Hogyan reprezentálja a romák helyzetét a magyar irodalom? Mik azok a tendenciák, amik párhuzamot mutatnak a romák helyzetére vonatkozóan a 19. századi, valamint a kortárs irodalomban? Sőt, mi az a roma irodalom? Mihez képest alakul, vagy egyáltalán létezik-e definíció, ami meghatározná azt? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ dr. Beck Zoltán, dr. Kelemen Zoltán és Orsós János a február 16-án megszervezett online esemény keretén belül.
A Homo Ludens Project és a ZUG művészeti tetthely közös eseményeként valósult meg az az online beszélgetés, amelynek fő témája a romák helyzetének a kortárs magyar irodalomban való ábrázolása volt. A résztvevő beszélgetőpartnerek három különböző egyetemet képviselve vetették össze meglátásaikat. A beszélgetés moderátora dr. Kelemen Zoltán volt, a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi docense, beszélgetőtársa dr. Beck Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Romológia Tanszékének egyetemi adjunktusa és a 30y frontembere, valamint Orsós János, az ELTE BTK Irodalomtudomány Doktori Iskola (ITDI) hallgatója volt. A Google Meet szobában történő beszélgetés közvetítése után a szervezők az esemény résztvevőit is bevonták a beszélgetésbe, akik kérdéseket tehettek fel a vendégelőadóknak.
A beköszönés és felkonferálás után a beszélgetést Kelemen Zoltán indította, utalva Beck Zoltán A megszólalás üres helye – Romológiáról és más dolgokról című könyvére, és felvetett olyan egyszerűnek tűnő, de mégis nehezen megválaszolható kérdéseket, hogy mi a romológia, mi a cigány, mi a roma irodalom, illetve, hogy van-e a képzőművészetnek etnikus tere.
Beck Zoltán válaszából kiderült, hogy a romológia nehezen letapogatható tudományterület és egy olyan kritikai diskurzust eredményez, amely azt vizsgálja, hogy a romákról való beszéd hogyan alakul és hogyan lehet értelmezni azt. A kutatási irányultság nem a romák felől érkezik, hanem onnan, hogy hogyan reprezentálják őket. Orsós János a kutatásából kiindulva megemlítette azokat a 19. századi reprezentációs stratégiákat, amelyek hasonlóságot mutatnak a kortárs reprezentációkkal. Ez a szempont a beszélgetés folyamán visszatérő elemmé vált, valamint párhuzamba került a kortárs reprezentációkkal is, leginkább Liszt Ferenc, Szécsi Magda és Nagyidai Sztojka Ferenc példáin keresztül.
A beszélgetés főbb problematikája a roma irodalom definíciójának keresése, meghatározhatósága, valamint a definíció szükségességének megkérdőjelezése volt. Mint kiderült, a felkínált etnikus olvasat nem mindig válik eredményessé és a definíció adta üres hely a mintázatok követésének elkerülése végett inkább képes megteremteni a teret mindannak, ami erről szólni akar. Visszanyúlva a 19. századi példákhoz, az Orsós János által elmondottak szerint a magyar irodalom mintaadó volt arra a hiánypótló gesztus megteremtésére, amit a roma irodalom betöltött. Felmerültek olyan izgalmas, magyar irodalmi példákkal kapcsolatos kérdések, mint például az Arany János Nagyidai cigányokban történő reprezentációk milyensége, vagy hogy a literalizált cigány figura hogyan éri el, hogy a társadalmi viszonyrendszerekről közöljön.
Innen tovább haladva a nemzeti kánon kérdése, valamint a kanonizáltság problémája került szóba – ehhez kapcsolódva érdekes tendenciának bizonyul a magyar eposszal egyidőben megszülető cigány eposz megalkotása. A roma kultúrának lényegét, a folyamatos megfoghatatlanságot magyarázva dr. Beck Zoltán a kulturális konstrukciók felől közelített, illetve zenei példával, a nemrég elhunyt Csóré Bélát említve a szükségszerű mozgékonyságot és a folytonos interakció fontosságát hangsúlyozta. Áttérve az irodalmi jellegre és az identifikáció aktusára, felvetődött a probléma, hogy a nemzeti etnikus identitás mennyire behatárolt, és hogy hogyan képes az irodalom a nemzeti kánonon belül való fejlődésre. A nemzeti etnikus paradigma adta lehetőség szerint elsődlegesen ebben történik meg az identitásválasztás, de szükséges észrevenni más lehetőségeket is és kimozdítani, kijátszani a berögzötteket, tehát az identifikációs keret kitágítása szempontjából lesznek érdekesek azok a kortárs magyar szövegek, ahol megjelenik a cigány identitás.
Az identifikáció kapcsán dr. Kelemen Zoltán indítványozására felmerült a szerzői öndefiníció kérdése, amelyre Orsós János reflektált ismét 19. századi példákkal élve, miszerint kétféle irányba mutatnak a tendenciák. Van, aki cigány költőnek vallja magát és a közege is ezt vallja róla (például Nagyidai Sztojka Ferenc), de olyan is akad, aki nem. A nyelviség is izgalmas szempontnak bizonyult. Orsós János szerint a nyelv központi szerepet tölt be a 19. századi nemzeti identitás kialakításában, ugyanis ekkor megalakul a cigányok nyelvtana és szótára. Ehhez kapcsolódva felvetődött a szerzői-befogadói aktus kérdése, amely szerencsésebbnek bizonyul a kortárs roma irodalomban. Itt ugyanis már kialakult egy olvasói közösség – ez az előző századokban az írás-olvasás elterjedtségének hiánya miatt nem jött létre – ezzel a tevékenység hagyományának diszkontinuitását idézve elő.
Az esemény végén a résztvevőkkel közös beszélgetés folyamán a roma irodalom kritikai közegének hiánya is felvetődött, ez szintén termékeny diskurzust indított el. A nézői visszajelzések alapján, illetve az újabb kérdések felvetődéséből adódóan a résztvevők is izgalmasnak élték meg a beszélgetést, olyannyira, hogy a lezárásban felmerült a folytatás megszervezésének a lehetősége is.
Kiemelt kép: Homo Ludens Project
