Ha Steven Spielberg új filmmel jelentkezik, az piros betűs ünnep a filmrajongók számára. A Ryan közlegény megmentésének, a Jurassic Parknak és az Indiana Jones-szériának az atyja nagy fába vágta a fejszéjét, és ismét könyvadaptációra adta a fejét. Vajon megérte várni rá?
Steven Spielberg az egyik, ha nem a legnagyobb rendező Hollywoodban. Számtalan alkotása vált klasszikussá, így nem csoda, ha milliókat tett munkásságának rajongóivá. Most a megszokottól eltérő témával tért vissza: a geek-ek és gamerek világát akarja megmutatni a közönségnek. A legnagyobb kérdés az, hogy tud-e többet mutatni, mint egy a „kockák” elvárásainak megfelelő popkulturális utalásokkal teletűzdelt film?
Néhány éve robbant be a köztudatba, főleg a gamerek világában a VR fogalma. Konkrétan mi is az? A VR a Virtual Reality vagyis virtuális valóság rövidítése. Ezt úgy kell elképzelni, hogy vannak programok (nem csak játékok), melyeket különböző eszközök segítségével a háromdimenziós térben látunk. Ilyen népszerű eszközök pl.: az Oculus Rift, a HTC Vive és a PSVR. Legnagyobb hasonlóságuk, hogy mindegyik elengedhetetlen eszköze egy szemüveg, amely kivetítőként funkciónál, mint egy monitor, emellett érzékeli a fej mozgását is. A filmben ezekhez nagyon hasonlókat látunk pár új ötlettel megtűzdelve. Akit bővebben érdekel a téma, rengeteg érdekes cikket és videót lehet találni az internet berkeiben barangolva.
Ahhoz, hogy megértsük, mit is akar nekünk mutatni a film, kicsit merüljünk el a számítógépes játékokkal játszók (röviden gamerek) világában. Itt megjegyezném, hogy a geek és kocka kifejezések minden ártó szándéktól mentesen használom. Elsőként, hogy miért is játszanak ezek az egyének játékokkal? Ennek különféle okai lehetnek: a legtöbben puszta szórakozásként tekintenek erre, ha unatkoznak vagy hasznosan akarják eltölteni az idejüket, leülnek játszani. Vannak, akik relaxáció miatt döntenek ezen szórakozás mellett. Sokan sport céljából fordulnak ehhez az iparhoz. A néhány éve megjelenő e-sport iránt döbbenetes az érdeklődés, és nagy lehetőséget rejt a kevésbé sportos fiataloknak is. Ezek mellett sajnos van egy szűkebb csoport (a film nagyon jól bemutatja), akiknek valami problémájuk van az életben, és ezzel szeretnék levezetni a feszültséget, elterelni figyelmüket a gondokról, vagy egyszerűen mások akarnak lenni (vannak olyan szerepjátékok, amiben tetszés szerint készíthetnek karaktert). A gamerek társadalom általi megítélésük is sajátos. A szülők sokszor bosszankodnak, ha a gyermek sokat játszik. Egy társaságban kiközösíthetnek valakit, azért mert napjai nagy részét a játék teszi ki. Ez is fontos aspektusa az alkotásnak.
Akkor térjünk is rá magára a filmre. Történet a fiktív jövőben játszódik, ahol két szuper vállalat verseng egymással: az Oasis és az IOI. Előbbinek vezérigazgatója, James Halliday (Mark Rylance) megalapítja azt a virtuális valóságot, melyben sokkal szívesebben élnek a jövőbeli emberek, mint saját világukban. Lehetőségek tárháza vár rájuk, rengeteg új világ és megannyi lehetőség. Mindenki itt éli az életét, itt barátkoznak, itt randiznak, lényegében itt csinálnak mindent az evésen, alváson és wc-zésen kívül (a filmben ez is elhangzik). A bonyodalom ott kezdődik, hogy Halliday meghal, vagyonát pedig arra hagyja, aki megtalálja az Oasisben elrejtett Easter Egg-t (húsvéti tojás, így nevezik a játékokban elhelyezett titkos dolgokat, utalásokat). Ehhez különféle eldugott feladatok vezetnek, melyek arról híresek, hogy nagyon nehéz őket teljesíteni. Megszerzésére igyekszik Parzival, Art3mis, H, Sho és Daito. A rivális IOI, élén Sorrentoval (Ben Mendelsohn) igyekszik megszerezni a vagyont és ehhez nem félnek bepiszkítani kezeiket.
A történet elcsépelt, sokszor látott. Az átlag filmnézőnek semmi újdonságot nem nyújt. Nem lehet fordulatosnak, sem érdekesnek nevezni. Az események nagyon kiszámíthatók.
Színészi oldalról nagyon erős az alkotás. Wade Owen Watts/ Parzival szerepében Tye Sheridan-t láthatjuk, aki egy teljesen korrekt alakítást nyújt. A legjobb színészi teljesítmény mégis Ben Mendelsohn-hoz köthető, aki már a Zsivány Egyesben megmutatta tehetségét. Olivia Cook is ügyesen hozta szerepét, kár hogy kevés játékidő jutott neki, meg úgy általában a színészeknek, ugyanis a film legnagyobb része animált. Persze ezzel semmi baj nincs, a CGI eszméletlen jól néz ki, nagyon szépek az effektek, csak ez elnyomja a színészeket.
A film legnagyobb erőssége és gyengesége ugyanaz, hogy csak azok élvezik az alkotást, akik ismerik és jártasak abban a világban, amelyről beszél. A film- és játékbolondok megtalálhatják életük egyik legjobb szórakozását, míg azok számára, akik nem szoktak játszani, filmet sem nagyon néznek teljesen csalódás és kidobott idő lesz. Több száz utalás van az alkotásban más filmekre, játékokra. Soha nem gondoltam volna, hogy egy lapon kell említenem Godzilla-t, a Tini Ninja Teknőcöket, a Halo Spartanjait vagy az Overwatch karaktereit. Akik ismerik ezeket az alkotásokat sokkal könnyebben befogadhatják a filmet. A laikusoknak azonban annyi a különbség két alak között, hogy az egyiknek láncfűrészes puskája van (Gears of War), a másik fura sisakban van (Reaper). A film, amely azért készült, hogy a két „tábor” közötti szakadékot áthidalja inkább mélyítette azt. Leginkább a Warcraft filmhez tudnám hasonlítani, az sem volt élvezhető azok számára, akik frissen csöppentek bele az univerzumba.
Összegzésképp a Ready Player One egy korszakalkotó mű lett, akiket érdekelnek a játékok, a klasszikus filmek, nekik egy csodálatos utazásban és nagyszerű kalandban lesz részük. A többiek is tehetnek vele próbát, de valószínűleg csalódottan fognak távozni a teremből.
