Február 6-án 18 órakor vette kezdetét Lapis József Elég és Balajthy Ágnes Élő helyek című könyvének közös bemutatója a Három Hollóban. Elsőként Szirák Péter, az Új Alföld Könyvek sorozatszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta, hogy a kilencvenes évektől 2013-ig jelentek meg a sorozat darabjai, majd kis kihagyás és a szerkesztőség 2016-os átalakulása után eddig további hét kötet született meg.
Az eseményt Pataki Viktor moderálta, aki elmesélte, hogy nem szeretett volna könyvbemutatókat vállalni, ám a két szerző megkeresésére nem mondhatott nemet. Ennek kapcsán kifejtette, érdekes összefüggést lát abban, hogy pár éve Lapis látványosan visszavonult a kritikaírástól, és pont az ő egyik recenzora, Nagy Hilda jelentette be nemrég ugyanezt. Ezután elmondta, hogy a nála lévő négy boríték játékra hívja a szerzőket, akik ezekből húzzák ki a körüljárandó témákat. A másik négy boríték a szerzők passzolása esetén kerül játékba, ezek a frissen megjelent kötetekből származó idézeteket, valamint néhány, a közönségnek körbeadott cetliken szereplő reflexiót tartalmaznak.
Elsőként Balajthy húzott, a kérdéskártyán Térey János neve állt, akinek munkássága mindkét kritikus kötetében hangsúlyos szereppel bír. Pataki arról kérdezte a szerzőket, a debreceni származású költő milyen kontextusteremtő funkciót tölt be a könyveket tagoló blokkokban. Balajthy elmondta, a két kötetet összevetve arra lett figyelmes, hogy nagyon sok közös pont van az érdeklődésükben Lapissal, itt mégis egyedül Térey kapott ezek közül helyet. Ezután kitért arra, hogy debütáló kötete szerkesztése során nehéz volt kitalálni, hogyan rendezze Téreyről szóló szövegeit, hiszen megjelenik bennük a térpoétika, a biopoétika és a kulturális emlékezet is.
Lapis válaszában arra tért ki, hogy szerinte Balajthyt Térey brutális tudatossága és művei sokrétűsége érdekelhette leginkább, hiszen vizsgálja a szerző utalásait a Bibliára, a közéleti eseményekre és a különböző hagyományrétegekkel való játékát is. Balajthy hozzátette, Téreynek már akkor erős értelmezőközege volt a Debreceni Egyetemen – Borbély Szilárd és Szirák Péter személyében –, amikor ő maga elkezdte felsőfokú tanulmányait, így evidens volt számára, hogy el kell olvasnia ezeket a műveket, ami szerinte nem feltétlenül alakul így, ha egy másik város egyetemén tanul.
Felidézte, egyik első fontos kritikáját a Protokollról írta az Alföldbe, aminek a Csokonai Színházban rendezett bemutatóján találkozott először a költővel. Amikor valaki összeismertette őket, a következő volt Térey reakciója: „Balajthy Ágnes, a kritikus?” Ekkor társították neve mellé először ezt a jelzőt, amit nagyon szép emlékként őriz.
Lapis elmondta, hogy bizonyos értelemben a Térey-szövegeken tanult meg kritikákat írni, sokat birkózott például a Paulusszal, nehezen tudta megírni a művel kapcsolatos negatív gondolatait. Kitért arra is, fontosnak tartja, hogy Térey mindig figyelemmel kísérte a kritikát és reflektált is rá. Egyik személyes élménye például az Asztalizenéről született bírálatához köthető, amelyben azt írta, fogyóban van az energia a drámai művek megújításának tekintetében. Erre a szerző egy közös ismerősük által üzente meg, hogy még nem áll szándékában abbahagyni az ezzel az irányzattal való foglalkozást. De Lapis az Őszi hadjárat megjelenésekor is úgy érezte, kritikusi kihívások elé állították.
Pataki ezután arra kérdezett rá, hogy ahogy Térey a műveiben folyamatosan felfedez, úgy Balajthy és Lapis is így tesznek-e, tekintve, hogy Balajthy könyvében a Szabó Magda Szüret című alkotásával foglalkozó írás remekül társítható a Téreyvel foglalkozókhoz, sőt maga Térey hívta fel erre a kritikus figyelmét. Lapis esetében nagyon ritkán ismétlődnek a tárgyalt szerzők, viszont bekerülnek kevésbé ismeret, világirodalmi alkotók is, ami nagy nyitottságot tükröz. Balajthy hozzáfűzte, Térey nagyon szeretett meríteni a hagyomány kevésbé ismert rétegeiből, például Szabó Magda említett verses regénye sokáig egyáltalán nem volt benne a köztudatban, hiszen egy korai műről van szó. Később a szöveg abban a kontextusban került elő, hogy ez volt a verses epika egyik utolsó darabja – ezután következtek Térey ezen műfajú írásai.
Balajthy azt is kiemelte, amibivalens a viszonya Szabó Magdához, nem nevezné magát rajongónak, viszont sok szempontból fontosnak tartja az életművet. Térey felől olvasva azért nagyon izgalmas számára, mert szépen kirajzolódik, hogy a 2019-ben elhunyt költő nyelvileg rengeteget merített ebből az írásmódból. A Térey–Debrecen viszonyt tárgyaló művek – mint a Jeremiás avagy Isten hidege – tele vannak Szabó Magdát idéző trópusokkal, nárcisztikus költői gondolkodásmód tárul fel bennük. Az említett szövegben a lírai én például arról beszél, hogy lebombázzák Debrecent; alakja ezáltal válik hangsúlyossá, hiszen megénekelheti a város pusztulását.
Lapis kifejtette, kötete három blokkra oszlik, egy metakritikai, egy kritikai és egy esszéket tartalmazó egységre. Egyik utolsó kritikáját az Őszi hadjáratról írta, ezért került a másodikként említett fejezetbe, azt viszont nem tehette meg, hogy ne reflektáljon a posztumusz megjelent Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárra. Ezt az írását azonban inkább az utolsó kategóriába sorolta.
Pataki megkérte Lapist, húzzon a borítékok közül, aki azonban a passzolás mellett döntött, így egy tőle származó idézet került szóba:
Vasemberre és Thorra akkor van szükség, ha az univerzum, de minimum a Föld áll sürgető elpusztítás előtt, de ők kicsire nem adnak. A romokat a S.H.I.E.L.D. háttércsapata takarítja el, s ők végzik a nélkülözhetetlen kulimunkát is. A popkultúrában a kritikus jellemzően a kíméletlen rosszindulat megtestesítője, bár számara is van remény, ha föl- s elismeri a lecsókészítő patkány zsenijét, s akkor akadályozóból segítő szerepbe kerül a mesében.”
Ehhez kapcsolódtak a közönség reflexiói, melyek így hangzottak: „Egyszer beleásom magam a szuperhősök világába is, esküszöm.” „A kritikus mindig csak segít.” „A nélkülözhetetlen kulimunka is munka.” A hallgatóság szavazott, hogy kinek tulajdonítaná a részletet, amiről hamar egyértelművé vált, hogy Lapis tollából származik. Pataki kifejtette, mindkét szerzőre jellemző az esszényelv, szívesen nyúlnak eltérő regiszterekhez, majd megkérdezte, hogyan érintik őket a közönség kommentjei.
Lapis elmondta, nagyon szereti magát az írás aktusát, valószínűleg ez tükröződik vissza az esszéisztikus, poétikus fordulatokban, élvezi, hogy a nyelv adja magát gondolatai kifejezésére. Szívesen szólaltat meg populáris regisztereket, irodalmi nyelvhasználatot a szakmai szabatosság mellett. A cserkészekről szóló egyik alapgondolatot említette, mely szerint egy jó cserkész másokkal gyengéd, önmagával szemben szigorú, ami a kritikusokról viszont nem mondható el.
Pataki felidézte a Lapis-kötetben helyet kapó beszélgetés leiratát, melynek a szerzőn kívül még Vásári Melinda és Mohácsi Balázs voltak a résztvevői, és amely során Lapis maga is kitért „a nélkülözhetetlen kulimunkára”. A moderátor arra kérdezett rá, a szerző saját szövegeiről gondolkodva észreveszi-e ennek fontosságát, mire Lapis elmondta, szerinte azt kell szem előtt tartani, hogy a kritikus tevékenysége használ-e. Addig érdemes ugyanis ezt a működést folytatni, míg úgy nem érzi, hogy kimerült a dolog hasznos mivolta, utána mással kell foglalkozni. Hiszen egy kritika akkor jó, ha az ember sokat gondolkodik a szövegen, rendbe teszi felvetődött ötleteit, érzelmeit, nem pedig az első benyomását rögzíti.
Balajthy elmondta, polgári állásából kifolyólag főként tanulmányokkal kell foglalkoznia, ám itt is azon igyekszik, hogy a szakszerűség mellett nyelvileg szintén izgalmas legyen egy-egy szöveg. Kifejtette, az egyetemi kritikaírás szemináriumon nagyon szereti tanítani Lapis alapelvét, a bevezetés-értelmezés-értékelés hármasát. Ő maga a középsővel foglalkozik a legtöbbet, véleménye szerint éppen ezért írásai súrolják a műfaji határokat.
Úgy érzi, sokszor nem mer elég erős konklúziókat megfogalmazni, nincs olyan határozott, tömör kritikai arcéle bírálatainak, mint például Mohácsi Balázs kritikáinak. Ő ugyanis ha elindul az egyik interpretációs ösvényen, rögtön eszébe jut egy másik. Nem a kritizált szerző reakciójától fél, inkább attól, hogy bizonyos idő elteltével esetleg nem ért majd egyet önmagával. Lapis hozzáfűzte, fontos ugyan az előbb említett tankönyvi hármas, de akkor izgalmas igazán egy kritika, ha ezeknek a határa nem válik el erősen egymástól – például ha a bemutatás beleágyazódik az értékelésbe, ha összemosódnak az értelmezés és az értékelés körvonalai.
Ezután Balajthy passzolt. A szavazás során a közönség nagy része tudta a helyes választ: a saját idézetét húzta.
A kor és a közeg nyújtotta szereplehetőségeket vizsgáló költemények – Kosztolányi zseniális három szatírájára emlékeztetve – jellegzetes élethelyzeteket, attitűdöket és típusokat vesznek számba, megalkotva a Ryan Gosling-hasonmás, a vidéki frontember, a fiatal főnök, a kereskedő portréját, maliciózusan ábrázolva az udvari kultúra lélektanát.”
A reflexiók a következők voltak: „Lovagkor, múlhatatlan szellem.” „Mick Jagger és David Bowie közös videóklipben értelmezte újra a szabad művész utcai szerepvállalását.” „Szereplíra a kor, az udvari kultúra és a társadalom függvényében?” Pataki kifejtette, azért választotta ezt az idézetet, hogy megmutathassa, Balajthyra ugyanúgy jellemző a humor, mint Lapisra, de a különböző popkulturális utalások oldottsága és a távolságtartó, maliciózus attitűd is megjelenik írásmódjában. Szerinte fontos olvasmányaik hatása remekül megmutatkozik véleménynyilvánításukban.
Ezután Lapis húzott téma-kártyát, amelyen Herczeg Ákos neve szerepelt, aki a könyveket szerkesztőként jegyzi. A két szerző munkáján megmutatkozik, hogy nagyon erős baráti és szakmai kapcsolat van hármójuk között. Lapis elmondta, alapvetően ő maga találta ki az Elég szerkezetét, és sok szempontból ellenállt Herczeg aktualizálási javaslatainak, jobbnak látta, hogy dokumentum jellege is legyen az írásoknak. Balajthy kifejtette, rengeteg munkája miatt nem hitt abban, hogy ilyen hamar elkészül a kötettel, amin túllendülni Herczeg lelki támogatása és a szövegek szétbontására tett instrukciói sokat segítettek.
Pataki ezután a könyvborítókra terelte a szót, amelyeket Tellinger András tervezett. Az érdekelte, mennyire foglalkoztatják a két kritikust a könyvtárgyak. Balajthy visszaemlékezett azokra az időkre, amikor JAK-sorozatszerkesztőként tevékenykedett, ekkor ugyanis rengeteg küzdelmet élt át azzal, hogy a szerzőknek határozott elképzeléseik voltak a borítókkal kapcsolatban, amelyekről végül a tervezők szakmai szempontokra hivatkozva gyakran lebeszélték őket. A példából tanulva eldöntötte, ha egyszer könyve lesz, szakemberekre bízza a borítótervezést, hiszen ő maga nem vizuális típus.
Pataki még azt is hozzáfűzte, mindkét könyvben hangsúlyos szerepe van a térképeknek, a kartográfiának. Lapis esetében például úgy, hogy az Elég a kortárs költészet felfedezésének, feltérképezésének útjait mutatja be, így tekinthető a korábban megjelent Líra 2.0. folytatásának. Balajthy ehhez annyit fűzött hozzá, nagyon érdekli az irodalmi szövegek térrel való játéka, ami leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor egy térképet nem az elsődleges funkciója szerint használva kiteszünk a falra. Lapis szerint a térkép a felfedezésekhez vezet vissza. Ha arra keresné a választ, mint jelent a kortárs fogalma, akkor az élő, aktív, ránk ható, éppen történő dolgoknál fogva igyekezné megmagyarázni, ami a feltérképezést jelentő, méterről méterre haladó ismeretszerzéssel állítható párhuzamba.
Zárásként Szirák Péter arra bíztatta a közönséget, hogy a beszélgetés után tegyék fel esetleges kérdéseiket a szerzőknek, akik a helyszínen dedikáltak is.
