Július 6-ával kezdetét vette a tizedik FISZ tábor, s a jeles jubileumot talán nem is lehetett volna szebb ajándékkal ünnepelni, minthogy visszatért az esemény a Királyrétre. A tábor utolsó napjának eseményeiről György Alida naplóját olvashatjátok.
Eljött az utolsó nap reggele, bennem pedig már most szomorúság van, amikor arra gondolok, hogy holnap már nem leszünk itt. A büfénél Górász Peti emlékeztet az első nap tett ígéretemre, miszerint szívesen dj-zek, ha kell. A délelőtti műhelyt kihagyom, hogy neki tudjak fogni a naplóírásnak. Annyi minden felgyűlt bennem, mióta itt vagyunk, és mégis, mintha egy nappá folyna össze minden. Mire befejezem a munkát, a többiek már szállingóznak az ebédlő irányába. A délutáni műhelyen még foglalkozunk szövegekkel, de marad idő arra is, hogy kiértékeljük az elmúlt napokat és még egy közös kalapverset is írunk. A tábor elején még mindannyian a földön ültünk, mostanra viszont már egész kényelmesen berendeztük magunknak a teret. Turi Tímea meg is jegyzi ennek kapcsán, hogy az irodalom egy székfoglaló játék, de hál’ istennek már van elég szék. Azzal fogjuk is őket, és visszavisszük a helyükre.
A délutáni beszélgetéssorozat Nádasdy Ádámmal indul, ahol Károlyi Csaba kérdésére válaszolva Nádasdy megfogalmazza, hogy számára a nyelv jelenti a hazát, majd arról mesél, hogy miért könnyebb műfordító műhelyt tartani, mint líraműhelyt. Mi pedig nevetünk és bólogatunk, majd feltevődik a kérdés, hogy mi a foglalkozása, nekem pedig eszembe jut az első napi műhelybeszélgetés és, hogy mennyire érdekes, hogy éppen utolsó nap térünk vissza ehhez a kérdéskörhöz. Károlyi az Isteni színjáték és a Shakespeare-színdarabok fordítása közti különbségekre kérdez rá, majd az annyiszor feszegetett kérdést is felteszi, hogy miért fontos a verstant ismerni.
Nádasdy meglátása szerint minden mesterség alapját fontos ismerni, hogy aztán ahhoz képest tudjunk elmozdulni. Azzal a példával érvel, hogy a festészetben is előbb meg kell tanulni formákat festeni, hogy utána absztrakt festményt lehessen alkotni. Másrészt jó dolognak tartja a verssel tét nélkül foglalkozni, hiszen közben könnyebb megbarátkozni magával a nyelvvel. A beszélgetés vége az öregség témaköréhez kanyarodik, ami tökéletes lezárás is egyben, hiszen a tábor szervezői meglepetéssel készültek. Mindannyian meghatódunk, amikor megjelenik az óriási torta, amit Nádasdy 75. születésnapjára készítettek. Azt hittem, az előző napnál már nem tudok szentimentálisabb lenni, de most sikerül elsírnom magam. Persze, nem nagyon, hogy a többiek ne lássák. Az azért mégis túlzás lenne részemről.
Aztán mindenki készülni kezd az esti szövegpokolra, ahol a műhelyezők olvasnak fel. Odaülök én is a közönség soraiba, amikor Korpa Tamás a kezembe nyom egy üres papírlapot. Eleinte nem értem, mi történik, aztán kiderül, nekem kell egy próza és egy líra díjat adnom a felolvasóknak. Érzem a feladat súlyát, kissé kétségbe is esek. Hát ki vagyok én, hogy kiemeljek két embert a pokolból? Elfogult sem akarok lenni a saját műhelytársaim felé, így odasúgom Turi Tímeának, hogy segítsen, de ő is ugyanazt a fenntartást fogalmazza meg. Így hát egyedül maradok a döntéssel. Mielőtt elkezdődik a felolvasás, a három Vergilius: Górász Péter, Urbán Bálint és Korpa Tamás ismertetik velünk a tábor mottóját. Királyrét, Szokolya, FISZ tábor, szokj oda! felkiáltással indítjuk a szövegpoklot. Emlékszem, az utolsó ittlétünk alatt sehogy sem sikerült frappáns mottót találni, a kimaradt időben úgy látszik, mégiscsak dolgoztak az ügyön, hogy ez ne maradjon így.
A szövegpokol alatt különböző díjakat osztanak, Terék Anna műhelye kapja például a legzöldebb műhelynek járó díjat, de a büfét legtöbbször látogatók listája is nyilvánosságra kerül. Végül nagy nehezen én is meghozom a döntést, a líra díjat Kopriva Nikolettnek ítélem, a prózát pedig Kessler Emmának adom, valamint egy legjobb előadónak járó különdíjat is odaítélek Somogyi Tibornak. Aztán kezdődik ismét a móka. Kiss Kriszta és Szirák Sára indítja a bulit, de már kérdezgetik az emberek, mikor állok én be a dj pult mögé.
A várakozás alatt dalárdát alakítunk az egyik sarokban Kiss Dáviddal, Kazsimér Somával, Terék Annával, Horváth Florenciával, Tófalvi Előddel és Somorjai Rékával. Egyszerre hallom a tücc-tücc zenét és a „repülj madár, repülj”-t. Nevetünk Annával, biztos ilyen érzés lehet megbolondulni. Majd szólnak a lányok, lassan átvehetem a helyet a dj-pultál. Kiss Kriszta be is áll a táncolók közé, Sára viszont még ott marad egy ideig, hogy támogasson. Egyszer csak azt veszem észre, hogy világosodik és arra gondolok, ha nem fekszünk le aludni, akkor soha nem ér véget az éjszaka, sem a tábor. Aztán lassan mindenkin úrrá lesz a kimerültség.
Pár óra múlva fáradtan ébredek, a táborozók többsége már hazaindult. Mi még Nagy Hildával, Terék Annával és Sztercey Szabival megállunk egy lángosra Kismaroson, onnan integetünk a kisvasútban utazóknak.
