A jól bevált, „ez a film kapott hideget és meleget is” felütés fokozottan igaz az Elk*rtukra. A filmet övező diskurzusban csakis a kritikai mérce két végpontján elhelyezkedő állításokkal találkozhatunk. Ennél mérsékeltebb fogadtatásra nem is nagyon hagy lehetőséget számunkra a film. Nincsenek meg a hagyományos viszonyítási alapjaink, amelyek segítségével rá tudnánk húzni egy műfaji keretet, melynek függvényében meghatározhatjuk az erősségeit vagy gyengeségeit. A film körüli bipoláris médiavisszhang ráadásul még jobban csorbítja józan ítélőképességünket. De akkor mégis, a moziból kilépve hogyan legyünk úrrá a zavarodottságon, és hogyan értékeljük magunkban a látottakat?
Műfaji zavargások
Az Elk*rtuk című filmet politikai krimiként harangozták be, melyben a 2006-os kormányválság eseményeit dolgozták fel, az őszödi beszéd kiszivárgásától a budapesti véres tüntetésekig. A készítők külön kiemelték, hogy ez a műfaj külföldön teljesen bevett dolog, egyenesen a Netflix sikersorozatával, A koronával példálóztak.
A film nyitóképén (remélem, ez nem nagy spoiler senkinek) rögtön 2006-os felvételeket láthatunk, majd még a címet is megelőzve azt olvashatjuk, hogy megtörtént események alapján készült. Ha a mozizó esetleg később érkezne, vagy az első percekben túlzottan megzavarná őt a nachos-ropogás, a film közben számtalan korabeli sajtófelvétel és a Gyurcsánnyal rögzített beszélgetés megjelenítésével is felhívják a figyelmet erre. Valamint a végén újfent megemlítik, hogy a sztori magját alkotó eseménysorozat a valóságban is megtörtént. Ezek a folyamatos kitekintések a sztoriból a valóság irányába nem engedik, hogy a néző belecsöppenjen az események sodrásába és jól szórakozzon. Pedig egy játékfilmtől éppen ezt a hatást várnánk.
Ez a műfaji szembenállás meglehetősen nehéz helyzetet teremt. Esztétikai ítéletet kell hoznunk a film felett, vagy ez egy dokumentarista alkotás, aminek sokkal inkább edukációs célja van? A Telex videójában megszólaló fideszes parlamenti képviselők is egészen más állásponton vannak ezzel kapcsolatban. Míg Halász János képviselő szerint az Elk*rtukra, mint műalkotásra kell tekinteni, addig Kocsis Máté frakcióvezető szórakozás helyett munkaként hivatkozott rá, szerinte szó sincs szórakozásról. Noha azt, hogy direkt politikai célokat hordozna magában, mind a készítők, mind a két megszólaló politikus tagadta. Vizsgáljuk meg a filmet mindkét szempont szerint.
Nem szép látvány
Ha már műalkotásként hivatkozunk rá, a formai elemek terén a film nem tűnik túl meggyőzőnek. A képek a nagy tömegjelenetek ellenére sem elég látványosak, egy általános olcsó hatás tükröződik a végeredményen. A két főszereplő karakter is elég egysíkúra sikerült. A férfi főszereplő újságíró gyakornok az MTV-nél, barátnője pedig a Medián közvélemény-kutató cégnél dolgozik. A történet szerint elkezdenek nyomozni az őszödi beszéd kiszivárogtatása után (bár az nem egyértelmű, hogy mi vezérli őket ebben), mely során egy ponton nézeteik egymással is konfliktusba kerülnek.
Ez rendkívül nehéz helyzet lehet mindkettejük számára, hiszen a karrierépítés bizonytalansága, illetve a politika egyszerre mászik bele a kapcsolatukba, ám a konfliktusuk komplex érzelmi hátterét, a rövid mondatokkal operáló, őszintétlen párbeszédek egyáltalán nem tudják jól bemutatni.
A film által felvázolt sztori izgalmasnak ígérkezik, rejlik benne potenciál. Engedhetné, hogy betekintsünk a politikai mechanizmusok mögé, helyezhetné a hangsúlyt az emberi lélek bemutatására a politikai racionalitás diktálta valóságban. Sok érdekes lehetőség áll fenn, de a film ezeket rendre kihagyja, és a fókuszt leginkább a MTVA-székház ostromára, a rendőri áldozatokra, valamint a fiktív főszereplő párosra helyezi. Persze, utóbbi kettőből is remek filmet lehetne készíteni, de ahogy már fentebb is említettem, a harcokat bemutató tömegjelenetek nem hozzák azt a látványvilágot, amit elvárnánk, a két főhős karaktere pedig túl felszínes ahhoz, hogy valóban átérezzük a sorsukat.
Egy valóban jó és izgalmas politikai dráma kibontakozását gátolja, hogy folyton kizökkenünk a film által teremtett világból egy-egy bevágott Gyurcsány-interjúval, de ezzel párhuzamosan az archív felvételek valódi hátteréről sem mond sok újdonságot, amiből tanulhatnánk, mert az érdektelen fiktív karakterek elveszik a hangsúlyt róla. Egyszerre próbál tényfeltáró tájékoztatást adni a rendőri áldozatokról és a budapesti káoszról, valamint egy nézhető krimit a vászonra vinni, ám egyik sem sikerül a filmnek, az alkotók részéről is érezhető fókuszvesztés miatt.
A tényként kezelt „Gyurcsány-szál”
A 2006-os kormányválság a magyar politikatörténetben valóban nagy jelentőséggel bír. Valószínűleg a jövőben minden történelemkönyv említést fog tenni róla, így tényleg releváns érdek- és pártállástól függetlenül, hogy minél többen tisztában legyenek vele. Szintén kiemelték a filmről nyilatkozó politikusok, hogy kifejezetten fontos a fiatalok felvilágosítása az eseményről, hiszen ők első kézből nem tapasztalhatták azt meg. Itt érhető tetten a film legnagyobb felelőssége. Sajnos ezt a felelősséget a készítők már nem vették ennyire komolyan.
A valós tényeken alapuló eseménysort vegyítették a fikcióval, amellyel önmagában semmi gond nincs, azonban a minimum lenne erre vonatkozóan tájékoztatni a célközönséget. Ha a filmben nem is, legalább a megjelenést követően egyértelműsíthettek volna a készítők. Akár szándékolt, akár véletlen, az ilyen mértékű összezavarása a nézőközönségnek megbocsájthatatlan hiba.
Az Elk*rtuk felvázol egy eseménysort, melyre nem ad más alternatívát, mint hogy tényként kezeljük. Amennyiben nem tényként kezeljük, egy rakás dologra nem kapunk magyarázatot. Többek között arra, hogy miért éppen Dobrev Klárát állítják be „főgonosznak” a filmben. Erre a valóságban semmiféle bizonyíték nincsen. Miért döntöttek épp így? Mi magyarázza, hogy nem a miniszterelnök hoz döntést az ügyekben, sőt, meg sem jelenik abban a filmben, amit az ő kiszivárgott beszédéről készítettek? Feltétel nélkül hinnünk kéne a „háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál” ördögi jelenlétében?
Az Elk*rtuk egy politikai kriminek unalmas és színvonaltalan, dokumentarista alkotásnak meg túl sok a valótlan állítás benne. Annak ellenére, hogy nem a kormánypárt készíttette a filmet, kísértetiesen jól illeszkedik a diskurzusukba. Dobrev Klára a gonosz, aki mögött ott áll a már-már sátáni („patásördög”) Gyurcsány Ferenc. Ha a filmet Elk*rtuk helyett Gyurcsány-show-nak hívnák, egyáltalán nem tűnne ki a retorikából.
A film IMDb lapja jól mutatja, hogy senki sem tekint rá politikai krimiként, műalkotásként. A több, mint harmincezer egy csillaggal értékelő csakis a Fideszt hajlandó látni a produkció mögött, ami miatt a témát kötelezően lenézi; az alig ötezer tíz csillagot adó néző pedig csupán az előzetes politikai meggyőződéseinek nyer bizonyítást a film által. Ha a film jól sikerült volna, egyik csoportnak sem szabadna így gondolnia.
Ideális esetben nem is feltétlenül kellene csoportokról beszélni. Az Elk*rtuk ahelyett, hogy egy valóban fontos témát bontana ki közérthetően, csupán még jobban elmélyíti a szakadékot a magyar politikában és azon keresztül a magyar társadalomban is. Az elmúlt évtizedek legtöbb politikai-közéleti megnyilvánuláshoz hasonlóan a társadalom a legnagyobb kárvallottja a filmnek. Jól bizonyítja, hogy mi magyarok egy közérdekű témában is képesek vagyunk két, egymással tökéletesen ellentétes táborba rendeződni.
A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Ha vitatkoznál a szerzővel, küldd el véleménycikked az f21.szerkesztoseg@gmail.com e-mail címre!
