Tana-Kovács Ágnes színésznő immáron nyolc éve tölt be művészeti vezetői szerepet a Szkéné Színházban, ahol a magas minőség megtartása mellett igyekszik folyamatosan odafigyelni a megfelelő utánpótlásra is. Ezúttal Hodászi Ádámmal beszélgettek a színházról, fesztiválokról és az alkotófolyamatokról:
Te vagy a színház művészeti vezetője, így kell ezt mondani?
Az egyszerűség kedvéért mondjuk így. Egy befogadó színházban ez teljesen más funkciót jelent, mint egy kőszínházban. Ott jellemzően állandó társulat dolgozik, igazgató-rendezők töltik be ezt a pozíciót, maguk is rendeznek sok esetben. Ha úgy tetszik, beleszólnak egy-egy előadás munkafolyamatába, meghatározzák a szereposztást, díszletet stb. Mi, független színház lévén ezt nagyon ritkán, csak vészhelyzet esetén tesszük meg. Az alkotói szabadságot maximálisan tiszteletben tartva figyelemmel követjük és szakmai tanácsokkal, javaslatokkal segítjük a produkciók létrejöttét. Évad vége felé pedig minden olyan alkotóval, akit tervünk befogadni, leülünk és elkezdünk egyeztetni, beszélgetni, hogy milyen téma, dráma, érdekli, mozgatja most épp őket. Milyen struktúrában, kikkel, hogyan szeretnének dolgozni, mi az az üzenet, amit színházi nyelven kívánnak közölni, milyen költségvetéssel számolnak, kiket kívánnak megszólítani. Ha az elképzeléseik egyeznek a művészeti koncepciónkkal, reális terveik vannak, izgalmas a közlendőjük, hát jöjjenek! Igyekszünk egy egységes arculatot kialakítani, szerintem sikerül.
Pintér Béla, Horváth Csaba, Nézőművészeti Kft, Vádli és még lehetne sorolni – hogy lehet ennyi izgalmas csapatot átlátni, kordában tartani?
Megpróbáltunk olyan alkotókat keresni, akik szellemileg azonos hullámhosszon vannak. Lehetnek más világnézetűek, más politikai identitásúak, más ízlésűek, más esztétikáért lelkesedők, ez mind nem érdekes. Ami fontos, hogy egymás munkáit tiszteletben tartsák. Figyeljenek egymásra, ne kritizáljanak, hanem segítő véleményt formáljanak. Ez kialakít egyfajta harmóniát. Hivatalosan nincs társulata a színháznak, mint említettem, de én mégis úgy érzem, hogy létezik ez a virtuális közösség. A hely Szelleme hozta létre talán, én is sokszor hallgatok rá. Mára kialakult az a szokás, hogy a társulatok művészei játszanak több előadásban, több csapatban is. Koprodukálnak egymással, ötleteket adnak egymásnak és praktikusan is segítik a másik csapat produkcióit.
Nálunk nincs olyan presszió, hogy kötelező mondjuk egy Bánk bánt, vagy bármit bemutatni. Szorongó színészek nem böngészik a próbatáblát, vajon benne vannak-e az új darabban, lesz-e szerződésük. Bár be vagyunk táblázva, és mindent meg kell beszélni idejében, ezek a tárgyalások inkább barátiak, mintsem hivatalosak, így a színház gyár jellege kevésbé érvényesül. Mi kivárjuk, amikor egy alkotót egy téma, dráma nagyon megmozgat, nincs sürgető bemutatás kényszer. Akkor kezdhet vele dolgozni, amikor már nem bírja magában tartani… no és ha van szabad kapacitásunk.
Van-e olyan fiatal színész, rendező, író, akit te nagyon szeretnél a Szkénébe hívni?
Figyelem, hogy hol bukkannak fel az ifjú titánok. Részt is vesz a Szkéné a Titánium és a Staféta programban, ami feléjük szavaz bizalmat, és első botlásaikat, vagy szárnycsapásaikat gondozza. Nézem a színművészetis vizsgákat, és sok olyan előadást, amiben fiatal pályakezdők nyilvánulnak meg Vállaljuk annak a kockázatát, hogy egy fiatal alkotó nálunk készítse el profi körülmények között a darabját, ami lehet nem mindig illeszthető a repertoárba, de azonnal szakmai figyelmet kap, hisz a Szkéné célkeresztben van jó ideje a kritikusok puskáján. Ahhoz, hogy egy kezdő pályára álljon, bizonyítania kell. Idén Császi Ádám, a Staféta program díjazottja kapott lehetőséget. Valahonnan el kell rugaszkodni és Magyarországon és Budapesten is kevés ilyen hely van sajnos. Nem nevesíteném azokat, akiket vágyok a Szkénébe hívni, mert ha nem sikerül….. fájlalnám, ha bántaná őket.
A k2-t és Hegymegi Mátét így találtad meg?
Pontosan így került a Szkénébe például Hegymegi Máté, színész, rendező. Alaposan élt a bizalommal, hiszen az első nagyobb munkája, a Kohlhaas nálunk készült, és azonnal díjnyertes előadás lett, a kritikusok szerint a legjobb független előadás volt 2016-ban. Máténak a vizsgaelőadásait láttam először. Beleláttam, hogy egy új szemléletű, társadalmi kérdésekre érzékenyen reagáló, friss, elszánt, határozott vízióval rendelkező fiatal alkotóvá növi ki magát, aki képes is ezeket a víziókat színpadra állítani. A Szkénének ez feladata, hogy megkeressen, lehetőséget, svungot adjon, és ha egy alkotó vagy csapat kinövi a színházat, akkor útjára engedjen művészeket. Ez a lendület néha akkora – jó példa erre éppen idén a K2 színház -, hogy ki is repülnek. Örömteli és fájdalmas pillanat, de életszerű.
A Szkénében rendezni minőségbiztosító plecsni bizonyos körökben. Sokan szeretnének itt dolgozni? Hogy lehet nemet mondani nekik?
Talán ez a munkám legnehezebb része. Egészen komoly, beérkezett alkotóknak, sokszor barátoknak azt mondani, hogy most, ezzel, nem tudtok ide jönni. A hely szelleme és a kollégáim segítenek, átbeszélünk mindent, közösen döntünk. Felmérjük a realitásokat, és hogy hosszú távon mi a legjobb a Szkénének. Nagyon nehéz nemet mondani. Nagyon nehéz nemet mondani olyankor is, ha esetleg lukra futunk egy előadással. Egészen a premierig elvezetjük a produkciót, támogatjuk anyagi, szellemi és minden értelemben, de valami miatt mégis úgy jön össze, hogy nem sikerül. Nem sikerül a gondolatot, az érzeteket átküldeni a nézőknek. Ilyenkor azt kell mondani – szerencsére két-háromévente van csak ilyen –, hogy nagyon köszönjük a munkát, az ideszánást, de a művészeti koncepcióba ezt a művet nem tudjuk a továbbiakban beilleszteni….no de látod, még élek!
Vannak alkotók, akik kinövik a Szkéné kereteit, az embernek az általad említett k2 mellett Pintér Béla ugrik be, aki már játszik a Trafóban, Átriumban, rendez a Katonában.
Béla zseniális előadásokat hoz létre, hatalmas energiával. Nagyon örültem, hogy a Katonába hívták rendezni. Olyan nagy az igény a társulat előadásaira, amit mi már nem tudunk kielégíteni. Hónapokra előre megveszik a jegyeket, komoly várólisták vannak. Ha más befogadó helyeken magasabb nézőszám előtt tudja játszani egyik vagy másik előadását, az üdvözlendő és nagy öröm, jól jár vele színész és néző, no és ne tagadjuk, a befogadó hely egyaránt. Persze az egyik szemem sír, hogy a Szkénéből elment néhány darabja, de a másik nevet, nagyon örülök Béla sikereinek, hiszen több évtizedes ismeretségünk sarokköve a másik tisztelete és barátsága.
Csúcsra jár a Szkéné? Mondhatjuk, hogy egy második játszóhelyet is simán meg tudna tölteni?
A következő hónapban akár, bátran és örömmel meg tudnánk tölteni nagyszerű csapatokkal! Nagyon sokan szeretnének nálunk játszani, tehát sajnos sokat tudom gyakorolni a fájdalmas Nem-et mondást! Le kell vennünk a műsorról sokszor olyan darabokat, amelyek még” nem játszottak” ki, melyekben van még potenciál, adott esetben teltházakkal számolhatnánk, esetleg egy másik játszóhelyen még évekig repertoáron lehetne tartani. Hátha valaki felajánl egy működtethető színházi teret. Természetesen mi is keresünk lehetőségeket. 2020-ban ünneplejük a Szkéné fennállásának ötvenedik évfordulóját. Az egyetemen belül is igyekszünk olyan helyeket találni, akár itt a kertben, ahol ezt a rangos eseményt méltó módon meg tudjuk ünnepelni.
Fesztiválokra is jársz, fiatal, izgalmas csapatokat keresve?
Határon innen és túl egyaránt. Hacsak lehet, több napra megyek egy-egy fesztiválra a nyáron, magamba szívom a hangulatokat. Mire kezdődik az évad, telítődöm élményekkel. Napi három-négy előadást is megnézek, táncosokat, zenészeket hallgatok. Éppen most indulok a TESZT-re. (Ez a temesvári Csiky Gergely Színház által rendezett Eurorégiós fesztivál.) Annyit vagyok náluk, hogy már a művészeti tanácsba is beválasztottak. Nagyon megtisztelő.
Visszatérve, egy fontos szabály van a Szkénében, hogy olyan előadást, amit nem láttam/láttunk nem hívunk meg, még akkor sem, ha világhírű művészről van szó. Sajnos ez sok helyen nem így van. Meghökkentő, hogy amikor leutazik egy fesztiválra egy társulat, az előadás címén túl semmit nem tudnak róla, de még a technikai paramétereket sem tartják tiszteletben. Amúgy sem értek egyet azzal, hogy egy kész kompozíciót, csak azért mert nyári fesztivál van, egy tűzforró, levegőtlen helyre préseljenek be, ahol jelentősen romlik a minősége és a nézők ájuldoznak a melegtől, vagy az eső kopogását kell túlkiabálnia a szereplőknek. Sokkal célravezetőbb, ha a helyhez alkalmazkodó, alkalmazható ún. hely-specifikus előadásokkal tiszteljük meg a nézőket. Nem nehéz találni, meghívni tizenöt utaztatható produkciót és ilyen módon kipipálni egy fesztivált. Egy nyár folyamán sokszor más városokban ugyan, de ugyanazokba az előadásokba, zenészekbe, táncosokba, bábosokba botlok…hm.
Tavaly a Y.EAST fesztiválon benne voltál a 48 óra nevű program zsűrijében. A csapatoknak egy-egy kortárs drámából két nap alatt kell előadást készíteni. Milyen élmény volt?
Először kicsit meg voltam rettenve, mert mi előre elolvashattuk a szövegeket és azt gondoltam, hogy rémesen nehéz feladatot kaptak a művészek. De szerencsére az én félelmem nem ragadt át rájuk, inspiráló kihívásnak vették a feladatot, és a helyhez alkalmazkodó új megoldási formákat találtak. Talált tárgyakból, eszközökből, különleges helyszíneken. Ráadásul világossá vált, nincs az a nehéz szöveg, amivel ne tudnának odaszánt színészek megbirkózni! Milyen meghökkentően és virtuózan! Adott esetben. Mi hárman a zsűriben is nagyon különbözőek voltunk, így tehát izgalmasakat vitáztunk. Nem érhetett senkit az a vád hogy előre eldöntött volt a verseny, hiszen a végeredmény nehezen született meg. Szellemi kaland, kikapcsolódás és öröm volt ez nekem.
A zsámbéki Y.EAST fesztivált ezért is tartom egy nagyon jó kezdeményezésnek, mert egy különleges helyszínen, egy határozott koncepció mentén hoznak létre produkciókat. A művészek egész nap együtt vannak, velük létezhetek a reggeli jogázástól a közös kajáláson át, az esti előadások megnézéséig. Generálnak egy pezsgő, szellemi együttlétet. Nem arról van szó, hogy bejáratott, sikeres előadásokat meghívunk, jönnek, építenek, lejátszanak, bontanak, elmennek. Nem játszóhely, hanem Játszó hely. Az együttlétről, a nyugodt, hosszas, elmélyült beszélgetésekről, ismerkedésről, vitákról, csapatokról, nyárról, barátságról egyaránt szól. Pezseg, forr minden. Megjegyzem a fesztivál motorját, Orbók Áront is a Marosvásárhelyi Akadémián játszott vizsgaelőadása kapcsán ismertem meg, és hívtuk a Szkénébe.
Drukkolok nekik, hogy ne essen az eső, mint tavaly, hogy sokan jöjjenek. Jó tanácsom: sokkal jobb egy induló fesztiválon részt venni, ahol még személyes, családias – a szó jó értelmében – a hangulat, mint amikor már tömegessé válik, ahol letapossák a lábadat, az árusok egymást érik, por van és parkolónak használják a gyepet. A belépők áráról ne is beszéljünk! No és hogy a kiskutyám is velem lehet – akinek van, az most hevesen bólogat szerintem – no, az plusz bónusz ajándék!
Kiemelt kép: Torják Orsi
Szerző: Hodászi Ádám
