Deakins atmoszférateremtő képei pedig egyenesen lenyűgözők. A film egy valódi látomás, maratoni hossza ellenére végig a székbe szegez. Természetesen ehhez is kell egy ízlés és türelem, valamint az eredeti mű ismerete.
The Big Sick
Rendezte: Michael Showalter
Az idei év egyik legtündéribb és legmeglepőbb alkotása, Kumail Nanjiani és felesége igaz története, apró változtatásokkal. Ritka az olyan film, mint amilyen a The Big Sick, mindenből van benne egy kicsi: humor, dráma, romantika, ráadásul sokszor még meredek társadalmi és kulturális kérdéseket is feszeget. Nagyon szerethető mű, természetes és bájos alakításokkal teletűzdelve, amelyeket közül kiemelkedik a zseniális Holly Hunter.
The Killing of a Sacred Deer
Rendezte: Yorgos Lanthimos
A homár és a Kutyafog rendezője sosem ajándékoz meg minket egyszerűen megfejthető filmekkel, az év végére pedig egy rendkívül nyugtalanító dolgot tárt elénk. Lanthimos steril és érzelmektől mentes világa önmagában is hátborzongató, a színészek teljesen minimalista alakítást nyújtanak, közülük is kiemelném Barry Keoghan remekelését. Nehéz film, nehéz befogadni, azonban nem arról van szó, hogy durva vagy undorító lenne, egyszerűen mentálisan viseli meg az embert.
