A könnyeit törölgetve, állva tapsol, üvölt a közönség, két éve nincs rá jegy, és már értem, hogy miért.
Nagy küzdelmek árán szereztem csak jegyet a Marton László által rendezett A Pál utcai fiúk című musical egyik előadására a Vígszínházba; pusztán azért, mert kíváncsi voltam rá, hogy mi ez az óriási őrület körülötte: hamarosan megértettem.
5. osztályos általános iskolás gyerekként nem hagyott mély nyomokat bennem Molnár Ferenc azonos című regénye, ahogy valószínűleg az osztálytársaimban sem. Közel tíz év telt el, lassan húsz évesen lapozom fel újra a színdarab kedvéért, és már szinte felnőtt fejjel, de ezúttal a könyv is katartikus élmény, nemhogy a színházi előadás.
A Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián által szerzett musical olyan színészeket sorakoztat fel, mint Wunderlich József, Csapó Attila, Józan László, Ember Márk és Vecsei H. Miklós.Az előadás során a játszók a legminimálisabb díszlettel és kellékekkel dolgozva teremtik meg tökéletesen a grundot, a füvészkertet, az osztálytermet, és a kis Nemecsek szobáját. Nincsenek felesleges, figyelmet elvonó elemek, minden a lehető legegyszerűbben van megoldva, tökéletesen bebizonyítva, hogy a kevesebb valóban néha több.
A mindenki által ismert történet a 19. század legvégén játszódik Budapesten, amikor az emberiség még nem volt a digitális világ rabja, a gyerekek pedig igazi, élénk fantáziájú csibészek voltak, akik alig várták, hogy délutánonként a kedvenc helyükön játszanak.
Vecsei H. Miklós jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színész Magyarországon: laikusként rengetegszer hallottam már a nevét, de játszani még sosem láttam, azonban az első pillanatban kiszúrtam őt, és azonnal megszerettem az alakításában azt az esetlen „kis szőkét”, aki folyton más irányba mozog, mint a többiek, görnyedt háttal jár, bátortalan, hajlamos elsírni magát, és nagyon nyilvánvalóan lekezelőek vele a barátai. Talán nem szándékosan, de van egyfajta hierarchia közöttük, melynek csúcsán a leginkább felnőttesen viselkedő Boka áll, majd mindenki más, az alján pedig a kis Nemecsek, aki a tisztek mellett az egyedüli közlegény.
A Pál utcaiak egyik karaktere sem tudatosan rosszindulatú, sőt, véleményem szerint mindannyian nemes lelkű, jó gyerekek, azonban az emberiségre jellemző kollektív hajlam miatt szeretik kipécézni még maguk közül is a legkisebbet, a legesetlenebbet, akit kényükre-kedvükre ugráltathatnak. Fekete noteszkában vezetik, ha valaki valami hibát követ el, két kivétellel azonban az összes oldalon Nemecsek Ernő neve szerepel, és ez tovább fokozódik, amikor egy félreértés miatt azt csupa kisbetűvel írják bele.
A mű központi konfliktusa, hogy a grundra betört, a magukat Vörösingeseknek nevező fiúk vezére, Áts Feri, ellopja a Pál utcaiak zászlaját, és egy üzenetet hagy, melyben háborúba hívja őket a grundért, ezért a fiúk vezért választanak, aki nem lehet más, mint Boka, ez pedig Gerébet végül árulásra sarkallja.
Csónakos, Boka és Nemecsek betörnek a Vörösingesek területére, a füvészkertbe, ahol megkezdődik Nemecsek bátorságának bizonyítása, egyúttal önmaga feláldozása. A kaland alatt a kisfiú kétszer fürdik meg, egyszer beleesik a tóba, később pedig egy üvegházban bujkálva az ottani vízben merül el. Itt szembesül ő és Boka Geréb árulásával, amelyről a többieknek mégsem szólnak egy szót sem.
A későbbiekben Nemecsek folyton bebizonyítja saját bátorságát. A gittegylet Rácz tanár úr általi betiltásakor ő az, aki elsőként új gittet szerez, nem sokkal később viszont, amikor látja, hogy Geréb mivel vesztegeti meg a tótot, aki a fatelep őre – vállalva, hogy a neve újra a noteszba kerül – ellentmond nekik, hogy szóljon Bokának, másnap pedig egyedül lopódzik a füvészkertbe, hogy visszalopja a zászlót. Lebukik, ezért megfürdetik a tóban, ezúttal harmadjára, holott ekkor már csúnyán köhög. A fiúk hősiesen készülnek a harcra, amely előtt Geréb eljön Bokához bocsánatot kérni, de míg a könyvben Boka János megbocsájt, és végül Geréb a Pál utcaiak oldalán harcol, addig a színműben ez nem következik be.
Nemecsek egyre betegebb, de még így is vállalja a háborút, bár Boka kénytelen hazavinni, mert a láz miatt látomások gyötrik a kisfiút, akinek segítségével végül megnyerik a grundért vívott háborút, ezért azonban szó szerint az életét adja, hiszen később belehal a betegségébe.
A darab összes színésze kifogástalanul alakítja a rá osztott szerepet. Rendkívül szórakoztató a folyton egymás vérét szívó Kolnay és Barabás, akiket Tóth András és Zoltán Áron alakít, általuk pedig a személyes kedvenceimmé váltak a karakterek, valamint a nagyokat füttyentő Csónakos, Boka jószívűségének pedig Wunderlich Józsefnél jobb színészt aligha találhattak volna. Talán ő, és meglepő módon a Józan László által alakított Áts Feri a legemberségesebb és példamutatóbb karakter az egész műben, amely, ha úgy vesszük, egy mini társadalmat reprodukál. A grund lehetne az ország, amit ezek a kis katonák hősiesen védenek az azt elfoglalni akaró ellenség ellen, és mint minden harc során, itt is van egy áruló, viszont a konfliktusokat sokszor felnőtteket megszégyenítő módon oldják meg ezek a gyerekek.
Vecsei H. Miklós: „Alternatívát akartunk mutatni a grund-élménnyel és az igaz barátsággal”
Áts Feri képes arra, amire a legtöbb ember nem. Megtiltja a kisebbek bántását – bár ettől még Nemecseket megfüröszti a tóban –, elismeri a bátorságot és az őszinteséget, éppen ezek miatt tisztelettel fordul egy nála sokkal esetlenebb embertársa felé; valamint képes elfogadni a vereséget is. A darab egyik leginkább szívszorító jelenete, amikor odaadja Bokának a Pásztorok által Nemecsektől einstanddal elvett üveggolyók közül a kedvencét, amely végül az utolsó tárgy, amit a beteg kisfiú megfog.
A mű első felvonása még könnyed és szórakoztató, benne jobbnál jobb dalokkal, pontosan és magukkal ragadóan megrendezett jelenetekkel és táncokkal; ezek zömében néptáncos elemekből állnak, legalábbis hasonlítanak rájuk. A második felvonásban viszont rohamosan nő a feszültség: a néző elszoruló torokkal várja az elkerülhetetlent. Mindenki tudja, hogy mi Nemecsek sorsa, de ettől még nem könnyebb végignézni annak beteljesülését és a gyerekek ballépéseit a leghősiesebb társukkal szemben.
Molnár Ferenc amúgy is maradandó, örök, világszerte ismert munkáját a Vígszínház színészei és összes munkatársa még magasabb szintre emelték, amiért nem hiába van oda az egész ország.
