2019 legjobb lemezeit bemutató sorozatunk végéhez érve az előzőkhöz képest nem kevésbé szubjektív cikket olvashattok az év top 5 magyar megjelenéséről.
5. Follow The Flow – Nem tudja senki
Annak ellenére, hogy lényegében a saját ujjamat is levágnám emiatt a kijelentés miatt, de el kell ismerni, hogy a mainstream magyar zenének egy óriási ajándék volt Szakács Gergő hangja. Ez a tény pont elég ahhoz, hogy a rapzenét énekkel keverő popos „izék” (a Punnany–Halott Pénz–Wellhello triumvirje) közé odaférjen (sőt, merem állítani, hogy az itt felsorolt zenekarok közül pár egyre inkább leáldozófélben van, ami még nem a visszahozhatatlan szint, de konstans csúszás érzékelhető).
Ezzel szemben még mindig van új a nap alatt, és a hallgathatóságot mi sem bizonyítja jobban, mint amikor a rocker apukák nem nyomják el dühből a rádiót a kocsiban.
4. AKC Misi – Neon
Egyesek számára ismeretlen jelenség lehet, de a hazai trap akkora ívet járt be egy röpke két év alatt, hogy az eszméletlen. Ennek egyik élenjárója volt Misi, aki a Neon című albumát úgy hozta össze, hogy azon nemcsak természetesnek hatnak a sorok – a végeredmény egy teljes album esetén félő volt, hogy izzadtságszagú lesz – de cserébe olyan bitang idézhető sorokat hozott, hogy arra bármelyik OTL-en vagy házibulin meg lehet menni. A Gyémánt (amit lassan már vétek nem ismerni) mellett a közreműködők listája lett erős, főleg a Neon interlude-ból emelném ki az Ibbiganget, de többek között Figura, plo Persici és Filo is rajta van a lemezen.
3. Elefánt – EL
Egy olyan album született, amely vízválasztó is lehet, hiszen az előző album, a Minden után a több, mint közepes alterzenekar szerepkör és az igazi nagyhal közötti libikókajátékig jutott az Elefánt. Az új albumban aztán nem kellett csalódnunk. Szendrői Csaba elképesztően pontosan leíró szövegei mellé ismét egy bátor hangzás érkezett, ahol az érzelemvilág közvetítése nem a cél, hanem maga az eszköz a cél érdekében, amely sokkal inkább foglalható euforikus keretek közé, mintsem egy mindennapi „kell valami, hogy szóljon a háttérben” céllal nevezendő. Brutális az összképe és az eklektikája, maximum a dalok sorába lehetne belekötni, de minek.
2. Carson Coma – Corduroy Club
Az idei év legnagyobb nyertese a közhelyesen „szemtelenül fiatalok” jelzővel illetett banda. Eszméletlen merész ez az album. Annak ellenére, hogy kifejezetten újat nem mutat, kuriózumként hat, és ez az alapélmény párosul azzal a hidegrázó profizmussal, ami az egész albumra jellemző. A korong két díjat is bezsebelt a Klipszemléről is, de kiemelném még a színpadi technikát és a spontaneitást, ami a legtöbb koncertet jellemzi; ez például abban nyilvánul meg, hogy egy Budapest Park színpadán sem szarnak be, hanem a lehetőséget az utolsó másodpercig kihasználják. Tervek szerint idén is várható album, reméljük, ez a felívelés nem múlik el.
1. Ricsárdgír – Rise of the Koala
Nem is lehetett kérdés 2019 legjobb albuma, egyszerűen annyira ösztönösen, bevállalósan, zsigerien menőn hat a Rise of the Koala összes száma, hogy nem tudunk nem azonosulni vele. A zenekar lényegében már nem nevezhető gagnek, a zenekar szerint pedig „a Ricsárdgír már nem zene”. Tényleg nem. Egy olyan magával ragadó akt, vallás, mikrovilágbéke, amiről nem akar az ember lekattanni. Valójában semmihez sem hasonlítható, így a szavakból is kifogyok, legyen elég, hogy ha az utolsó 50 percedet éled, tudd, hogy mit raksz be Spotify-on.
Kiemelt kép: a38.hu
