A legjobb rendező díját ítélték Grosan Cristinának az Authors Under 40 kategóriában a Hétköznapi kudarcokért az ezen a hétvégén záruló Velencei Filmfesztiválon.
Ezzel a főversenyen kívüli, összes többi szekcióban benevezett film rendezője közül szerezte meg az elsőséget. Ráadásul az első magyarként veheti át ezt az elismerést, amelyet korábban még más hazai alkotó nem kapott meg. A zsűri kiemelte, hogy a három nő sorsát egy rejtélyes természeti katasztrófa árnyékában nyomon követő ambiciózus történetnek az egyéni hangvétele, az erős női karakterei, a friss feldolgozása egyaránt egyértelművé tették számukra, hogy ez a film az idei mustra egyik legkülönlegesebb alkotása mind a tartalmát, mind a profi megvalósítását tekintve.
„Nemzetközi közönség előtt megméretkezni hatalmas kiváltság, ugyanakkor hihetetlen izgalom is a számomra. Mindig ott motoszkál a kérdés a magamfajta rendező fejében, hogy a mi kelet-európai nézőpontunkra, történeteinkre, hogyan rezonál és mennyire nyitott a nagyvilág. Ez a díj épp ezért különösen megtisztelő, mert azt a visszajelzést adja, hogy az alkotótársaimmal mégiscsak sikerült megragadnunk és kibontanunk a mostani, nagyon változó világ egyik olyan témáját, illetve bemutatni azokat a mindennapi hősöket, akikhez a legkülönbözőbb nemzetekhez tartozó nézők is őszintén, érdeklődően képesek kapcsolódni.” – mondta Grosan Cristina, aki kiemelte azt is, hogy a másságot elismerő és támogató Queer Lion díjért is versenybe szállt a Hétköznapi kudarcok az idei Velencei Filmfesztiválon.
„Nagyon fontosnak tartom a fiatal filmesek támogatását, ezért is törekszünk arra a Laokoon Filmgrouppal, hogy mindig legyenek első és második filmes alkotók körülöttünk. Cristina eseteben csodalatos látni, hogy a közös első filmünk után, hogyan tudott szintet lepni ezzel a második, négy országot összefogó koprodukciós projektjével. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan kezdjük a következő filmjét is.” – hangsúlyozta Stalter Judit producer.
A Hétköznapi kudarcok először szeptember 17-én lesz látható hazánkban a CineFesten, a mozikban október 27-től lesz látható.