A 2012-es Prometheus igazán megosztóra sikerült, volt miért utálni és szeretni. Nekem hatalmas élmény volt visszatérni az idegenek világába, ahol rengeteg újdonsággal gazdagodtunk. Ezzel szemben az Alien: Covenant számomra csalódás volt. Pedig én próbáltam a film pozitív oldalát kiemelni…

 

Forrás: alien-covenant.com

A történet a Covenant űrhajón kezdődik, amelynek feladata egy távoli bolygó benépesítése, így a fedélzeten több száz telepes és embrió tartózkodik a legénységen kívül. A jármű egy viharba keveredik, így nagy veszteségek érik a csapatot (miért pont James Franco halt meg?), ezért nem akarnak újra krióálomba merülni. Közben felfigyelnek egy statikus zajra, mely a közeli bolygóról jött, amiről szintén kiderül, hogy lakhatásra alkalmas.

Innentől az olvasó fantáziájára bízom, hogyan s miként szabadult el a pokol. A film ezen pontján meg kell említenem, hogy az alapkoncepció borzalmasan ostoba. Kíváncsi lennék, melyik űrhajó kapitány mondja, egy költséges és eleve kockázatos küldetés kellős közepén, hogy „jó srácok, az eddigi kutatásokat dobjuk ki az ablakon, mert ez a bolygó is rendkívül fasza lesz a honfoglaláshoz!”

Meg kell említeni, hogy hiába a műfaji besorolás, az Alien soha nem volt horror. Nincs meg benne az a faktor, amelytől a film minden pillanata félelmetes, borzongató lenne. Tehát aki azért ül be a filmre, hogy egy jót borzongjon, nagyot fog csalódni. Ami ennél is meglepőbb, hogy a film ez előzmények nélkül szinte érthetetlen. Megköveteli az univerzumban való jártasságot, különben üres szavak és érthetetlen rohangálások várnak a nézőre.

Az Alien széria látványtervének atyja, H. R. Giger stílusa itt is tökéletesen illeszkedik az univerzumba, a filmben látható lények és helyszínek hozzá méltó módon készültek el. A technika fejlődésével sokkal szebb és részletesebben kidolgozott idegeneket kaptunk, amelyektől (bár tényleg nem horror) feláll a szőr a néző hátán.

 

Forrás: reddit.com

Tehát a látványvilágért hatalmas pacsi a készítőknek, nagyot alakítottak. A film szabadban játszódó jeleneteit is különböző országokban forgatták le, zöldhátteres megoldást csak ritkán láthatunk, sőt az Engineer űrhajó belsejét is megépítették.

A szereplőgárdára nem lehet igazán panasz, a kötelezőt mindenki hozta, viszont hatalmas alakítás nem volt tetten érhető, de talán ez nem is olyan műfaj, amely megköveteli ezt (Michael Fassbender kettős szerepét és finom játékát azonban a legjobbak között kell elismerni!- a Szerkesztő). Azt viszont meg kell említenem, hogy személy szerint szívesen láttam volna James Franco-t egy nagyobb szerepben, kíváncsi lettem volna rá, hogyan tud beilleszkedni a helyzetekbe, mennyire tud jól alakítani egy sci-fi filmben, mivel abban nem igazán fordult meg eddig.

Eljött az idő, hogy kimondjam, hiába buta az alapkoncepció, a film legnagyobb hibája a bizonytalanság. A Prometheus után a rajongók egy része üvöltve követelt Xenomorph-ot a következő filmbe. Ridley Scott az előző filmet bizonyosan kudarcként élte meg, ha ilyen döntéseket hozott, teljesen megváltoztatva az események folyását. A filmben alig volt valami, amely hozzátett volna az Alien-mítoszhoz, inkább kiábrándultságot okozott. Pedig a Prometheus rengeteg lehetőséget magában hordozott, és eleve gondoljunk bele: a film műfaja sci-fi. Az ilyen filmeket pedig szinte bármilyen irányba lehet terelni, bárhogy folytatódhatnak. Nagy hiba volt a rajongókra hallgatni és az eredeti ötleteket eldobni. Véleményem szerint egy Prometheus 2-ből sokkal több mindent ki lehetett volna hozni.

Az Alien-univerzum kétséget kizáróan hatalmas népszerűségnek örvend. Rajongók több tízezrei adtak hitelt az új epizódnak a premier napján az előzetes negatív kritikák ellenében is. Fel kell tennünk a kérdést: lehet-e egyáltalán jó Alien-filmet készíteni? Mindenki hatalmas elvárásokkal ül be a moziterembe (ahogy én is tettem) és nem az ezerszer megrágott sci-fi kliséket akarjuk újból és újból végigszenvedni. Mindig is jellemezte e sorozatot a megújulás. Itt az idő a drasztikus változásokra kedves Mr. Scott! Még mindig él bennem a remény, hogy az Alines után még tud hatalmas meglepetéseket okozni a sorozat (millió hála James Cameronnak!). Még remélek és várok folytatást, mert így nem lehet vége! Elindult az Alien azon a bizonyos lejtőn, de itt meg is kell állnia.  Rengeteg reménnyel és elvárással várom a következő rész, remélem, nem kell újra csalódnom.

Összességében a film a rajongók számára élvezhető minden hibája ellenére. Nekem 4DX-ben volt szerencsém megtekinteni a premier utáni napon, és ez a technológia mindenképp hozzáadott az élményhez (ez volt az első ilyen film, amit láttam), csak ajánlani tudom. Remélem a következő részre sikerül kijavítani a hibákat és megkapjuk a mindenki által áhított folytatást!

Záró mondatként: Scott, Build a better world!