A Vígszínház idei bemutatóinak egyike Bertolt Brecht egyik korai drámája, a Baal, amely a Pesti Színház és színészeinek teljesen új oldalát mutatja meg. A darabot Forgách András fordította, a március elsején bemutatott előadást pedig Horváth Csaba rendezte.
A rendező neve ezúttal sokat elárul az előadásról már azelőtt, hogy egyetlen percet is látnánk belőle, ugyanis szinte köztudott, hogy ő a fizikai színházat, és a „test használatát” részesíti kiemelt szerepben és fontosságban munkái során.
Baal a mitológiában a teljes élet, a tékozlás megtestesítője és istene, a Pesti Színház színpadán Wunderlich József által megformálva azonban aligha tűnik bármiféle istenségnek. A darab nem leplezi Baal valódi karakterét, kőkeményen szembesít azzal, hogy mi ő valójában, azaz egy szakadt, alkoholista, becstelen ember, akinek semmi és senki nem elég fontos saját magán kívül, tárgyként használja a nőket, és a szó legszorosabb értelmében élősködik; valamiért mégsem tudunk haragudni rá, mert olyan, mint egy nagy gyerek. Folyton ír, alkot s bár hibát hibára halmoz, mégsem tekinthetjük rossz embernek. Sokkal inkább egy meg nem értett művész, aki keresi a helyét a világban, kétségbeesetten vágyik a folyton panaszkodó anyja (Majsai-Nyilas Tünde) szeretetére, akinek teljes mértékben a fejére nőtt, és szinte érezhető, ahogy a tetteivel egyre inkább elszívja belőle az életet, ugyanúgy, ahogy körülötte mindenkiből. Tönkreteszi a szeretői, a barátai, a családja és tulajdonképpen mindenki életét, akivel kapcsolatba kerül, de leginkább a sajátját, közben pedig folyton azt bizonygatja magának, hogy ő valójában jó.
Az előadásnak nincsen konvencionális díszlete (Antal Csaba), csupán kartondobozok és szerelékeik lógnak a mennyezetről, melyekre felállva vagy ülve elképesztő mutatványokat hajtanak végre a színészek; a többi kelléket és berendezést viszont a nézőnek kell odaképzelnie, ez viszont egyáltalán nem zavaró, sőt. Amikor Ember Márk Ekart szerepében egy kartondobozon terpeszkedik, furcsábbnál furcsább pozíciókat vesz fel, anélkül is tudjuk, hogy alszik, mielőtt azt kimondanák, és bár valóban döbbenetes mozdulatokat csikarnak elő a színészek, nem gondolnám, hogy a Baal feltétlenül olyan darab, amelynek ennyire támaszkodnia kéne a testhasználatra.
Egyszerűen „túl sok”, hogy a legegyszerűbb jelenetekben is szinte csúsznak-másznak, indokolatlanul rángatóznak a színészek. Nagyon sokáig próbáltam implicit jelentéseket látni ebbe, de rá kellett jönnöm, hogy nem találtam eleget. Ugyanakkor, ez az érme másik oldala, a fizikai színház kitekeredett, néha abnormális mozdulatai tökéletes alapanyagot szolgáltatnak Baal magánéletének, vad orgiáinak színpadon való megjelenítéséhez. Nagyon hiányoltam Ekart karakterét, aki szinte csak az előadás végén szerepelt, de akkor sem túl sok ideig, illetve Johannes (Szántó Balázs) is mintha nyomtalanul eltűnt volna azután, hogy Baal elbánik menyasszonyával.
Kétségtelen, hogy az előadásban szereplő összes színész játéka és munkája magas minőségű, hiszen hatalmas fizikai erőnlét, kitartás és akarat kell ahhoz, hogy ezt a darabot úgy vigyék színpadra, ahogy. A „fizikai színház” (az egyébként fantasztikus zenei aláfestések, a folyton felbukkanó szexualitás, a szinte indokolatlanul megjelenő táncoló-éneklő szereplők miatt) sokszor nagyon szürreális, ami csak az egyéni ízlés és a pillanatnyi befogadói kondíció függvényében tud csak jól működni.
Ekart, Johannes, de még a nagyon kevés ideig szereplő Bach Kata Annájából is sokkal többet lehetett volna kihozni, mint amennyit Horváth Csaba rendezése megengedett. Túl sok Baal és túl nagy a hangsúly az egymást váltó, vonagló kurvákon, a valódi történéseken pedig túl kevés. Nem érthetőek az átmenetek aközött, hogy miként lesz a költőből kabarés, a kabarésból favágó, majd író, végül pedig gyilkos.
Egy szóval sem mondom, hogy a Pesti Színház Baalja nem sikerült vagy nem fantáziadús, mert nem erről van szó, de a kevesebb néha több, és sajnos nem sikerült megtalálni az arany középutat a színház egészen érdekes határmezsgyéi és a hagyomány között. Mindenesetre kell egyfajta szellemi érettség és türelem ahhoz, hogy a Baal érthető legyen.
Képek: Vígszínház
