Idén többedjére próbáltam megszeretni a Sziget Fesztivált. Az első látogatásomkor, Rihanna botrányos produkciója után ígéretet tettem magamnak, hogy csak akkor jövök vissza, ha olyan előadókat hoznak, akiket igazán kedvelek: a zenei felhozatal azonban évről évre arra késztet, hogy mégis megváltsam a jegyet.
Pontosan egy évvel ezelőtt a Divide Turné bécsi állomásán volt szerencsém megtapasztalni azt az élményt, amit Ed Sheeran egy szál magában, egy gitár és egy looper segítségével produkál, így tehát amikor megláttam, hogy ő nyitja az idei Sziget Fesztivált, a helyszín miatt kissé vonakodva bár, de szó sem lehetett arról, hogy kihagyjam magyarországi koncertjét.
Számomra a szigetes fesztiválozás sosem megy gördülékenyen, az első alkalommal elhagytak, és a koncert is minősíthetetlen volt, másodjára pedig sokkal inkább gyerekzsúr hangulat uralkodott Shawn Mendes nagyszínpados fellépésénél, mintsem a hírhedt szigetes fesztiválélmény. Évről évre egyre feltűnőbb, hogy az egész már sokkal inkább a pénzről szól, mint arról, hogy aki 25-30 000 forintért napijegyet, vagy százezrekért bérletet vált, ne csak minőségi szórakozást, de maximális biztonságérzetet is kapjon. A hömpölygő embertömeg azokat a horrorisztikus videókat juttatja eszembe, amin Japánban mindenféle fura szerkezettel nyomják be az embereket a metrókocsikba, vagy ahogy Mekka felé hömpölyögnek a zarándokok. Világosan látszik, hogy a Hajógyári-sziget és a fesztivál területe nem bír el annyi embert, amennyit beengednek, a résztvevők pedig csak tengnek-lengnek az egyébként jobbnál jobb programokat biztosító sátrak között, elhevernek a pihenőhelyeken, vagy 2500 forintos hamburgert esznek, amit 500 forintos vízzel öblítenek le. Jó a hangulat, a zsúfoltság viszont elviselhetetlen már délután, de legalább a nulladik napon még nem fojtogat úgy a por, ahogy néhány nappal később tenné.
A Sziget biztonsági hanyagsága azonban egyáltalán nem említhető egy lapon azzal a produkcióval, amit Ed Sheeran egymagában nyújtott. A Divide Turné eredeti tracklistjét félretéve az énekes itt a legnépszerűbb és legismertebb dalait szedte egy csokorba, ami se több, se kevesebb nem volt, mint nyolcvan perc. A 2016-os negyven perces késése után Rihanna igazán példát vehetne erről az egyszerű srácról, aki három perccel a hivatalos kezdés előtt már a színpadon áll, így pontosan három perccel korábban is fejezi be a műsort, és (sajnos) a tömeg őrjöngő visszakiabálása ellenére sem tér vissza még egy-két dalra, hiszen 11 után a nagyszínpadon nem folyhat semmiféle esemény.
A hozzá nem értők által terjesztett pletykákkal ellentétben Ed Sheeran teljes koncertje élő volt. Mivel nincs mögötte zenekar, így a saját gitárján kívül egy looper szolgáltatja a zenei alapot, ezzel biztosítva, hogy zenekar hiányában a dallam egyszerre legyen stúdióminőségű és mégis akusztikus, miközben Ed a maga módján szó szerint húrszaggatóan játszik a gitárján, rappel és óriásit énekel. Annak ellenére, hogy 96 000 ember zsúfolódott be a Hajógyári-szigetre miatta, és naponta ennyi ember előtt játszik, a megjelenése olyan, mintha épp most csípték volna el Budapest utcáin, miközben leugrott a boltba, szóval még csak nem is arra készült, hogy egy legyen a fesztiválozók közül. Az ikonikusan egyszerű, és pont ezért különleges megjelenésével, ha nem tudnánk, hogy ki ő, rácsodálkoznánk arra, hogy vajon mit keres a színpadon, amire úgy szalad fel, mintha csak hazamenne, és épp úgy is hagyja el, mintha a következő pillanatban megjelenhetne mellettünk és barátságosan megkérdezné, hogy élveztük-e ahogy zenélt, amibe szívét-lelkét beleadja. Nagyobb bulit csinált, mint az elmúlt években bárki a Sziget Fesztiválon, és nála jobban egyik előadóhoz sem illene a nagyszínpad tetejére írt idei szlogen (Diversity Unites Us, Together We Can Change The World), hiszen a legkülönbözőbb emberek éneklik teli torokból, egymásba karolva a Thinking Out Loud-ot, a Perfect-et, és buliznak együtt a Sing-re és a Shape Of You-ra, amit már a hajszínéhez illő, piros színű, magyar focimezben ad elő. Akár egy is lehetne közülünk, pont ezért képes arra, hogy minden nemű és életkorú embert megnyerjen magának, ahogy azért is, mert a lelkét nem csak a dalaiba helyezi bele, hanem azok előadásába is, melyet maximális alázattal, és a közönsége iránti tisztelettel tesz.
Olyan élmény volt őt magyar színpadon, magyar címeres mezben látni, amit még az sem ronthat el, hogy kifelé menet a K-hídnál teljesen bedugult a tömeg, és három órába telt az amúgy maximum tíz perces hazaút. Kicsit rémisztő, hogy ezen a hídon keresztül kellene menekülni egy esetleges veszélyhelyzetben, de a nehézkes kijutással együtt még így is ez volt a legjobb szigetes fesztiválélményem, ami leginkább Ed Sheerannek köszönhető.
Kiemelt kép: László Mudra/ Rockstar Photographers
