A Local Natives tavaly év végi EP-je egy kellemes színfolt a zenekar diszkográfiájában, ráadásul egy rövidebb buszút alatt végig is lehet pörgetni.
Mielőtt még megrohamoznának minket a 2021-es albumok, van egy kis időnk, amit arra szeretnék felhasználni, hogy a tavalyi év végi egyik általam abszolút kedvelt, viszont aránytalanul elhanyagolt kislemezére irányítsak némi figyelmet. Egy rövid, kedvcsináló összegzővel kezdve, a Local Natives indie rockot játszik, viszont nem azt a pörgős fajtát, amit például egy buliban hallana az ember, hanem azt az elszállós, The War on Drugs irányvonalat. Ennek megfelelően a bemutatkozó, 2009-es Gorilla Manor alapján én őket valahol a Foals (főként a lötyögősebb TLF-érában) és a Fleet Foxes közzé pozícionáltam. Az elmúlt tíz évben három további albumot adtak ki, eltolódva az összefolyós pszichedelikusabb irányba. Ennek a folyamatnak a vége a 2019-es Violet Street volt, amelyre tökéletesítették receptjüket: hátborzongató énekharmóniák, remekül elkapott dinamikák, és az eddigi legváltozatosabb dallista. A profizmus érthető olyan értelemben, hogy a Gorilla Manort követő három album hangzásban szinte alig mutat különbséget. Ugyan számról számra haladva bőven akadnak kiemelkedő tételek, viszont érzésem szerint az együttes zenéje nagyon kiszámíthatóvá vált, és ennek köszönhetően dalaik könnyen egymásba mosódnak, felejthető élményt nyújtva. Ami miatt viszont szerettem volna említést tenni erről a kislemezről, az nem más, mint ennek a tendenciának a vége.
Az új anyagra az együttes látszólag alapjaiban gondolta újra a hangzását, melynek az említett fenntartásaim miatt nagyon örültem. Mintha egy kicsit kikapcsolták volna a visszhangpedálokat, visszapakolták a szintik felét a sarokba, és megegyeztek, hogy egyszerre csak maximum ketten énekelnek. Az újonnan jött friss, szellős hangzás sokkal több teret enged a gitár és énektémák kibontakozására. Korábban is előkerült már az akusztikus gitár, de az eddigi dalokkal ellentétben a kvázi címadó Lemon esetében először kap ennyire központi szerepet. Az együttestől nem szokatlan a női vendégénekesek meghívása (elég csak a leghíresebb dalukra, a Dark Days-re gondolni), így Taylor Rice énekes hangját ebben a számban Sharon Van Etten egészíti ki. A tavalyi évben megjelent, bezártság okozta frusztrációval kapcsolatos dalokkal ellentétben a Lemon az otthon idillét idézi meg, miközben visszautal az együttes legutóbbi albumára is.
A második Statues in the Garden (Arres) már egy középtempós, dinamikusabb szám, viszont a már említett tördeltebb hangszerelés itt is megmaradt. Kiemelhető, hogy a második verzét követő átkötő rész az elvárásokkal ellentétes módon először megnyújtásra kerül, majd a fő témára való visszatérés helyett egy kivezető szólóval vet véget a számnak, félredobva a konvencionális, egyértelműnek tűnő dalszerkezetet.
A harmadik, Lost című számban kezdetben nehéz lehet elvonatkoztatni attól, hogy az együttes egy az egyben lelopta a leghíresebb Arctic Monkeys-szám jellegzetes dobintróját, de tekintve, hogy egy teljesen más, jóval intimebb dalt hoznak ki belőle, ez talán megbocsájtható nekik. A lassan beinduló szám során Rice a fiatalság múlásáról, letelepedésről énekel. A záró, könnyeden lebegős szintiszőnyegére épülő Future Lover emlékeztet leginkább egy korábbi lemezeken hallható Local Natives számra. Pár sorból álló szövegével és egyszerű gitáros átkötéseivel remekül fejezi be a kislemezen megkezdett zenei gondolatmenetet.
Összességében a Sour Lemon nem egy 2020-at megváltó kiadvány, még azt sem mondanám rá, hogy kihagyhatatlan, viszont a könnyed hangszerelésével és egyszerű, de hatásos akkordmeneteivel egy abszolút szerethető alkotás volt az év végére. Az együttes azt nyilatkozta, hogy nem terveznek különösebb folytatást a kislemeznek, nincs a képben teljes LP vagy második rész, egyszerűen szerettek volna összeülni zenélni mindenféle határidő vagy szigorú koncepció nélkül, és ez a kötetlenség nagyon is hallatszódik, természetesen pozitív értelemben. Akik eddig is szerették vagy ismerték az együttest, azoknak kötelező, ugyanis egy teljesen új oldalát ismerhetik meg. Akik pedig még nem futottak össze munkásságukkal, azoknak ajánlom ezt a téli estékre kiváló kislemezt.
Kiemelt kép: www.cdn.wegow.com
