A filmkészítők számára sokféle alapanyag áll rendelkezésre, lehet az egy már korábbi film, más művészeti alkotás, és természetesen van, hogy egy film forgatókönyve teljesen az alkotók agyszüleményének eredménye. Az alábbiakban olyan filmeket veszünk sorra, amelyek regényeken alapulnak és kifejezetten jól sikerültek.
Egy regényt feldolgozó film értékelésénél az egyik legnehezebb feladat az, hogy eldöntsük, milyen szempontokon keresztül nézünk rá az alkotásra. Sokan nem tudnak elvonatkoztatni az alapműtől; az adott filmet az alapján szemlélik, hogy mennyire hű a regényhez, mind történet, mind karakterábrázolás, esetleg a hangulat szintjére is értve. Másokat szinte egyáltalán nem érdekli az (vagy talán nincsenek is tisztában vele), hogy egy regény feldolgozását látják, így teljesen el tudnak határolódni az irodalmi műtől. A legjobb talán az – már persze ha ismerjük vagy olvastuk a regényt -, ha a filmet elsősorban különálló alkotásként kezeljük, ha pedig érdekes vagy dicsérendő összefüggéseket, illetve eltéréseket mutat az alapanyaghoz képest, azokat csak plusz adalékként értelmezzük. Léteznek olyan filmek, amelyek több aspektusban is tökéletesen követik a regényt, amin alapulnak, de mégsem jók; és több olyan példa is van, hogy az alkotók totális szabadsággal álltak az irodalmi műhöz, és csak néhány részlet egyezik meg közte és a létrejött mozgókép között, mégis értékes filmekről beszélhetünk (például: Annihilation).
A másik nagy probléma ezzel a témával kapcsolatban az, hogy rengeteg figyelemre méltó és jó feldolgozás született a film történetének elmúlt egy százada alatt. Az alábbiakban megpróbálok kiemelni pár érdekes, klasszikus vagy szimplán kiemelkedő művet, de ha egy hiányzók nélküli listát kéne összerakni, annak nem lenne könnyű a végére érni. A modern amerikai irodalom egyik kiemelkedő alkotását, Harper Lee regényét, a Ne bántsátok a feketerigót! a megjelenése után mindössze két évvel (1962) a filmvászonra is feldolgozták – és remekül sikerült. A regény lényeges üzeneteit a toleranciáról, az elfogadásról tökéletesen átadja a Gregory Peck főszereplésével készült film, és a nézők szívét is ugyanúgy eléri, mint Lee klasszikusa.
Az egyik legnépszerűbb regényen alapuló film a nemrég elhunyt Milos Forman rendezése, Jack Nicholson legendás alakításával. A Száll a kakukk fészkére (1975) Ken Kesey regényének feldolgozása, a kritika és a közönség körében is sikeres volt (talán egyedül Kesey nem szerette). Maradva a 20. századnál, megemlíteném Andrej Tarkovszkij (szinte frenetikus) filmográfiájának egyik darabját, a Solarist (1971). A rendezőlegenda elég szabadon bánt az alapanyaggal (ami egyébként Stanislaw Lem fantasztikus regénye), legfőképpen vizuális értelemben. A film részben pont attól lett ilyen jó, hogy a rendező teljesen más rétegekre helyezte a fókuszt a könyvhöz képest, és minden bizonnyal ezért nem nyerte el a lengyel sci-fi író tetszését (az előbb említett Kesey-hez hasonlóan). Egyébként még létezik egy 2002-es adaptáció, de azt gyorsan felejtsük is el!
Eddig kizárólag olyan filmekről és regényekről volt szó, amelyek egyaránt klasszikusok – nincs ez másképp Stanley Kubrick Ragyogásával (1980) sem, ami Stephen King regényén alapul. A film nem követi teljesen hűen azt, mégis hatalmas presztízst szerzett magának az évek alatt és ajándékozott számunkra még egy zseniális Jack Nicholson-alakítást. 1987-ben jelent meg a mozikban A Nap birodalma, Steven Spielberg rendezésében és a kölyök Christian Bale főszereplésével. A film maratoni hosszúságú és nem volt kasszasiker, de ugyanolyan szívbemarkoló módon szemlélteti ,,az ártatlanság elvesztését”, mint J.G. Ballard regénye.
Irvine Welsh regényét, a Trainspottingot 1996-ban adaptálta Danny Boyle. A rendező zseniálisan bánt a regény karaktereivel és a témával, ennek eredményeképp az alkotás abszolút kultuszfilmnek számít. Bár a kasszáknál nagyot hasalt, hasonló, ha nem magasabb kultstátuszt ért el David Fincher 1999-es rendezése, a Harcosok klubja. Óriási teljesítmény a film, és azon ritka esetek közé tartozik, amikor a filmadaptáció magasan felülmúlja a regényt, amely alapján készült. Chuck Palahniuktól nem vehetjük el azt, hogy az X-generáció kiemelkedő írójának számít, de kellett Fincher ahhoz, hogy a Narrátor és Tyler Durden története ilyen magasságokba emelkedhessen. Ezen eset fordítottjára példa a 2000-ben készült Amerikai pszicho című film. A regény ismerete, olvasata nélkül a mű nagyon magával ragadja és lenyűgözi a nézőt (már ha van gyomra hozzá), ezért is került be a felsorolt filmek közé. Azonban Bret Easton Ellis zseniális agymenéséhez képest szinte minden szempontból (a narráció elképesztő felépítése, a médiaszocilógiai rétegek áthallása) eltörpül, Christian Bale alakítását leszámítva.
A 21. századból még három filmet emelek ki – hogy a franchise-okról se feledkezzünk meg, muszáj megemlíteni a Harry Potter és az azkabani fogoly (2004) című filmet, ami a varázsló kalandjaiból készült nyolc film közül magasan a legjobb. Alfonso Cuarón reményeim szerint nemsokára kétszeres Oscar-díjas rendezővé avanzsál, de már itt csodálatos dolgokat vitt véghez, különleges hangulatot adva az addig kissé gyermeteg szériának. Ian McEwan népszerű regényének feldolgozása, a Vágy és vezeklés (2007) az egyik legmegindítóbb szerelmes (vagy inkább háborús?) film az elmúlt évekből, ami jó darabig teljesen hülyére veszi a nézőjét, majd egy olyan gyomrost visz be a fináléval, hogy arra mindenki emlékezni fog. Gyönyörű képek, alakítások és zene – Joe Wright rendező sajnos azóta sem tudta megugrani a saját mércéjét, amit ezzel a filmmel felállított.
Végül a skandináv krimik egyik klasszikusa, a Millenium Trilógia első darabjának feldolgozásairól pár szó: 2009-ben bombaként robbant be Niels Arden Oplev filmje, A tetovált lány; Hollywood gyorsan fel is dolgozta rá két évre, és a lehető legjobb rendezőre bízták a feladatot, David Fincherre. Nagyon megoszlanak a vélemények a két filmről, szinte mindenki összehasonlítja őket, azonban ha a regényt is figyelembe vesszük az értékelésnél, az amerikai feldolgozás közelebb áll Stieg Larsson könyvéhez, kevesebbet változtattak a történeten, és a saját Lisbeth interpretációmhoz közelebb áll Rooney Mara alakítása, mint az egyébként szintén zseniális Noomi Rapace-é. A svéd egy remek thriller, az amerikai egy lassú folyású krimi – mindkettőt lehet szeretni.
Szerencsére az irodalom és a filmművészet kapcsolata rengeteg remek alkotást ajándékozott az emberek számára, és azt külön pozitív hatásnak tartom, hogy sok filmet látva az embereknek kedve támad elolvasni az azon alapuló regényeket is. További emlékezetes adaptációk, a teljesség igénye nélkül: A keresztapa, Szárnyas fejvadász, A bárányok hallgatnak, Szigorúan bizalmas, Hideg nyomon, Egy különc srác feljegyzései.
Kiemelt kép: letterboxd.com
