Ha meg kéne mondani, hogy manapság melyik a legnagyobb szabadságfokkal alkotó formáció a magyar könnyűzenében, akik külön utasokként azt csinálhatnak évtizedek óta amit csak akarnak, eközben százezrek számára, és alighanem az ország kulturális szerkezetének is létfontosságú a működésük, akkor a helyes válasz valószínűleg a Bëlga lenne.
Sokan megfordulhattunk már Bëlga koncerten. Több mint 20 éve működik, szemlélődik, gondolkodik, alkot, mind ebből fakadóan koncertezik a zenekar, megszakítások, hullámvölgyek, nélkül. Ritkaság számba megy ez a művészi életgörbe: színre lépésük pillanatától kezdve kiforrott markáns művészi közlés, önismétlés nélkül, bámulatos választékossággal. Kiégésről, alkotói válságról, belsős balhékról szó sincsen.
Mindenképpen motiváló tényezője ennek az életútnak, hogy a Bëlga műfaji formátuma egy különös, parodisztikus, hiphop-pop/rock-ja úgy tűnik nem reprodukálható. A hip-hop formációk vagy paródia alapú, többnyire kategorizálható előadók egy külön leágazása a Bëlga, amely valóban iskolateremtő. Annyi, hogy senki más nem képes kitanulni a csapat egyedülálló mesterségét.
Míg hatásuk a szcénára tagadhatatlan, hogy a pozíciójukat senki nem veszélyeztette különösebben, igazán követőik sem akadtak. Nincs kire rábízni, kivel megosztani ezt a magyar zeneiparban rendkívül releváns reflexív-szórakoztató szürrealista-dadaista irányzatot. Így hát írniuk kell a zenéiket tovább, meg kell tölteniük sokadszorra is országosan klubhelyszíneket, az Akváriumban dupla sould out-os bulit kell csinálniuk 2023 januárjában is.
Az, hogy utánozhatatlan a Bëlga-projekt, magyarázhatja, hogy az emberek többsége elképzelni sem tud olyan dalokat, olyan témákkal, amit a Bauxit–Tokyo–Még5milliárd hármas (Titusz a zenei aláfestő) magtól értetődő természetességgel valósít meg.
Laza slágeresség, humorral, műfaji kikacsintásokkal, érzékletes kifejezőkészséggel, abszurd ritmikával dalt írni a lakógyűlésekről, a benzinkutakról, az oviról, Toldi Miklósról, vagy a tripper nevezetű nemi betegségről, nem sokan képesek – akik netalán mégis, azok nyilvánvalóan nem vállalják fel ország-világ előtt.
A Bëlga azonban első pillanattól kinevette a zeneipar konvencióit, követelményrendszereit, modorosságát. A váratlanul megnyílt alkotói szabadsággal pedig a mai napig kiegyensúlyozottan bánnak.
Élőben ez úgy néz ki, hogy a tagok felszabadultan „lengedeznek” a színpadon, átadva magukat dalaik szürreális hangulatának. (A Bëlga koncertek kötelező elemei különböző zászlók). Lényegében mindent megengedhetnek maguknak a színpadon, semmi sem lesz furcsa vagy tájidegen. A klasszikus sportszett, sapkával, napszemüveggel egészül ki, míg mindenki hozza a rá kiosztott szerepet. Bauxit a komolykodó macsót, Tokyo a sunyi suttyót, Még5milliárd pedig az izgága hülyegyereket.
Folyamatosan mozog a zenekar, huszáros komolysággal, ovis pattogással vagy konkrét elbambulással (persze a megkonstruált koreográfián belül). Számos egyedülálló színpadi mozgásforma jelenik meg, amelyek tovább fokozzák a dalok által keltett bizarr hatást.
A dalok zeneileg, érzelmileg, intellektuálisan interpretálnak hétköznapi jelenségeket. Feldolgozási javaslatokat kínálnak tipikusan magyar, tipikusan helyhez-világnézethez kötött élményekre. Ezeket a javaslatokat azért is érdemes elfogadni, mert szórakoztatóan kiszínezik az egyébként nem túl érdekes jelenségeket (a csapat nagy hatékonysággal mémesít olyan szereplőket, akikben látszólag nincs semmi érdekes), másrészről pedig, mert kimozdítják az embereket megrögzött szemléletmódjukból.
Persze, elsősorban a humor miatt szeretjük a hármójuk által megfogalmazott, néhol direkt módon prosztó, gúnyos, de mindenképpen ironikus narratíváját az életünk különböző aspektusairól. Humorral, végülis, az életünk teljesen elviselhető. Pláne a nagyon is hétköznapi, emberi, eleven humorral, amit a Bëlgától kapunk.
Az éneklésnek semmiképp sem nevezhető prozódia élőben rendkívül nehezen értelmezhető. Ezt azonban feloldja a mindenre elszánt közönség, akik annál nagyobb elszántsággal követik a szövegeket, minél lehetetlenebb azok ritmikája. Azzal, hogy nincsen lírai énje, meghatározott beszédpozíciója, konkrét személyisége az előadóknak (vagy legalábbis dalról-dalra változtatnak rajta) hamar össznépivé válik egy-egy Belga koncert.
Nincsenek idolok, hőn vágyott eszmények, lelki búbánat és világmegváltás – csupán mi vagyunk, a gyaloglás vége, egy kis rendőrmunka és Zsolti, a béka. Idilli állapot. Sokkal többet el lehet mondani a világról ezen a burleszk humoros nyelven, mint egy alaposan megkonstruált popsztár vagy r’n’r hős pozíciójából. Szintúgy, sokkal többet meg is lehet érteni belőle.
Ezt a semmiképp sem egocentrikus művészeti attitűdöt szorgalmas társadalmi munkának is nevezhetjük: újabb és újabb élethelyzeteket, történeteket, jelenségeket, személyeket, témákat dolgoznak fel a hétköznapi élet működésének közvetlen közeléből, egyszerre kifigurázva és értelmezve azokat. Alaposan átszűrik őket jellegzetes szemléletmódjukon és feltálalják nekünk, akiknek valamilyen formában van kapcsolódásunk az elbeszélt szituációkhoz.
És ilyen élethelyzetekből még mindig akadnak, ilyen valóságokba könnyen átbillenhetünk. A legújabbak közül: mikor fűkaszázunk a kertvárosban, a pontyokkal pózoló tömegek megértése, a klasszikus lakógyűlések hangulata, vagy egy népieskedő magyar nóta Marvel történettel (a 2022-es Karnevál dalai).
Szerintem elképzelhető, hogy a Bëlga 20 év múlva is elő tud állni olyan lemezzel, mint az említett legfiatalabb, amennyiben szociológiai érzékenységük kitart, és szabadgondolkodó társadalmi státuszuk nem alakul át valami mássá. Amíg pedig vannak aktuális, jelenkorra rezonáló dalok, addig minden koncertnek értelme van: meg kell ünnepelni a dalokat.
Egy Bëlga koncert a szórakoztatás mellett kétségkívül terápiás jelleggel is bír. Kinevetni, felülemelkedni, szórakozni a kisszerű életünkön annak legyőzését is jelenti: valódi felszabadulás. Az akváriumos csúcskoncert kiegyensúlyozott rutin műveletnek bizonyult. A felülemelkedés megtörtént, a társadalmi szereposztás jelentéktelenné vált. Ez történik elvileg minden könnyűzenei koncerten – a Bëlgán keresztül mégis új értelmet nyer.
Kiemelt kép: Bodnár Dávid
