„A szerelem rádöbbent, ki szeretnél lenni, a háború rádöbbent, ki vagy.”
Nem véletlen, hogy a szerkesztő a könyv e mondatát emelte ki, és rakta a Fülemüle borítójára. Kristin Hannah megrázón személyes és hiteles történelmi regényének esszenciája ugyanis ebben az idézetben sűrűsödik össze. Izgalmas szerkezetű alkotásában egy francia testvérpár szemszögéből kísérhetjük végig a II. világháborút, Párizs németek általi megszállásától egészen a felszabadító, amerikai hadsereg bevonulásáig. A borzalmas és kegyetlen időszakon végletekig emberien, ugyanakkor minden szörnyű részletet felmutatva vezeti végig olvasóját az író. Oly módon, hogy már-már az olvasó érezheti magát kényelmetlenül, milyen mohó és perverz kíváncsisággal veti bele magát a háború történetébe.
Például: hogyan és miként próbál az idősebb lánytestvér, Vianne, leánya érdekében együtt élni a nála elszállásolt német katonákkal – akár tisztessége és tisztasága árán is. Vagy mennyire vakmerő a húg, Isabelle, amikor beleveti magát az ellenállási hálózat tevékenységeibe, hogy aztán több száz amerikai és angol pilótát vigyen át a Pireneusokon, ezzel megmentve őket.
Tanúi leszünk annak is, hogyan válik az egymástól eltávolodott testvérek kapcsolata igazán szorossá, és hogyan tanulják meg az első világháborúban teljesen megcsömörlött apjuk szeretetnyelvét a golyózápor közepette.
Ez a regény emberi, mert nemcsak a szörnyeteg németeket és a szegény áldozatokat mutatja meg. Olvashatunk a körülményekhez képest tisztességesebb és segítőkész német tisztről, a gyermekei érdekében láthatatlanná váló és sokat tűrő anyáról, a megerőszakolt Vianne-ról, aki aztán képtelen a fogságból megszökött férjének szemébe nézni. De olvashatunk őszinte és tiszta szerelemről is, amely Isabelle-t és az egyik forradalmárt köti össze a bombázások, akasztások és deportálások idején.
Szerelem. Zsidó gyermekek bújtatása és megmentése. Szeretet. Hamis papírok beszerzése. Félelem. Deportálás és sárga csillag. Hazaszeretet. Túlélési ösztön. Sóvárgás a jóra és a gonosz folyamatos jelenléte.
Folytathatnám még a sort, hiszen 2015-ben a Goodreads által legjobb történelmi regénynek titulált Fülemülében mindeme érzések, emberi sorsok és a történelem egyik legborzalmasabb hat évének lenyomata egyszerre, együtt és elementáris erővel van jelen. Több, mint 500 oldalon keresztül tanulunk, megértünk, elfogadunk. Gondolkodásra késztető alkotás, minden szempontból.
A keretes szerkezetet az egyik figura visszaemlékezése adja, a kilencvenes évekbeli Oregonból. A végén hull csak le a lepel a kilétéről, fokozva ezzel az olvasói érdeklődést. Sőt, a szerző még azzal a nyelvi leleményességgel is él, hogy az emlékek felidézését E/1-ben, ám az emlékek elmesélését történet-szerűen, narrálva adja az olvasó tudtára. Hannah ily módon gyúrja össze nyelvtanilag is a személyest a történelmivel, a sorsszerűt a tragédiával.
Az emlékezés kerete egyben egy örök érvényű tanulságra hívja fel az olvasó figyelmét: történjen az életünk során bármekkora katasztrófa, forduljon megint embertelent és végzeteset a történelem kereke, legyen szó túlélőről vagy a koncentrációs tábort elszenvedőről, uralkodjon el az emberi szíveken és az elmén a gonoszság és a rettegés, a bensőt, a nemes lelket semmi és senki nem tudja megváltoztatni. Az emlékezés pedig éppen ezt az állandót, ezt a megváltozhatatlant konzerválja az emberben. Mert: „A sebek begyógyulnak. A szeretet kitart. Mi megmaradunk.”