Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene egyik legikonikusabb úttörője továbbra is képes újítani zenei hangzásvilágán. A 2022 októberében megjelent Oxymore Jarre huszonkettedik stúdióalbuma, amely mind hangzásában, mind hangtechnikájában újító erővel foglalja el helyét az alkotó életművében és az elektronikus zene világában egyaránt.
A legutóbbi, Amazônia című albuma, amelyet Sebastião Salgado fotográfus azonos című fotósorozata ihletett, egy csendesebb, a törzsi énekeket, és a természet hangjait magabiztosan alkalmazó zenei vállalkozás volt. Ekkor azt hihettük, hogy az akkor 73 éves Jarre egy új, elcsendesült korszakának kezdete lesz az album. Egy évvel rá jelent meg az Oxymore, 2022. október 21-én.
Az apokaliptikus erejű, széles asszociációs tereket nyitó album azonban felforgatta ezt az elképzelést. Az új album egy olyan konceptuális alkotás, amelyet Jarre a néhai francia zeneszerzőnek, Pierre Henrynek szentelt. Henry az elektronikus és a klasszikus zene jelentős alakja volt, és óriási szerepet játszott Jarre fejlődésében. Az alkotók, egykori mester és tanítvány egy különleges együttműködést terveztek. Miután Henry 2017-ben elhunyt, az özvegye átadta az ehhez az együttműködéshez addig elkészült anyagokat. A zeneszerzőnek szóló tiszteletadásként Jarre az Oxymore albumával egy olyan zenei térbe visz, ahol Pierre Henry zenei hangjai kölcsönhatásba lépnek Jarre hangjaival, amelyek együtt egy dinamikus, mégis elegáns hangzást adnak.
Jarre huszonkettedik stúdióalbumában a digitális és analóg hangok is megjelennek, így technikájában egészen heterogén. Ez a fajta sokszínűség a művész zenei eszköztárának korábban is része volt. Az 1984-es Zoolook című albumban természetesnek ható, azonban teljes egészében elektronikusan keltett hangok adtak különleges hangzást. Itt egyes futamokat Jarre nem hagyományos szintetizátorral, hanem programozható dobokkal készített el. Az ütőhangszer dinamikái az album szinte összes számát végigkísérik.
A zenék egyik fő jellemzője a nagy hangbéli kontrasztok, amelyeket a magas és mély hangok képeznek. A zenei témát vagy az egészen mély tartományba kevert, vagy az üveghangok magasságához közelítő hangok adják, amelyek széles tereket, nagy amplitúdójú dinamikákat festenek. A rétegek bonyolult hálóját az a festői és drámai mintázat adja, amely Jarre változatos nagylemezeinek közös eleme.
Emellett az Oxymore hangzása a korábbi albumokban megszokottnál alapvetően dinamizáltabb. Stílusában az Electronica 1: The Time Machine, és az Electronica 2: The Heart of Noise című stúdióalbumok hangzásához áll a legközelebb. Ez a hasonlóság nem véletlen, mivel Jarre és Henry ezeken az albumokon terveztek együttműködést, amely Henry 2017-ben bekövetkezett halála miatt akkor nem valósulhatott meg. Az ott megálmodott hangzásvilág végül most, az Oxymore-ban jöhetett létre. Ez egy indusztriálisabb zenei miliőt hozott, mivel a számok többségének az emberi hang vagy az énekhang nem eszköze úgy, ahogy a két Electronica albumban. A vélemények megoszlanak arról, hogy Jarre zenéjében – vagy általánosságban az elektronikus zene műfajaiban – mennyiben van helye vokális elemeknek.
Az ellenzők szerint Jarre pályafutásában a nonvokális zenék voltak a legmeghatározóbbak, mivel az első nagylemeze, az 1972-es Deserted Palace, vagy a legismertebb albumai, az 1976-os Oxygène, vagy az 1978-as Équinoxe nem tartalmaztak éneket. Egészen a 2000-es évekig Jarre egyáltalán nem alkalmazott vokális elemeket, a Métamorphoses volt az első albuma, amelyen majdnem minden számban volt ének.
A friss album technikájában is újító, az album egy többcsatornás 3D technológiával készült és nem csak a produceri, hanem a felvétel munkálatai is 360°-os térbeli audio formátumban történtek. Jarre korábbi munkáinál is nagy szerepe volt az eszközhasználatnak. Számos albumában olyan rendhagyó hangszereket használt, mint a mellotron vagy a lézerhárfa.
Ugyanakkor megjelentek az elektronikus zenei irányzat régi iskolájába tartozó eszközök is, mint az analóg szintetizátorok vagy a teremin, melyek űrbéli hangzást képesek kiadni, s az Oxygène bemutató turnéja óta szinte állandóan szerephez jutnak.
Az Oxymore projekt az album megjelenésével nem zárult le, mivel minden egyes dal kapni fog egy remixet vagy átdolgozást, világhírű és feltörekvő zenészektől egyaránt. Az album korábban megjelent első kislemeze, a Brutalism már kapott is két átdolgozást, az egyiket Martin Gore, a másikat a Deathpact készítette. A tervek szerint még számos ehhez hasonló kollaboráció készül majd Jarre zenéihez.
