Lássuk, hogy a Disney legújabb sikere, az Encanto jogosan nyerte-e el az Oscar-díjat?
Szerző: Solymos Kristóf
Az Encanto című animációs film 2021 egyik legfelkapottabb slágere volt a gyermekeket célzó alkotások közt. A Walt Disney legújabb alkotása a BAFTA- és a Golden Globe után az Oscar-díjátadón is elnyerte a legjobb animációs filmnek járó elismerést, ám a legnagyobb hype-ot mégis a hétköznapi filmfogyasztók közt, szájról szájra terjedve kapta. Erre elsősorban a fülbemászó zenei betétek és a romantikus, latin hangulatba ágyazott, könnyen emészthető, happy enddel záruló történet szolgálhat magyarázatként.
A történet szerint egy varázslatos családnak, a Madrigaloknak hála virágzik Encanto, egy kis kolumbiai kommuna, ahol a természet minden nap bőséges javakkal látja el a helyieket, így felhőtlen a boldogság. A famílliából mindenki (még a ház is, ahol laknak) misztikus varázserővel rendelkezik, kivéve főszereplőnket, a tinédzser Mirabelt, akiről senki sem tudja, hogy miért más, mint a többiek. Egy nap viharfelhők gyülekeznek Encanto és a család élete fölé, amit megannyi titok, és egy rég elfeledett, borús jóslat közeledő beteljesülése okoz.
Az ilyen, sokakhoz eljutó mesefilmeknél az esztétikán, az újszerű narratív elemeken és a jól megírt karaktereken túl különösen fontos szerepe van a közvetített értékek relevanciájának és a tanulságok aktualitásának is. Az Encanto ebben a tekintetben nagyon ambivalens érzéseket vált ki. Minden, amit mond, már elhangzott korábban, ennél érzékenyebben és pontosabban, például a Jégvarázsban (2013) (pl. a hibáiddal együtt vagy tökéletes, fordítsd a hátrányod az előnyöddé, ne másokból építsd fel az önképed). Az egész műfajra levetítve tehát felmerül a kérdés, hogy akkor a viszonylag limitált mozgástér miatt már nincs is értelme ebben a zsánerben új filmeket gyártani? Borul ez az egész elmélet, ha valaki előbb látja az Encantot mint a Jégvarázst?
Végtére is, a váltakozó kontextus ellenére sokadszor ugyanazt a filmet elkészíteni semmi pozitív hozadékkal nem jár a felnövekvő generációk számára. Ez a film pedig a fentebb említett, ugyancsak Disney-produkció szemérmetlen, de teljesen ártalmatlan – sőt még azt is megkockáztatnám, hogy jó szándékú – koppintása. A Jégvarázs viszont ugyanúgy még korábbi alkotásokból merít, és szintén semmi forradalmian újat nem tesz hozzájuk. Pedig a gyerekekből álló nézőközönséget is fontos értő és nevelendő fogyasztókként kezelni. Igenis van létjogosultsága az új üzeneteknek és a formabontó megoldásoknak.
De valahol el kell fogadnunk, hogy valószínűleg ezek az ellenérzések semmi másból nem fakadnak, mint a természetes és klasszikus érzésből, hogy régen minden jobb volt és újnak hatott. Na de nem kell visszamenni az alfáig, mindenki ahhoz viszonyít, ami a saját gyermekkorában volt meghatározó. Így ezen túllépve, saját jogán milyen a film?
Igazából a zenéket leszámítva minden tekintetben némileg átlag feletti, de nem kiemelkedő. Valamivel az átlagnál érdekesebbek a karakterek, az alaphelyzet, a mondanivaló és a látványvilág/hangulat is egyszerre. Ami viszont maradandóvá teszi a filmet, az a tény, hogy a zenék tagadhatatlanul ízlésesek és magas színvonalúak. Mondjuk nem a Jégvarázshoz hasonlítva, mert valószínűleg a mémmé vált Legyen hó felülmúlása igazságtalanul magasra helyezett léc lenne, de valóban számos, hosszútávon is emlékezetes és jól dúdolható dal színesíti a filmet.
Végső soron azonban fontosnak tartom leszögezni, hogy a gyermekek számára valószínűleg felhőtlen, vidám és izgalmas szórakozás lesz a film mind a 102 perce, mert az alkotás hibáinak többsége csak az annak szinte a szőrszálhasogatásig történő hasonlítgatásával és nem önálló alkotásként való kezelésével, a Disney-filmek sorába fűzésével vehető észre.
Az Encanto kedves, aranyos és jó tanulsággal rendelkezik, csak sajnos semmi újszerű nincs benne. Valószínűleg hetek múltán már csak a zene marad igazán élénk emlék. Ezzel a Disney talán újabb kilométerekkel növelte hátrányát a rivális mesefilmgyártókkal szemben.
