Keserű Barna (Thuróczy Szabolcs) egy ötletekből kifogyott író, aki a kiadótól tíz napot kap új kézirata megalkotásához, különben búcsút mondhat karrierjének. A gond az, hogy nem csupán az írással kell megküzdenie, hanem rég nem látott hatéves kisfiával, Samuval (Pásztor-Várady Mór) is, akit az édesanyja bízott rá pontosan tíz napig. Az előtte álló bő egy hét megannyi nehézséget és kalandot tartalmaz mindkettőjüknek.
Az alkotás meglepően szókimondó (annak ellenére, hogy a középpontban Thuróczy Szabolcs mellett egy hatéves kisfiú áll) és humoros, ennek köszönhetően rendkívül szórakoztató. Mivel a Szia, Életem! mától már a mozikban is megtekinthető, a cselekményről igyekszem keveset elárulni, inkább az általam látott és érzékelt társadalmi témákra és emberi történésekre szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni. Főként azért, mert a film az én fejemben már egy teljes egészként él, így a végkifejletet viszonyítani tudom a kezdeti történésekhez.
A film érdemben foglalkozik az anyai és apai felelősségvállalással, a gyerekek szemében a szülőkről kialakult képpel. Sára, az anya – aki Tokióba utazik egy számára fontos ösztöndíj kapcsán – ott hagyja hatéves gyermekét egy „idegennél”, hiszen Barna kibújt az apai felelősségvállalás terhe alól már Samu születésétől kezdődően. Kiderül viszont, hogy az anya az apa nevében írt leveleket a kisfiának, hogy később majd jobban kijöjjenek egymással. Ez a viszony pedig szépen lassan alakul ki, és szintén a filmet dicséri, hogy képes ezt egy kedves folyamatként ábrázolni.
A mozi alatt – bár a végére eléri kiteljesedését – nem mondhatjuk, hogy fokozatosan nő az apai felelősségérzet. Inkább amolyan folyamatos „bénázást” láthatunk a képernyőn. Keserű Samu nem tipikus rossz fiú, sokkal inkább egy nyugodt és ártatlan karakter, akiből nem hiányozhatnak a bohókás gyermeki jegyek (a színészek kiemelték, hogy remek élmény volt Pásztor-Várady Mórral forgatni).
Barna együttléteik során gyakran kitalált rémtörténeteket mesél Samunak, ezzel egyidejűleg viszont megszületni látszik saját könyve is. A kisfia elindított benne valamit. Az együtt töltő idő és a kalandok ihlettel szolgálnak. A férfi valójában saját (jelenlegi) életét írja meg és meséli el különleges köntösbe bújtatva; persze azért néhány helyen ki is színezi az eseményeket.
Érdekes, hogy Barna miért pont egy ilyen sztorit kezd el mesélni Samunak, illetve az is, hogy a film alkotóinak mi volt a célja azzal, hogy egy könnyed vígjátékot olykor enyhén „horrorisztikus” jelenetekkel színesítettek. Talán valami utalás vagy kapcsolatteremtés a gyermek fejében létező és az általa valójában megélt világ között. Mikor az egyik jelenetben Samu „hisztizett”, érezhető volt, hogy nem azért teszi, mert ő valóban így érez. Azért teszi, mert nem akarja azt az érzést és nem szeretné, hogy az események az eddig látott módon történjenek.
Elgondolkodtató, hogy a gyermek milyen mértékben képes „visszavágni” a szülőknek pont azokkal a dolgokkal, amiket ők tanítottak neki. Mennyi időbe telik a szülői felismerés? Az, hogy a szülői felelősségvállalás fontosabb legyen (a film szerint fontosabbnak kell lennie), mint a karrier, a szakmámban elért sikerek.
Ilyenkor olyan, mintha a gyerekek félelemérzete (ami tízéves korig szintén észrevehetetlen) átragadna a felnőttekre, pont úgy, ahogy tanításuk is. A makulátlanul őszinte gyermeki világból kapunk mi is egy-egy darabkát, amikor például képesek vagyunk megbánni bizonyos dolgokat és bocsánatot kérni. Nem csak ebből kapunk ám, hanem a sok kis szorgos kéz segítségéből is.
A film egyik producere, Geszti Péter így nyilatkozott Facebook-oldalán:
„A Szia, Életem! nem családi film, ha úgy tetszik, nem egy családról szól, hanem annak szükségességéről. Nekem, aki rengeteg szeretetet kaptam a szüleimtől, szerencsém volt a családommal, de néhány ismerősöm sorsát látva mára kialakult bennem a bizonyosság, hogy egy gyereknek a legtöbbet a szülei tudnak ártani, még, ha jót is akarnak neki. Szóval születni tudni kell – jókor, jó helyre, mert különben az ember úgy jár mint Woody Allen, akinek sajátos viszonya volt az apjával. Tőle származik ez a mondat: „Egyszer azt mondtam az apámnak, hogy már unom a körbe-körbe szaladgálást, erre odaszögezte a másik lábamat is a padlóhoz.”Woody Allen szövegek nem szerepelnek a Szia, Életem-ben, de Vékes Csaba szellemes, vicces, őszinte és érzelmes forgatókönyve bővelkedik hasonló telitalálatokban. A forgatókönyvből Rohonyi Gábor rendezésében elkészült film pedig igazán ránk fér ezekben a vírusos, háborús, aszályos, inflációs időkben. Nézzétek meg ezt a csupaszív vígjátékot, csütörtöktől országosan elérhető a film. Jó szórakozást mindenkinek!”
Kiemelt kép: mozgokepfesztival.hu
