Szabó Tamás 1995-ben született Szegeden. Jelenleg az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának hallgatója logopédia-hallássérültek pedagógiája szakirányokon. Tamás szabadidejében igyekszik minél többet olvasni, valamint lelkes színházlátogató is. Fontosnak tartja az írást, mert így sokkal közvetlenebb módon tudja megosztani az emberekkel azt, amit gondol, ami foglalkoztatja. A szövegeire leginkább az abszurd humor és az irónia jellemző. Szeret viccelődni, nevettetni, de azért mindig meghúzódik a háttérben valami más is, valami komolyabb, valami őszinte.
1. Jelenet- Prológus
A kamera lassan kijön egy vakondtúrásból és közeledik egy táblához, amelyen a „VÁROSUNKBAN ILLEGÁLIS SZESZFŐZDE MŰKÖDIK” felirat olvasható. Ez alatt a dán himnusz hallatszik úgy, mintha egy mély verem alján dúdolná valaki.
2. Jelenet- Könyvtár
Gyéren berendezett könyvtár körben a falak mellett polcokkal. Középen egy asztal, emellett ül Stanley (irodalomtanár, túl a negyvenen, kopaszodik, cigarettát szív). Mellette Harvey (ötvenkét éves, pocakos, könyvtáros). Stanley nagyot szív a cigiből, majd elnyomja és rágyújt a következőre.
Stanley: Én már nem bírom ideggel ezt a tanítást! A gyerekek el vannak hülyülve, és azt veszem észre magamon, hogy lassan én is megbolondulok. Múltkor a Bűn és bűnhődést olvastam, és nem bírtam abbahagyni a röhögést. Ez már a vég.
Harvey: Az én apám a Karamazov testvérek hatására döntötte el, hogy gyerekeket akar. Nem volt felhőtlen a gyerekkorom.
Stanley: Múltkor már azt számítgattam, vajon elég súlyos-e a Nyomorultak díszkötésben ahhoz, hogy agyonverjem vele az anyósomat. Ez már a vég!
Harvey: (dühösen Stanley-hez) Szerinted ez a vég? Apám egy fogadáson halt meg Chicagoban, miután összeveszett egy csapat pszichológussal!
Stanley: Mi lett vele?
Harvey: Egy Atkinson-kötettel a torkában találtak rá egy Michigan-környéki erdőben. Ez a vég! Pedig csak be akarta bizonyítani, hogy a dinamikus mezőelmélet nem érvényes arra, aki nyáron kötött kesztyűt visel. Így buknak el a nagy emberek!
Stanley: Én angolra akartam fordítani a Lear királyt, de aztán kioktattak, hogy Shakespeare már megtette. Így buknak el a nagy ötletek.
Gyors váltás egy napfényes mezőre, ahol Shakespeare éppen skót whiskyt locsol egy tehénre, miközben a Machbeth egy esetleges folytatásán töri a fejét. Belép a képbe I. Erzsébet egy tálcával a kezében.
Shakespeare: (álmodozva) Én szeretem a nőket, de ők nem szeretnek. Pedig micsoda vircsaftot tarthatnánk…
1.Erzsébet: (Shakespeare vállára teszi a kezét) Az élet olyan, mint a kifli. Hol jobbra, hol meg balra görbül.
Közelít a kamera: a tálcán angolszalonna és kifli.
3.Jelenet -Női szoba
Ízlésesen berendezett női szoba nagy falitükörrel, kényelmes fotelokkal, kanapéval, állólámpával. Az ajtóban Carol áll. Az egész szobát látjuk Carol szemszögéből. Carol-t nem látjuk. (Logikus.) A nyitott ablakon át belép Jim (fiatal, jóképű értelmiségi barna sportzakóban, kezében egy brokkoli).
Jim: Ezt önnek hoztam, Pluchette, virágot a virágnak! Meg hoztam még valamit, hisz megígértem.
Egy könyvet vesz elő a zakója zsebéből, majd Carol-nak dobja. Látjuk Carol kezeit, amint elkapja, de továbbra is Jim-et figyeli, a kamera nem mozdul.
Jim: Sok szép történet van benne az eddigi életemből. Az is például, mikor Kanadában elfogott egy indián törzs, és megskalpoltak. Volt ám ott „ereszd el a hajam”. (Hosszú nevetés) Meg benne van az is, mikor bepereltem Melville-t, mert tőlem lopta a Moby Dick történetét. Csak az én változatomban egy részeg lovat üldöz hat napon át egy általános iskolai osztály, majd végül feladják. Sokkal eredetibb. Meg benne van a kedvence is, Pluchette, az, amiben leírom találkozásomat Freuddal. Még integettem is neki, csak ő épp elfordult. A kritikusok imádják.
Carol hirtelen ránéz a kezében tartott könyvre, a kamera követi tekintetét. A könyv címe jól olvasható: Az élet kiszámíthatatlan forgatagában. A borítón egy spanyolfal előtt álló meztelen nő egy szájharmonikával a kezében feltehetően jódlizik. A kép elsötétül, ahogy Carol végre pislog egyet.
4. Jelenet- Csúcspont
Ködös táj. Egy erdei tisztás. Megszólal a How do you Do? Blues Band száma, a Nem kellett vóna hadititkot kifecsegni, csak három mérfölddel odébb, szóval itt ebből nem hallatszik semmi. Csak a madarak csiripelnek. A ködből kibontakozik két alak. Jim-et látjuk közeledni, amint egy rövid, fekete hajú, vagy fekete hajú, rövid, netán fekete, rövid, esetleg rövid, fekete, hajas nővel beszélget. A nőt Mary-nek hívják a háta mögött. Eredetileg Susan. Megállnak a kamerától pár méterre. A távolba merednek.
Jim: (szenvedélyesen) Madame, mondja, hogy maga megért engem! Hisz maga is volt már ennyire nagyon szerelmes!
Susan: Persze, Jim! Node egy kanócba?
Jim: Úgy érzem, ő az igazi számomra! Minden megvan benne, amit kerestem: elegancia, báj, kecsesség, harmónia, odaadás. Úgy érzem, mintha repülnék! Egy méterrel a föld fölött! Képzelje, múltkor elvittem az operába, és a szünetben megfogta a kezem! Szólni se bírtam a gyönyörtől! Ahogy hozzám simult a taxiban hazafelé! Abban minden benne volt! Abban a simulásban! Óh, Istenem! Azok a szemek, az a csábos tekintet!
Susan: (továbbra is a semmibe mered) Az ózonlyuk egyre szélesebb, és a férjem is terebélyesedik. A világegyetem tágul, viszont én az ágyamat is csak térképpel tudom megtalálni. A globális felmelegedés jéghegyeket olvaszt el, a szeretőm mégis elhidegült tőlem, mert szeretkezés közben én mindig apám hobbikertjére gondolok. Tegnap kiderült, hogy Mozart két nő volt, holnap pedig majd rájönnek, hogy Kipling unokatestvére szintén Kipling volt, csak jól titkolta haláláig. A szó elszáll, a gyógyszer elgurul, csak ez a nyavalyás szerelem szedi még mindig az áldozatait.
Jim: Annyira szeretem őt! Szinte csak rá tudok gondolni! Imádom! Beleőrülök, ha nem lesz az enyém! Össze akarok költözni vele! Gyereket akarok tőle! Feleségül akarom venni!
Susan: Ez már a vég!
Végefőcím, taps, éljenzés, katarzis
