Zágoni Balázs Szamos-parti Hollywood című ifjúsági regénye egyszerre igyekszik elősegíteni a magyar filmtörténet egy kevésbé ismert szakaszának kanonizációját, és próbál a fiatalok nyelvén szólni olyan történelmi traumákról, amelyekről jóformán még mi, „felnőttek” sem tudunk kellő árnyaltsággal beszélni. A mű ráadásul mindkettő vállalását sikerrel teljesíti.
Zágoni Balázs regénye a Pagony Kiadó Abszolút Töri elnevezésű sorozatában jelent meg, mely a fülszöveg szerint az ajánlott korosztálynak (jelen esetben a tíz éves kor feletti gyerekeknek) megfelelő nyelvezettel, a történelmi hitelességet és a nyelvi megformáltságot tekintve is igényesen szeretne szólni a magyar múlt különböző korszakairól. (A sorozat korábbi kötetei például a kiegyezés környékén, vagy éppen az ’56-os forradalom idején játszódtak.) Az egyes részek lazán kapcsolódnak egymáshoz; közös motívumuk, hogy mindig a Vitéz János Gimnázium diákjai utaznak vissza az időbe és keverednek különböző kalandokba. Zágoni szövege az első világháború időszakát veszi célba, de a történet során az erdélyi némafilmgyártás legfontosabb alakjait is megismerhetjük.
A Szamos-parti Hollywood kézbe vételekor jó néhány kérdés foglalkoztathatja az olvasót: ideológiailag vajon mennyire lesz terhelt egy olyan szöveg, amely a Trianoni Békeszerződés előtt néhány évvel, a határon túl játszódik? Hogyan lehet egy máig sok vitát kiváltó témáról beszélni az adott korosztálynak? És hogyan fog ebbe a történelmi környezetbe beágyazódni maga a filmgyártás, az ismeretterjesztés?
Az első dolog, amit rögtön meg kell jegyezni ezzel a kötettel kapcsolatban, hogy kifejezetten jól strukturált és nagyon tudatosan építkezik. Kellő időt töltünk a szereplők megismerésével, a helyszín feltérképezésével, a konfliktus felvázolásával, nincsenek logikai ugrások. A szöveg választ ad arra az alapvető kérdésre is, miért kezd el néhány tizenéves érdeklődni egy olyan korszak iránt, amely még a filmtörténészek között sem kiemelten népszerű. (Azért is örömteli ez, mert sok esetben a szerző nem érzi szükségességét az alaphelyzet tisztázásának.) Persze ezek – a személyes vonulat beemelése, vagy ahogy az olvasó a szereplőkkel együtt csodálkozik rá a múltbeli világra – nem újszerű vagy meglepő fogások, azonban koherens és könnyen követhető szövegvilágot eredményeznek, ami egy ismeretterjesztő célokkal rendelkező kötet esetében elengedhetetlen.
Izgalmas, ahogy a korszak jellegzetes figurái, legendás alakjai megjelennek a műben. Janovics Jenő, a Kolozsvári Színház újdonságokra nyitott igazgatója rögtön hatalmas lehetőséget lát a filmben, és mecénásként támogatja a tehetségeket. Jászai Mari és Berki Lilly szerethetően szemtelen színésznagyságai a kornak, Bánffy Miklós pedig egy személyben reprezentálja a kor művelt és nyitott erdélyi értelmiségét. Végül pedig ott van Kertész Mihály, akivel kapcsolatban az a legmeglepőbb, hogy nem idealizáltan jelenik meg a szövegben. Kertész az 1910-es évek elején dolgozott Dániában, ahol akkoriban az egyik legprosperálóbb filmipar működött, a kollégák pedig nem átallnak ezen élcelődni, mikor a később a Casanblancával világhírűvé váló rendező igen nagyképűen áll A tolonc és a Bánk Bán című filmek elkészítéséhez.
A Szamos-parti Hollywood kölcsönveszi a showbizniszt bemutató alkotások bevett dramaturgiáját, amikor a rendező és a színészek között az egók harcát mutatja be, viszont igyekszik távolságot tartani a filmtörténetben sokáig nagyon népszerű elképzeléstől, miszerint a filmművészet elsőrendűen „nagy művészekről” szól, akik elképzeléseik megvalósítása érdekében a stúdiórendszer bürokráciájával és a pénzügyi nehézségekkel is megküzdenek. Jó példa erre, hogy a szövegben Kertész Mihály ugyan karizmatikus személyként jelenik meg, de végig támogatják őt, így sokkal inkább a saját egójával kell megküzdenie.
Zágoni regényében azt is végigkövethetjük, mekkora utat tett meg a film, mire elkezdték önálló és a többi művészeti ággal egyenértékű formaként kezelni. Kezdetben ugyanis a filmezés nem az önkifejezés lehetséges eszközeként élt az alkotók fejében, hanem olyan technikaként, ami a korábbiakhoz képest nagyobb pontossággal tudja reprodukálni a valóságot. A kétes művészi érték miatt a színészek sokszor ódzkodtak filmben játszani, a nézők pedig olcsó, bazári szórakozásként tekintettek a mozgóképre.
A Vitéz János Gimnáziumból Bende, Karola és Fegyó érkezik 1914-be. A lányt elsősorban családi szálai (Erdélyben éltek és házasodtak össze a szülei), míg a fiúkat az iskolai feladat teljesítése motiválja (egy rosszul sikerült filmarchívumi látogatás után prezentációt kell tartaniuk a korszakról). Bende és Karola között egy kedves, és főként életkorukból adódóan igen visszafogott szerelmi kapcsolat is kialakul, a lány pedig egyéb tekintetben is kulcsszereplő lesz: habár a fiúkat is aktív hősként ábrázolja a szerző, egyértelműen Karolát teszi meg fő cselekvővé; ő mindannyiuk közül a legokosabb, legkreatívabb. 1914-ben az ifjú urak valósággal csodájára is járnak a leleményes (ál)grófkisasszonynak.
Problémásnak, kevésbé konzekvensek érzem viszont a regény nőábrázolását, elsősorban a tekintetben, hogy míg a szöveg Karolát kifejezetten emancipált nőként jeleníti meg (hangozzék ez bármilyen furcsán egy 13 éves lány esetében), addig az 1910-es évekbe visszatérve olyan mondatokat hallunk tőle, mint hogy ekkor még a fiúk tudták, hogy kell viselkedni a lányokkal (utalva például a kézcsókra), és a Bende iránti érzései is akkor erősödnek fel, mikor a fiú kiáll érte egy párbajra:
Kedves Bende, nem értem, miért baj, ha a huszadik század elején a férfiak normálisan, mi több, lovagiasan viselkednek egy nővel. Nem úgy, ahogy a hetedikes fiúk szoktak!” (169)
Aztán Karola épp a csörténél jegyzi meg, hogy micsoda igazságtalanság, hogy ő nem is nézheti a harcot, mikor egy ugyanolyan idős fiú vívhat. Nem azzal van tehát a gond, hogy a múlt századba visszatérve milyen archetípusok jelennek meg, hanem az ezekre nyújtott reflexió érződik némileg zavarosnak.
A kisebb hibákat azonban ellensúlyozza, ahogy a szöveg az etnikai ellentéteket kezeli. Zágoni műve a trianoni események nemzetiségi előzményeit villantja fel, a magyar–román ellentétre kiélezve azt. A könyv szerint a konfliktus egyik oka az volt, hogy a magyar fél sok esetben túlságosan erősen érvényesítette az erőfölényét. Ezen a ponton érezni annak a gyakran hallott frázisnak az igazságát, hogy a gyerekek a legőszintébbek és a legtisztábbak: főhőseink felteszik a kérdést, ami talán a legrelevánsabb a helyzet értékelése kapcsán: vajon miért nem lehetett úgy csinálni, hogy magyarnak is, románnak is jó legyen?
Zágoni Balázs a regényt Balogh Gyöngyi filmtörténésznek ajánlotta, akinek elévülhetetlen érdemei voltak a korai erdélyi filmgyártás történetének feltérképezésében. Zágoni – ha más korosztálynak szánva és más mélységben is – hasonlóan fontos munkát végzett.
Kiemelt kép: f21.hu
A felhasznált képek forrása: pagony.hu
