Az utóbbi időben számos könyv és film jelent meg Pablo Escobarról, egyik sem lett azonban olyan összetett és sikeres, mint a Netflixen 2015-2017 között futó Narcos, amely az első két évadában a világ leghírhedtebb drogbárójának életét, ironikusan szólva a „munkásságát”, valamint az ellene indított, évekig tartó hajtóvadászatot dolgozza fel.
Vannak, akik Kolumbiában még ma is hősnek tekintik Pablo Escobart, a világ leghírhedtebb drogbáróját és narkóterroristáját, aki amellett, hogy terrorban tartotta a saját országát, népét, még az Amerikai Egyesült Államokat is, rengeteget adakozott, segített a szegényeken. Számos könyv, film és dokumentumfilm született már erről a kétes személyiségű emberről, megszólalt a fia és a felesége is, azonban semmi nem szemlélteti és mutatja be olyan izgalmasan, ámde kétségbe vonhatóan a kolumbiai drogbáró életét, mint a Netflix által gyártott Narcos című sorozat első két évada.
Pablo Emilio Escobar Gaviria, vagy ahogy az alkalmazottai szólították, „El Patrón” a 70-es és 80-as években a Forbes szerint a világ hetedik leggazdagabb embere volt. A Hacienda Nápoles nevű óriási birtokán, melyen családjával élt, számos úszómedence, repülőgép leszállópálya, valamint saját állatkert is volt, vagyonát azonban – melyből felépítette a birtokát és az egész életét – egyáltalán nem tisztességes munkával szerezte. A Medellín drogkartell vezetőjeként hatalmának csúcsán a világ kokainkereskedelmének mintegy 80%-át ő uralta, embereivel nemcsak egész Kolumbiát hálózta be, de az Amerikai Egyesült Államokba is bejuttatta és terjesztette a portékáját, ezzel felhívva magára az amerikai DEA (Kábítószer-ellenes Hivatal) figyelmét.
A részben dokumentumdrámaként is funkcionáló drámasorozat némileg hiteltelenül, a sorozat előrehaladásának szempontjából valamelyest torzítva, hozzáköltött szálakkal megfűszerezve, egyes helyeken dramatizálva ismerteti meg a nézőivel Pablo Escobart, akinek a kitalált események nélkül is épp eléggé izgalmas élete volt.
A történet több szálon futva, az Escobart üldöző DEA ügynök, Steve Murphy szemszögéből, legtöbbször az ő narrációival, ironikus megjegyzéseivel fűszerezve mutatja be El Patrón drogbáróvá válását, a kolumbiai állammal való macska-egér játékát, rémtetteit, az állami szervek korrupcióját és az ellene indított több éves hajtóvadászatot.
A sorozatban a drogbárót a brazil származású Wagner Moura alakítja, aki portugál anyanyelvűként csak azért tanult meg spanyolul és hízott húsz kilót, hogy hitelesen hozhassa az általa megszemélyesített karaktert, melyre a sminkeseknek, a jelmeztervezőknek, a páratlan arctechnikájának és színész játékának köszönhetően megtévesztően hasonlít.
A Narcosban számos valós felvételt alkottak újra, köztük Escobar meggyilkolását is, a hiteltelen szálak és események pedig pusztán azért kerültek bele, mert a harmadik évad középpontjában már nem Escobar áll, és bár az sem fiktív, kevésbé valós, mint a Pablóról szóló dokumentumdráma. Moura és talán a sorozat egyetlen hibája, hogy néhol szerethetőnek, sajnálatra méltónak ábrázolja a legtöbbször komor tekintettel, peckesen járó narkóterrorista karakterét, ez ellen pedig Victoria Eugenia Hennaio, Escobar egykori felesége, valamint a fia, Sebastián Marroquín (Juan Pablo Escobar) is felszólaltak.
Wagner Moura mellett a Narcosban óriásit alakít a két DEA ügynököt játszó Boyd Holbrook, aki Steve Murphy-t, valamint a Trónok Harcából is ismert Pedro Pascal, aki Javier Pena-t személyesíti meg, akik mint Holmes és Watson, kart karba öltve, egymást kiegészítve üldözik a drogbárót.
Elmondható azonban, hogy az egész sorozat páratlan szereplőgárdával dolgozik, melynek minden színésze egy egykor valós karaktert személyesít meg, legyen az politikus, drogdíler vagy katona. A legnagyobb dicséret mégis a forgatókönyvíróknak (Chris Brancato, Eric Newman, Andrew Black) jár, akik összesen húsz, egyenként nagyjából 60 perces epizódban alkották meg Pablo Escobar nagyjából 16 évet felölelő „rémuralmát”, figyelembe véve annak társadalmi, gazdasági és a szabad médiára gyakorolt hatásait is, arról nem is beszélve, hogy ízléses módon néhol humort is képesek voltak becsempészni az alapvetően elég komor hangulatú akciótörténetbe.
Amellett, hogy a sorozat rávilágít a drogkereskedelem és a drogfogyasztás ma is aktuális problémáira és az azzal együtt járó társadalmi veszélyekre (pl. terrorizmus, emberrablások, tömeggyilkosságok), korhű képet fest a 30-40 évvel ezelőtti Kolumbiáról, gyönyörű tájakon barangol, és a filmzenéje is remek. Nem próbálja meg szépíteni sem a dél-amerikai állam korrupcióját, sem az amerikaiak nemtörődömségét addig a pillanatig, amíg rá nem jöttek, hogy Escobar munkálkodása a saját országukra is ártalmas.
Nem dokumentumsorozat tehát, és néhol kicsit túl gyorsan, az eseményeket összesűrítve halad előre, de a Narcos minden tekintetben egy monumentális, izgalmas, tempós, akciódús remekmű aprólékosan megalkotott forgatókönyvvel és páratlan színészi játékokkal.
