„Látod a remegő világot? / Mindenki fél / mindenkitől.”
(Illés Gábor: A fekete csókok íze)
Szerző: Kása-Bókkon Tímea
Talán ha azt mondom, hogy korunkban számos tehetséges költő és író alkot, senki nem fog vitatkozni velem. A kortárs irodalom a fénykorát éli. Többnél több kiadó kínál lehetőséget fiatal tehetségeknek publikálásra, prózában és lírában egyaránt. Heti szinten lehet olyan programokon részt venni, amelyek a kultúrára, a könyvek és a kortársak népszerűsítésére épülnek – fiatal és idős is kedvére válogathat. Emellett pályázati lehetőségbe is lépten-nyomon botlik az ember, ami szintén nem csak hivatásos íróknak kínál megjelenést.
Ám én most egy kicsit korábbi időkre evezek: mi lett a 2000-es évek elején magánkiadásokban publikáló tehetségekkel? Érdemes lenne-e őket újra felfedezni?
Mindenképp jó dolog néha – szó szerint – visszalapozni a múltba. Ezek az elveszett tehetségek sokszor egy-egy egyetemi antológiában bújnak meg valahol. Persze tény, hogy később nem mindenki választja az irodalmi pályát, és a verselgetés gyakran csak egy próbálkozás, ami időűző hobbi marad az egyetemi évek alatt.
Említsünk most egy konkrét példát, egy olyan személyt, akire érdemes lenne figyelni. Bár életműve igencsak csekély, minden papírra vetett szava mögött őszinte érzelmek bújnak meg. Ahogy egyre többször olvasom azt a néhány versét, ami nyomtatásban megjelent, a szövegek mindinkább magukkal ragadnak, felemelnek vagy lerántanak – de a felszínen egy alkalommal sem hagynak.
Költő lehetett volna. Nem is akármilyen. Talán ismert és elismert is. 20 kerek év jutott neki. Kicsit magasabban ért célba a „szárnypróbálgatásokkal”, mint bárki is hihette volna. Úgy gondolom, nincs késő újra életre hívni a fiatalember gondolatait, aki megélt kora ellenére igencsak érett volt.
A versei még élnek, a két – szinte vele együtt feledésbe merülő – magánkiadásban.
Illés Gábor munkáival a 2000-es évek közepén ismerkedtem meg egy versmondó táborban. Akkor akadt kezembe egy antológia (Szárnyak hullámverésben – Egyetemisták és főiskolások versei és prózái, 2004) és a Töredék című verse egyből megfogott.
Szakításról szól, csapongó érzelmekről, amikről nagyon nehéz jól írni, hiszen a végeredmény könnyen kliséssé válhat. Macskakaparással átmásoltam a füzetembe, amiben a megtanulandó versek között saját rímfaragásaim is szerepeltek. Később ugyanerre a versszövegre kisfilmet is készítettem, ami ugyan különdíjas lett a Bujtor István Filmfesztiválon, és a mai napig megtekinthető a legnagyobb videómegosztó felületen, mégsem lett ettől népszerűbb a mű szerzője, mint előtte volt.
A keresőfelületeken hosszas böngészés után lehet csak fellelni egy-egy momentumot Illés Gáborral kapcsolatban. A nehezítő körülmények ellenére feltett szándékom, hogy minél többen megismerjék a fiatalember munkásságát, vagy akár csak egy kis szeletét annak.
Illés Gábor: Töredék
(Búcsú Olgától)
Azt hiszed egyszerű nemet mondani?
Mint pőre papírt széttépném arcomat,
mert nem vagy, nem vagy velem
néha se, sohase.
A szakításba beleőszül a gondolat –
nem lehetek néma, nem érted?
Most arcodba vágom elnyomott panaszom
Mert érted gyűlöltem önmagam szüntelen,
s halott versekbe szültem életet a valódi lét helyett.
Mert esztelen szerettelek meztelen lélekkel
s öntudatom parazsát a feketébe dobtam,
csak így imádhattam boldogság-mély szemeidet.
Mert Tőled és Érted imádtam a csendet
és csillagmagányba burkolóztam, hogy megtarthassalak.
Te túl nehéz vagy nem is létező vágy
Megalázódtam, megalázkodtam, s boldogságnak hittem ezt.
Csak egyszer mondtad volna, hogy szeretsz!
Nem lehet. Kevés volna, ha ezerszer
is számba adod száddal a mondatot,
amit én mint mannát szopogatnék kíntalan
éjen át. Telhetetlen elragadtatásomnak
nem lenne vége…… soha.
Hát most kimondom:
-Nem! Többé már nem!
De most még talán igen, ha mondanád talán
még keresném szemedben az elnyomott szerelmet.
Talán ha mondanád, most még elhinném, hogy van itt
valami, ami eddig egy szűz néma volt.
De Te megint csak hallgatsz (hányadszor), s ez fáj,
minden perce fáj.
És Neked is fájna, ha visszanéznék az
ajtóból így nem láthatod meg könnyes válaszom
a kérdésre: megint nem nem. Még mindig szeretlek.
(2001. szeptember)
Szabadvers volt az ő műfaja, mégis – ha a fenti verset vesszük alapul – egy-egy érzelmileg felfokozott sor szinte teljesen pontosan ritmizálható. Emellett ha jobban belemélyedünk a verselésbe, feltűnhet, hogy belső rímekből sincs hiány. Az utolsó sorokban a központozás elhagyása, az áthajlások szabad teret adnak az olvasónak arra, hogy a hangsúlyokat maga formálja és értelmezze.
A retorikus mondatok is nagy jelentőséggel bírnak, párbeszédszerűvé teszik a szöveget, így lesz kissé drámai hatású is. A lírai én végig jelen van: hol hangosan közli a címzett felé a gondolatait, hol magányba burkolózik, és belülről szemléli az összekuszálódott érzelmeket.
Fontos megemlítenem a vers töredezettségének tudatos felépítését. A verscím is erre utal, hiszen a vers egy lezárt, kerek egész gondolatsort mutat be, nem maradt befejezetlenül. A töredék szó a búcsúzás pillanatában megfogalmazódó gondolattöredékekre utal.
Az „öntudat parazsának feketébe dobása” és a „boldogság-mély szemek” az üresség, a semmi érzését tárják elénk – utóbbi felidézi Pilinszky János Senkiföldjén című versének csecsemőszemét, ahogy az égető parázs is rájátszik erre, amennyiben mint a belső vívódás poklát értelmezzük azt. Azért is érdekes ez, mert a költő életében két hölgy játszott nagy szerepet: Olga és Eszter. Ez utóbbihoz készült egy Pilinszkyével azonos című mű is, ami bár témájában eltér, a szemmotívum nagyon is hangsúlyos marad.
Illés Gábor: Senkiföldjén
Senkiföldjén
érzelmeken ülök.
Izzanak a szemeid rezdülései szememben.
Kimaradnak a szavak, amiket
mondtál és zuhant sziklaként
nyugszanak szívemen.
Vagy egy kis kavics csak ez, ami lüktet
minden dobbanáskor.
Érzed? Ölellek e sorokon
át minden este, minden
áldott – átkozott este.
(2001. október 11.)
Nemcsak szerelmi témában készültek versei: magáról az alkotásról és az irodalomról szintén írt (Egy korty az irodalomra, Írás, i). Illés Gábor tudatos költő volt, és szeretett volna ismertté válni. Az interneten fellelhető egy általa írt önéletrajz, amiben pár verse mellett az irodalomhoz való kötődését mutatja be. Céljai voltak az írással:
Ma a legjobb úton haladok a köztisztviselői pálya felé. Időnként elküldöm a verseimet irodalmi lapoknak és bízvást várom, hogy felfedezzenek.”
A már fent említett antológiában számos verse megtalálható (23 darab), valamint egy évvel később is megjelent néhány alkotása (Firka a falra – Egyetemisták és főiskolások versei és prózái, 2005).
A közgazdásznak tanuló fiatalember a Kaleidoszkóp Könyvsorozatban megjelenő soraiért már posztumusz díjban részesült – ugyanis a 2004-es kiadásban a neve mellett egy csillag jelöli, hogy a költő 2002-ben elhunyt. „Gábort 2002-ben egy autó elsodorta, miközben egy ház falánál lekucorodva verset írt.”
Talán megérdemelne egy saját gyűjteményes kötetet, hogy többen megismerhessék. Kár lenne teljesen elfelejteni.
Illés Gábor: Mély titok
Csendekre szakadt az arcod,
szilánkosak az álmok.
Imára kulcsolt kezeket
keres egy isten a sötétben.
Gyertyák viaszkönnye mögött,
külön ágyakon alszotok
egy melledre szorított verssel.
Néha nem tudsz felejteni.
Kiemelt kép: btk.elte.hu
Felhasznált irodalom
LUTTER Imre, szerk. Szárnyak hullámverésben. Egyetemisták és főiskolások versei és prózái, Magyar Versmondók Egyesülete, Budapest, 2004.
LUTTER Imre, szerk. Firka a falra. Egyetemisták és főiskolások versei és prózái, Magyar Versmondók Egyesülete, Budapest, 2005.
