Mit adhat egy 1811-ben íródott regény egy alig 18 éves, Z-generációs lánynak, aki a szerelmet az Instagramról, a Netflixről és a reklámfelületek plakátjairól próbálja megismerni? Ponyvaregények lapjairól utánozza le, hogyan kell szeretni, és igazából elképzelése sincs arról, hogy mik lennének a helyes gondolatok erről a gyengéd érzésről. Jane Austen Értelem és érzelem című művét a saját bőrömön teszteltem le, és előre szólok, a fiatalok gyomra nagyon is beveszi.
A könyv a romantikus regény műfaját erősíti, így nem hiánycikk, de mégis van valami a stílusában, a lapjai között, ami a modern ember monoton gondolkodását egy pillanatra megakasztja, majd megfordítja. Jane Austen kritikusan realista. Abban az időben ez sivárnak számított, manapság akár elcsépeltnek. Én mégis ajánlom azoknak, akik ki akarnak tekinteni a kortársaik helyenkénti felszínességéből.
A történet egy testvérpárról, Marianne-ról és Elinorról szól. Személyesen testesítik meg a szenvedélyességet és a józan gondolkodást. A lányok eladósorba kerülését és megpróbáltatásait kísérhetjük figyelemmel. Önmagában is érdekes élményt nyújt, ahogy Austen a két lány között lavírozik. Nagyon precízen mutatja be nekünk, hogyan találták meg a saját értékeiket az életben, hogyan változott meg a véleményük, és soroltak be középre a szélsőséges nézetek partjairól.
Nehezen tudnék másik regényt említeni, amiben a cselekmény ennyire „kevés”, és mégis ennyire „sokat” tud nyújtani egyben. A szerző kötetét úgy jellemezném, mint asztal mellett lefolytatott beszélgetések fűzérét. A huszonegyedik századból visszalépve ebbe a lassan változó, információhiányos világban üdítő volt felfedezni, milyen élmény lehetett a közösségi média nélküli ismerkedés.
Az alkotásoknak nagyon fontos feladata, hogy kérdéseket ébresszenek az olvasóban. A mű körbejárja a párkapcsolatról alkotott gondolatainkat. Az olvasóval együtt változtatja meg a lányok véleményét a tökéletes társról, aki felé túl nagy elvárásokat támasztunk. A könyv kevésbé tér ki a szerelem megmagyarázásra, megkérdőjelezésére, inkább földhözragadtan keresi a párkapcsolat helyét az életben. Kutatja az utat, míg az ember megtalálja a társát, és felteszi a kérdést, melyek az igazi értékek a másikban.
A történet ugyan a párkeresésről szól, ám maga a könyv legalább annyit foglalkozik az érzelmek helyén kezelésével is. A szenvedésnek manapság közel akkora kultusza van, mint a szerelemnek, mitöbb, legtöbbször kéz a kézben járnak. De hogyan is kell a csalódást helyesen megélni? Milyen értékek vannak a szenvedésben, ha léteznek egyáltalán? Valamint a másik irányból, a boldogság szempontjából ugyanígy körbejárja a kérdéseket. A viselkedés és az érzelemkinyilvánítás egy, a régmúltban játszódó történetnél még inkább kiélezi annak helyességét vagy helytelenségét, de manapság ezeket ugyanúgy fontos végiggondolni.
Jane Austen-t az olvasó ember nehezen kerüli el, de nem is ajánlott neki. Történeteivel visszarepülhetünk egy olyan valóságba, ami sok tekintetben jobban a földön jár, mint a miénk. A lelkünk olyan részét is gondozhatjuk vele, amit a mai világot lefestő alkotásokban ilyen módon sokszor nem tehetünk meg. Lassan csordogáló történetei közben az ember kellően meglepődhet az akkori ember viselkedésén, és elgondolkodhat rajta, vajon mennyi értékes szokás veszhetett ki az idő múlásával a mindennapjainkból.
Kiemelt kép: Macmillian Collector’s Library
Ha nagy leszek, boldog leszek – Guus Kuijer: Minden dolgok könyve
