Az egyik legemberibb jellemvonás az élet bármely területén megnyilvánuló versengésünk: az elismerések, trófeák osztogatása vagy szerzése, és ezek dicsőítése. Legyen szó egy iskolai szavalóverseny bekeretezett okleveléről vagy egy olimpiai aranyéremről: kiállítva, büszkén mutogatják.
Olyan díjaknak pedig, mint a Nobel vagy az Oscar, hajlamosak vagyunk túl nagy szerepet tulajdonítani. Arra gondolunk, hogy ki tudna jobban elemezni és értékelni egy művet, mint egy szakember – ám ezeket a díjakat sokszor nem a szakma adja, és mint a világon oly sok dolog kimenetelét, az arany szobrocskákat is a láthatatlan kezek, a politikai érdekek vagy személyes indíttatású szálak rángatják (miért jelölték volna 1939-ben béke Nobel-díjára Adolf Hitlert?).
A láthatatlan kezek a kultúrába is belenyúlnak, így néha olyan alkotásokat lehetetlenítenek el, melyek inkább reflektorfényt érdemeltek volna. A jelenség a magyar közegre is igaz, vegyük példának, hogy a mozik országszerte folyamatosan újra és újra műsorra tűzik az Oscarra esélyes Testről és Lélekről-t. Hajdú Szabolcs, színész/rendező Ernelláék Farkaséknál című filmje a Karlovy Varyban aratott győzelme után sorra nyeri a további külföldi rangos díjakat, ám Magyarországon szinte teljesen ismeretlen a nézőközönség előtt. Ilyen film a legfrissebb botrányt kavaró Kostyál Márk, elsőfilmes rendező 2017-es mesterműve is, a Kojot.
Bár a szakma az utóbbi év egyik legjobb magyar filmjének tartja, a producerek (Kálomista Gábor és gyártója, a Megafilm) kivéreztették az alkotást, így a magyar közönségnek szinte esélye sem volt megismerkedni vele. Az ellehetetlenítés a film megjelenése óta szinte azonnal követhető volt, a mozikból botrányosan rövid idő után lekerült a műsorról, reklámot pedig szinte semmilyen formában nem kapott. Ennek ellenére kedvelt meghívottja volt a külföldi filmes összejöveteleknek, ilyen a szerbiai Palicsi Filmfesztivál – ahol magam is először láttam – viszont utána hiába vártam, hogy a mozik valamelyikében újranézzem, később sem tűzték újra műsorra (csak a szegedi Belvárosi Mozi szervezett egyalkalmas közönségtalálkozóval egybekötött vetítést). A valódi botrány akkor kezdődött, amikor február közepén – premierjének egy éves évfordulóján – kiderült, hogy a gyártó nem szerepelteti a Kojotot a Magyar Filmhéten, sőt, a forgalmazási potenciált és újabb felfuttatást kizárva a filmet teljes egészében feltöltötték a YouTube-ra. Mint pár nappal később kiderült, a rendező tudta nélkül, aki egy Facebook bejegyzésben foglalta össze kellemetlen tapasztalatait az incidenssel, valamint a producerével kapcsolatban.
De mit kell egy filmnek vagy rendezőjének elkövetnie, hogy Magyarországon ellehetetlenítéssel járjon, sőt, a betiltás veszélyével fenyegessen – melyre, ahogy a rendező is nyilatkozta, a Tanú esete óta nem volt precedens Magyarországon?
A Kojot főszereplője – Misi – bár fiatal, jóképű és átlagos fizikumú, nem a legférfiasabb süti a dobozban: a munkahelyén eszközként kezelik, szabadidejében küzdősportot gyakorol, de a nők is legyűrik, és hiába próbálkoznak fiatal feleségével –Eszterrel -, nem tudja teherbe ejteni a nőt. A nyüzsgő pesti élet fejfájásaitól és nyűgeitől menekülőút nyílik előttük Misi nemrég elhunyt nagyapja végrendeletében: az öreg ugyanis rá hagyta vidéki kulipintyóját, hogy unokájának úgymond „végre leszálljanak a tökei”. Misi azonnal beleszeret a kukoricadombokkal pettyezett tájba és a poros vidéki élet egyszerűségébe, ezért egy új, szebb élet reményében letelepszik Eszterrel a telken, és saját kezűleg építkezésbe kezd. Az apró település idilljét viszont egy igazi „Keresztapa” – Szojka Pál – tartja markában, akinek célja minél több föld felvásárlása, így Misi telkére is igényt tart. A férfi eltökéltségében visszautasítja az ajánlatot, a film további cselekménye pedig az ebből csírázó feszültségre és viszályra épül, mely lassan mind a két fél egész családját magával rántja.
Misi minden áron bizonyítani akarja férfiasságát, de az út vérrel itatott, és többet akar: a férfi makacsságából akkor sem enged, amikor Szojka verőlegényeket küld rá és családjára. Segítségre nem számíthat, az igazságot pedig hiába keresi, úgy tűnik, a hivatali szervektől a rendőrségig mindenki ellensége tenyeréből eszik, még Eszter is egyre barátságosabb viszonyt ápol a fiatalabb Szojkával.. Misi ebben a kilátástalan és igazságtalan helyzetben megtanul kiállni magáért, egészen váratlanul ráébred, hogy az engedés és elengedés nem kell, hogy térdet hajtást és megalázkodást jelentsen, hanem a helyzeten való túlnövést és – az ő esetében – férfivá érést. A férfiasság archetipikus jellemzői a történetből adódóan végigkísérik a filmet, melyek a kocsmai verekedések vadnyugati hangulatával párosítva igazi magyar western filmmé fémjelezik a Kojotot.
A rendező, hogy a nézőket ne befolyásolja semmilyen közismert színészhez társított elképzelés vagy elvárás, többnyire határon túli és kevésbé ismert, de annál tehetségesebb színészeket választott. Különösen kiemelkedik Attila, a „tökös erdélyi cigánygyereket” játszó Orbán Levente tekintélyt parancsoló megjelenésével és az idősebb Szojkát alakító Kovács Frigyes, aki vérfagyasztó tekintetével és alakításával a hollywoodi filmek „főgonoszait” is megszégyeníti.
Mi van ebben a filmben, amitől ellehetetlenítésre kényszerült? Rejtett vagy nyílt politikai üzenet? Bárminemű propaganda, vallási nézet, vagy deviancia? Egyik sem. Ez a film a felnőtté válásról, a férfivá érésről szól, igazi csípős társadalomkritikával fűszerezve. Ezért ne higgyünk a háttérben játszó kezeknek és a láthatatlan szálaiknak, és ne higgyünk a díjaknak.
Nem harap ez, csak a szar embereket
– mondja Misi nagyapja Szojka egyik emberének, – s ezt akár a filmre is mondatnánk. Ha nincs bennünk előítélet a filmet körülvevő botrányról és ellehetetlenítéseinek körülményeiről, és hiszünk benne, hogy nem csak az Oscarra jelölt filmek lehetnek jók, a Kojotnak esélyt adva egy remek filmes élménnyel lehetünk gazdagabbak.
