Hány ehhez hasonló, mondanivalójában ugyanezt kifejező mondat hagyta már el az utóbbi években szülő, nagyszülő vagy pedagógus száját a mai diákság felé. Oktatásunkat számos vitás kérdés lengi körül, ezek közül az egyik, a tanárság és a diákok közötti generációs szakadék áthidalásának problémája. Különösen kiélesedik ez a feltevés az irodalomoktatásban. Hiszen ma már az interneten minden, s mindennek a „rövidített változata” is megtalálható. De mit tehet ebben a helyzetben egy magyar tanár? Mi is az internet az oktatás számára, barát vagy ellenség? Egyáltalán olvasnak-e még a mai fiatalok?
A XXI. századi tanítási módszerek élharcosát, a Nyugat-magyarországi Egyetem docensét, a Savaria University Press kiadó igazgatóját, a BÁR c. társadalomtudományi folyóirat főszerkesztőjét és tankönyvírót, Dr. habil Fűzfa Balázst kerestük fel témánk megvitatásának céljából.
Úgy gondolom, hogy a legkardinálisabb kérdés, hogy szeretnek-e még alapvetően olvasni a mai gyerekek? Szeretik-e a szépirodalmat?
- Lehet, hogy nem olvasnak annyi szépirodalmat, mint a pár évtizeddel ezelőtti fiatalok, de abban biztos vagyok, hogy sokkal nagyobb betűfalók. Ha figyelembe vesszük, hogy hány sms-t, e-mailt, chatszöveget, Facebook-bejegyzést írnak és olvasnak el egy nap, különösebb számadatok nélkül is igazolva láthatjuk azt a kijelentést.
Másrészt a szépirodalom-olvasási szokások attól függenek, hogy mennyire tartja fontosnak egy társadalom a szépirodalmat. A mai magyar társadalom sajnos inkább más, elsősorban fogyasztási értékeket részesít előnyben.
Harmadrészt ez természetes folyamat, hiszen megváltoztak a kultúraátadás, és megváltoztak az önreprezentáció eszközei is. Ahogy mondani szokták, ami nincs fönt a neten, az nem is létezik. Egy pár éve végzett hallgatóm, ma már tanár kolléga ironikus versparafrázisából való ez a sor: „Hát net nélkül az ember hogy szeressen?”
Az internet nem boszorkány, nem ördög, nem félnünk kell tőle, hanem használnunk kell. Az internet az emberi kapcsolatteremtés autópályája. Igaz, nemrég még földutakon döcögtünk, emlékezzünk a múltunkra, de a megengedett sebességgel hadd száguldjunk, tessék nekünk megengedni – mondhatnák a jelen diákjai, a jövő felnőttei.
Mi a véleménye, mik a legfőbb problémái a mai magyar irodalomoktatásnak?
- Az a legnagyobb probléma, hogy hiányzik belőle a játékosság, a kreativitás, az örömolvasásra való tanítás, az élményszerűség. Ehelyett alapvetően az ismeretátadásra – tegyük hozzá: nagyrészt felesleges ismeretek átadására – koncentrál. Már régen szakítanunk kellett volna az irodalomtörténet-központúsággal, hiszen ez meglehetősen unalmas és felesleges dolog a mai világban. Gondolkodásra, problémalátásra való tanításra volna szükség, hogy világossá váljék, aki jobban és pontosabban, értőbben olvas verset, az jobban érti a matekpéldát és a biológiafeladatot is, azaz összességében a körülötte lévő világot. Azaz végső soron könnyebben el tudja különíteni egymástól az igazságot és a hazugságot.
….
Az interjú folytatását IDE kattintva olvashatod tovább, a zaol.hu-n.
