A szombathelyi Weöres Sándor Színház számos apró különlegessége között előkelő helyet foglal el az igazgatói iroda, amely jobb híján viseli ezt a nevet: olykor színtérré, máskor reprezentatív interjúszobává, július 17-én pedig próbateremmé avanzsált: Valló Péter és játszói gyűltek össze, hogy augusztusra izgalmas és szórakoztatónak szánt Karneválszínházat csináljanak a vasi publikumnak.
Talán kevesen gondolnák, hogy mennyi praktikus megbeszélni- és elintéznivalóval kezdődik egy próbafolyamat: a találkozások időpontjától és beosztásától kezdve, a darabban viselt női fehérneműkön át, egészen az ételrendelés helyéig és az asszisztensek nevének memorizálásig millió megválaszolandó kérdés előzi meg a tényleges munkát: a színész is ember, és mint ilyen, gyakran éhes is, fáradt is.
Az Alain-René Le Sage francia drámaíró által írt Szerelmi üzletek című komédia olvasópróbája is a kötelező háttérmegbeszélésekkel kezdődött, majd Jordán Tamás „ősi szokás szerint” köszöntötte a sajtó képviselőit, bemutatta a stáb új tagjait: Antal D. Csaba színészt, aki az új évadra már Szombathelyre szerződött, illetve Zsohár Amáliát, aki életében először lesz súgó. Ha ezt a felelősségteljes beosztást még tapasztalatlan kolléga tölti be, az inspirálja legeslegjobban a színészt, ettől lesz igazán jó egy előadás! – utalt humoros túlzással a szövegtanulás nehézségeire a direktor. Jordán Tamás azt is elárulta, hogy nyaranta az izgatott kisdiákhoz hasonlóan érzi magát, várja a szeptemberben érkező új feladatokat, az „első leckét”; a Karneválszínház erre kiváló felkészülés, amely teljesen beépült a város életébe.
Valló Péter a próba kezdetén arról beszélt, hogy ugyan rendszeresen rendez Szombathelyen, de nyári darabot és Karneválszínházat még sosem készített, így ez külsőségeiben neki is új feladat. Az 1709-ben írt Szerelmi üzletek című vígjáték pedig tökéletes alapanyagnak tűnt, hiszen könnyed és csípős, ugyanakkor olyan emberi gyengeségeket és aljasságokat ábrázol, amelyek időtlenek, és a nézőknek is van lehetőségük, hogy magukra ismerjenek a simlis, de szerethető „csirkefogókban”. Valló Péter látványos és meggyőző darabot tervez, amelyben sok élet van: „Ne a kelléktár induljon el magától a színpad felé!”
Az egyeztetések és a két köszöntő után szinte jel nélkül kezdenek bele a játszók a szövegbe; kezdetben szárazan és kissé üresen koppannak a szavak, majd egyre élőbbé válnak a hangok, a lábak olykor dobbannak az asztal alatt, valaki belecsíp a szomszédja combjába, gyakran összegabalyodik az olvasó nyelve: egyszóval a mű feltámad a halott lapok közül és az emberek élvezik.
Bezerédi Zoltán Trezor ura drága ajándékokkal és pénzzel ostromolja a Bárónőt, akinek bőrébe Nagy Cili bújik, és aki egyáltalán nem az, akinek látszik; az idősödő üzletember elapadhatatlan szerelmi pénzcsapját igyekszik megfejni mindenki más is, a kérdés csak az, hogy éppen kinek a markán folyik át először az offshore-zsetonhalom. A Jordán Tamás-féle Szipoly úr diktál, a szürke eminenciás? Vagy Kálmánchelyi Zoltán és Antal D. Csaba szertelen Lovag-Inas kettőse? Esetleg Orosz Róbert, a helyezkedő Márki, vagy Németh Judit, a két lábon járó széf felesége? Vagy Lizett, a szobalány, akit Alberti Zsófi játszik, mindenki mást átejtett? Adott minden, amely megteremti a klasszikus komédiák körcsalásait, a kiszámítható viszonyrendszert és bonyodalmat, de a modern és áthallásokkal bátran dobálózó átdolgozás már az olvasópróbán egy értve-nevettető réteget épített a számtalanszor látott konfliktusra.
A karneváli darabválasztásról Valló Péter kérdésünkre elmondta, hogy az eredetileg Turcaret című darab Franciaországban közkedvelt mű. „A francia színházak állandóan műsoron tartják. Azt tapasztaljuk, hogy az a csibészségözön, ami a darabban van, az örök és állandó, így különösebb aktualizálást nem igényel, nem kell rajta sokat faragni. Századok óta éli sikeres életét a mű, furcsa módon Magyarországon ritkán kerül színre. Én már régóta szerettem volna megrendezni, azt gondolom, hogy ez rá a legkiválóbb alkalom.” A nyári és az évközi kőszínházas megvalósítás különbségeiről is beszélt a rendező: „Igyekszünk, hogy semmilyen különbség ne legyen! Minőségi darabot szeretnénk, amely igényessége szezon közben is megállná a helyét. Nem teszünk a nyár miatt engedményt, hiszen nyáron is ugyanazért megy színházban az ember, mint máskor. A színház bölcsője nem a kőtermek, hanem a szabad terek.”
