Ezúttal Szabados Attila útinaplójának első részét olvashatjátok Kortárs rovatunkban.
Hey Google, start cleaning / Svéd napló, 1. rész
Cause I’m a free bitch – a Lady Gaga-nyomatos táska egy hetvenes nő vállán lóg, ráncaiba mélyen beleivódott az alapozó. Keresi a helyét, végigpásztázza a gépet a leghátsó sorokig. K nem mellettem ül, el sem köszönt felszállás után, eltűnt a középső vészkijárat előtt.
Másodjára repülök életemben, ezúttal a legelső ülésen. Vagy harmadjára, nem tudom, külön kell-e számolni az oda- és visszautat. A repülőtér nagyobb, mint legutóbb, és erre a gyakorlottabb utazók azt mondanák, mindez semmi, nézzek meg egy párizsi vagy tokiói arzenált. Nem érdekel, én most repülök, és a kaputól már a mosdóig sem merek visszamenni, nehogy eltévedjek.
Bekapcsolom a biztonsági övet, a légiutaskísérők leülnek velem szemben, közöttünk áttetsző plexifal. Olvasom A látogatót, idegesítenek a részletes leírások. K a Régimódi történetet hozta magával. A mögöttem ülő férfi még elintéz egy hívást, a cikket leadta, mondja a telefonba, hátrafordulok, ismerős az arca. Elkapom a tekintetem, de tudom, ő is felismer, pedig most találkozunk először. Tovább olvasom A látogatót, a panaszosok történetei érdekelnek, meg amit Konrád a halottak emlékéről ír. K-ra gondolok, valahol itt ül mögöttem, vajon az ő füle is zúg-e, vagy neki még rosszabb. Nem értem, amit olvasok. Átfutok a sorokon, de csak akkor, abban a néhány másodpercben emlékszem a szavakra. Várom, hogy a kapitány a magasságról vagy a kinti hőmérsékletről kezdjen beszélni. Nem fog. Mióta árulnak sajátmárkás parfümöket is a szendvicsek mellett?
Víz, hó, víz, hó. Fák. Descending. K szerint a biztonsági helyzet Svédországban sokkal összetettebb annál, ahogy a média tárgyalja. A Burger King menü fölött kértem meg, foglalja össze tömören, miért. Biztonsági fenyegetés, migráció – ezek voltak a kulcsszavak. Amikor Moszkvában voltam, mesélte, még arra is figyelmeztettek, hogyha gazdátlan hátizsákot látunk, azonnal jelentsük.
Próbálom elkapni a pillanatot, amikor a futómű találkozik a betonnal. Most. Az elsők között kellene leszállnom, de a Lady Gaga-táskás máris megelőz, pedig még ki sem nyitották a gép ajtaját. A Stockholm–Skavsta repülőtér felirat azt a benyomást kelti, hogy közel vagyunk a fővároshoz, pedig ez nem igaz. Az épületnek ez a szárnya olyan, mint egy régi mosóporgyár. K-t a bejáratnál várom, azt mondja, átaludta az utat. Kilépünk a forgóajtón, kezdek kétségbeesni, alig tíz perc a következő buszig. Még látom, ahogy a Lady Gaga-táskás autóba ül, gázt ad, elindul.
Nyköping kedves, vidéki város, ez a vasútállomás épületéből egyértelműen következik, győzködjük egymást K-val. Vissza fogunk jönni, rászánunk egy egész napot. A vonatról a tájat fényképezem, pedig semmi értelme, minden elmosódik. Igyekszem visszafogni magam, nem gondolhatom komolyan, hogy a vörösre festett faépületek két lakott terület között jelentenék a svéd lényeget. Bemondják a település nevét, K-val szégyelljük magunkat, azt mondja, sejtette, hogy a k hang helyett s-t vagy cs-t kell mondani. Nyköping azt jelenti „új piac”, Norrköping azt, hogy „régi piac”.
Norrköpingben egy fehér Hondát kell keresnünk. Nem vagyok ideges, Axel megvár, akármennyit is bolyongunk az állomáson. Vendéglátónk – aki közben már Japánból aggódik a macskája épségéért – szomszédja SMS-ben ajánlotta fel, szívesen elvisz hazáig. Axel magas, szemüveges. Svéd. Remekül beszél angolul, de csak a leglényegesebb dolgokra tér ki. Vendéglátónk Japánból üzen: a svédek mindent a legrövidebben fejeznek ki.
Axel azt mondja, jókor jöttünk, tegnap vihar volt, a hó néhány napig megmarad. Vezetés közben néha oldalra mutat, melyik boltba érdemes eljönni, melyik pizzériát kerüljük el. Felkísér minket a lakásba. Az ajtóban testes, csíkos bundájú macska fogad. Luna. Elég beszédes, mondja Axel, mire K nevetni kezd. Hey Google, start cleaning – mondja Axel, és elindul a robotporszívó. Elköszönünk. Higgins zúg, körbe-körbejár a padlón, néha beszippantja a falból kilógó kábelek végét, nem tud továbbhaladni, mintha egy megkötözött állat lenne.
K-val nagymosásba kezdünk, aztán elindítjuk a szárítógépet. Lemegyünk a közértbe, magabiztosan, k helyett cs-vel mormoljuk a bolt nevét: Hempköp. Fejben harminccal szorzok, pontosabb lenne harminchárommal, de így egyszerűbb. A gyümölcsök és zöldségek drágák, a fahéjas csigából pakolunk hármat-hármat. Veszünk egy fagyasztott kladdkakát, meg zöldfűszeres vajkrémet. Vacsorára tükörtojás, pirítós, vajkrém. Furcsa, mondom, mire K rávágja, hogy ilyen az igazi vajkrém. Hiányzik a nátrium-glutamát. Tényleg hiányzik.
K megoldja, hogy elinduljon a Netflix. Hiába kérem a Google-t, hatalma nem terjed ki a tévére. Okoslakás. Higgins azóta leállt, rácsatlakozott a töltőjére. A szárítógép még mindig zúg. K elindítja a 2014-ben eltűnt maláj repülőről szóló háromrészes dokumentumfilmet, de csak az első részt bírjuk végignézni. Aludni mennénk, de zúg a szárítógép, leállítom, már három órája megy, matatok a nedves ágyneműk között.
Reggelire tükörtojás, pirítós, vajkrém. K azt mondja, így el fog kényelmesedni, ha minden nap kiszolgálom. Remélem, cserébe megeteti a macskát.
A buszon nem fizetünk a jegyért, a sofőr nem érti, mit szeretnénk, inkább üljünk le, ezt megértjük. Himmelstalund a város külső részén van, ide jöttünk háromezer éves, kőbe vájt jeleket keresni. Mindent befedett a hó, csak három vörös pontot találunk, ősi minták, öt-hat ugyanolyan fotót készítünk. Beázik a bakancsom, hiába lépek már előre kitaposott nyomokba. Ebédre hamburger, templomok, városháza. Norrköping iparváros, minden sarkon zúg a mocsárzöld víz.
Késő van, mégis felhívom D-t otthon, szeretném megmutatni, milyen az okoslakás. A telefont a kanapé lábának támasztom, felettem a macska a palota tetején alszik. Arrébb megyek, félek, hogy rámugrik. Mesélem D-nek, mi történ ma, aztán közelebb megyek a hangfalszerű, fehér dobozhoz, és suttogni kezdem, hogy Hey Google, switch the lights on, hogy D is lássa, mire képes az okoslakás. Google válaszol, máris felkapcsolja. K ordítani kezd bentről, azonnal kapcsoljam le. A hálószobából vörös fény szűrődik ki, benyitok, világít az ágy alá felfűzött vörös égősor, mint a Hang nélkülben, mikor veszélyessé válik a helyzet.
Szabados Attila (1999, Debrecen) a BME mesterszakos hallgatója, Budapesten él. Verseket, kritikákat ír, melyek többek közt az Alföld, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, valamint a Bárka közöltek. Első, Vérsűrűség munkacímű verseskötetén dolgozik.
Kiemelt kép: Szabados Attila fotója alapján
