A Weöres Sándor Színházban immár szokás, hogy a könnyebb, sokszor zenés darabok mellet mindig van műsoron pár olyan előadás, ami igazán üt. Sőt, keményen gyomorszájon vág. Ezt a feladatot most a lengyel Tadeusz Słobodzianek műve, A mi osztályunk látja el. Sikerrel jár? Igen, bizony van mit cipelni hazafelé menet.

Végy egy országot Kelet és Nyugat között! Adj hozzá kegyetlen történelmet, és több, párhuzamos kultúrát! Ha ez kész, akkor határozott mozdulattal vágd bele tokkal-vonóval nagyhatalmak és perverz eszmék közé: gyakorlatilag készen is van az, ami a lengyel darab keretét alkotja.

Słobodzianek színdarabja szinte bármelyik közép-európai országban játszódhatott volna, akár nálunk is; túl sok nemzet történelemkönyvből ismerjük ezt a mesét. Adott egy osztály öt zsidó és öt lengyel diákkal, az ő sorsukat követjük végig 1925-től gyakorlatilag napjainkig. Van egy kívülálló is közöttük, a zsidó Abram, aki már a legelején az USA-ba emigrál tanulni, ő a kontrollcsoport, segítségével láthatjuk, hogy milyen egy viszonylag normális országban élni és gyarapodni, ő a kontraszt és a nyomás fokozásának eszköze.

12688347_954434227925282_2392155733650970856_n
Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

Mi történik a többiekkel? Minden történik velük, minden, amiknek sosem szabadott volna megtörténnie. Nem akarom kivonatozni a történetet (tessék elmenni, megnézni), ezért inkább idézek Szilágyi György Hanyas vagy? 28-as? című művéből két részletet, nincsen ennél jobb összefoglaló.

„Nincs még egy nemzedék, amelynek tagjai ilyen messzire kerültek egymástól.
Felszeletelt bennünket a történelem, mint cukrász a tortát.
De az igazak nem vesztették szem elől egymást.
Mint ahogy a gazemberek is egymásra találtak.
Valamennyien ’28-asok.
Kivégzők és kivégzettek.
Bűnösök és ártatlanok.”

„Nekünk megölték a legjobb barátainkat.
Minket megöltek a legjobb barátaink.
Mi voltunk a barikád két oldalán.
A baloldalán és jobboldalán.
Mi látogattuk a börtönöket.
Bennünket látogattak a börtönökben.”

Egy idegig jegyzeteltem az előadás alatt, aztán feladtam, elerőtlenedett a toll a kezemben: mit is írhattam volna? Azt, hogy milyen érzés látni, hogyan erőszakol meg három férfi egy nőt? Vagy felidézni a hangot, ahogyan valaki elmeséli miképp ásott el szénné égett gyerekeket? Esélytelen. A tíz színész újra tudott újat mutatni, velük együtt vesztem el a játékukban. Egyébként hiába várjuk folyamatosan szomjazva, hogy lesz egy-egy humorosabb momentum, hogy kevesebb borzalmat kapunk az arcunkba: lelkiismeret furdalás és emberi pillanatok ugyan léteznek, a feloldozás azonban már luxusnak számít Słobodzianek világában.

12669599_954433951258643_2500723288764392220_n
Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

A darab narratívája is egyedi: tanórákra van osztva, amiket zenés etűdök vezetnek át. A szereplők gyakran párbeszédszerűen, egymást kiegészítve kommentálják az eseményeket, sokszor érezhetjük, hogy szinte már annak a bizonyos bírónak színe előtt állnak. Vagy esetleg nekünk magyarázkodnak? Ez a szokatlanabb történetmesélés kiemeli az egyes személyiségeket és egyetlen eszközéül szolgál az itt-ott felbukkanó akasztófahumornak.

Az igazi csavar (vagy gyomorszájon vágás) már a színházból kijőve tört rám. Úristen, ezek mi is lehetnénk! Különbek lennénk vajon, mi nem ölnénk meg a legjobb barátainkat, minket nem ölnének meg a legjobb barátaink? Nem hiszem, hogy jobbak vagyunk, miért lennénk? Főleg, hogy itt sem egyes emberek gonoszsága volt a fő erő, ami elkövette a borzalmakat, sokkal inkább a kollektív csordaszellem és a felelősség közös lerázása. Ezt egészítette ki a szlávos bosszúállás megszakíthatatlan lánca; a lelkiismeret is csak a halálfélelem árnyékában bújt elő óvatosan, de akkor már inkább önző, mint önzetlen érzelemként.

Ahogyan jegyzetelni sem tudtam egy idő után, úgy kommentálni, vagy pár szóval összefoglalni sem lehet ezt az előadást, és mindazt, amit bennem elindított. Inkább idézném a műből a Bajomi Nagy György által játszott Manecham szavait: bazdmeg!

A mi osztályunk című darab Lukáts Andor rendezésében, Hartai Petra, Nagy Cili, Kiss Mari, Jámbor Nádor, Kálmánchelyi Zoltán, Bajomi Nagy György, Mertz Tibor, Orosz Róbert, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán szereplésével egész februárban és márciusban látható a Weöres Sándor Színházban.