Erkölcsről, morálról és a narancsokról; identitáskeresésről egy kereszt fényében, tüllszoknyában; múzsákról és amazonokról: így telt a hetedik nap a TESZT-en.
Előadás a narancsról
Mit tennél egy másik emberrel, ha hatalmad lenne felette? És mint tennél, ha fájdalmat kellene okoznod ennek a személynek, de cserébe pénzjutalmat kapnál? Máshogy viselkednél-e vele, ha csak ti lennétek, vagy ha reflektorfényben állnál, és egy egész közönség figyelne és ítélkezne rajtad?
Az előadás a narancsokról ezt a hatalmat adja kezünkbe, és közben tesztel és ítélkezik felettünk, vagy megadja a lehetőséget, hogy ezt megtegyünk magunk. A műsor előtt a bejáratnál minden néző kap egy fehér papírtáskát, olyan egyszerű, de a kíváncsiság által izgalmasnak tűnő dolgokat rejtve, mint egy narancs, egy sima A4-es papír, egy összegyűrt papír vagy cukorka. Ez egy úgymond kezdőcsomag, amit később felhasználhatunk az előadás alatti játékokban, mivel a produkció teljes egészében interaktív, szituációs játékokon alapul. Ezek a feladatok azonban valójában mind morális és erkölcsi kérdéseket feszegető próbák. Vannak egy személyre szabottak, amelyekre jelentkezőket várnak, ezek elvégzése valamilyen szinten kellemetlenséget vagy fájdalmat okoz a performernek, de cserébe a jelentkező pénzjutalmat kaphat. A közönséget mint közösséget próbára tevő feladatok jutalma pedig az előadás táncperformanszainak megtekintése, illetve kihagyása. A TESZT közönsége utóbbin teljesen megbukott, amiért sajnos csak egy táncos jelenet megtekintését sem élvezhettünk. Csak sejthetjük, hogy milyen fantasztikus vizuális élménytől fosztottak meg minket, hiszen még a jelenetek közötti színpadi rendezés is gondos és precíz koreográfiát követett.
Az esti beszélgetésen a színészek meséltek a különböző helyszíneken és országok színpadain tapasztalt különbségekről, amelyek nagyon sokat árulnak el egy közösség hozzáállásához a pénzről, és a jellemükről is. A TESZT-en játszott előadás a színészek megjegyezése szerint több szempontból is szokatlan volt más országokhoz képest, mivel az eddigi bemutatók alatt ritkán fordult elő, hogy a nézők együttműködésén alapuló feladatokon megbukott a közönség, a végső, kínzó jelenetet viszont sikerült száz százalékosan teljesíteni. Mi pedig elgondolkodhatunk rajta, hogy ez mit is jelent ránk nézve, mit is árul el rólunk.
Szerző: Marco Chenevier
Előadók: Marco Chenevier, Alessia Pinto
Színpadkép és light design: Andrea Sangiori
Mentorok: Roberta Nicolai, Roberto Castello
Coming Out. Homage to P.P.Pasolini
A férfi teste minden lélegzetvételével megfeszül, tágul és összehúzódik. Kibomlik, virágzik, visszazárul, görcsöl, zsibbad, elernyed. Keres, keresi önmagát. Magában, másokban, benned. Hogy és hol kereshetjük identitásunkat? Egy kereszt fényének tövében, vagy egy bár színpadán? És mit teszünk vele, ha „megtaláltuk”? Megbüntetjük magunkat érte, mert mások bűnnek látják azt? Rózsakereszt, egy csók Krisztus szobrának homlokára és egy magas sarkú cipőbe bújt szőrös férfi láb megférnek-e egymás mellett?
„Who is me?” WHO IS ME?” (Ki az én? KI AZ AZ ÉN?)
A férfi útját a homoszexualitásának felismeréséhez különböző absztrakt szimbólumokkal vagy metaforákkal tűzdelt jeleneteken keresztül követhetjük végig: az első férfival való együttlétét (egy hal és két citrom jelképe), vagy egy orgiát (drótokra függesztett maszkokkal eljátszva). De hiába találta meg identitását, titkolnia kell azt, rejtegetnie, bujkálnia, mert „másnak” lenni még mindig sok helyen bűn. Kifejezni magad még mindig bűn. Ha egy férfi sminkben és csinos ruhákban érzi jól magát, az bűn. Nem bánt vele senkit, és mégis bűn.
Az előadás a kortárs mozgásszínház szerelmeseinek ideális, akik kedvelik az erősen absztrakt, gubancos, néhol megbotránkoztató elemeket (a népszínházak kényelmén szocializálódott, esetleg konzervatívabb bácsik és nénik itt tüntetőleg elhagyják a nézőteret). A szimbólumok és metaforák hol nehezen, hol könnyebben értelmezhetőek, így az asszociáció szabadsága adott, ugyanúgy, mint a félreértelmezés veszélye (ez a mozgásszínház áldása és átka). Az előadás egy rendőrsziréna harsogásával kísért vetítéssel végződik, azoknak az országoknak ABC-rendbe szedett listájával, ahol a homoszexualitás még ma is bűnnek számít, és több évre, vagy akár életfogytiglani börtönbüntetéssel, kivégzéssel, korbácsolással, megkövezéssel, kasztrálással vagy kínzással jár: és a lista-aminek léteznie sem lenne szabad – elkeserítően hosszú. És sokan még ma sem értik miért van szükség melegfelvonulásokra.
Rendezte: Szabó Kristóf
Előadó: Adrián Castelló
Szöveg: P. P. Pasolini-idézetek, Barack Obama beszéde
Zene: Erik Satie, Matthias Spahinger, Nu & Jo Ke, Jan Jelinek és mások
Video-Art & Mapping: Kovács Ivó
Szobor: Mike Kleinen
Koreográfia: José Sánchez & Szabó Kristóf
Queendom (Királynőség)
A tegnapi férfiasságról szóló Macho Men című előadás ma egy „párra” talált, mivel a Queendom című darabban a nőkön volt a reflektorfény. S mintha úgy lett volna kitalálva, hogy a két mű egymásba illeszkedjen, a hét férfivel szemben itt hét nő áll a színpadon; de a téma megragadásában, feldolgozásában, és előadásmódjában is párra lel egymásban a két darab?
Hét nő ül a színpadon, akik már az előadás elején kiterítik a kártyájukat: ki gondtalanul, ki szégyenlősebben, de pucérra vetkőzik, és nőiességet kifejező festményekről vagy szobrok pózait veszik fel, mint Boticelli klasszikusa, a Vénusz születése vagy Goya Felöltözött és Meztelen Mayája. A nők gyönyörűek, formásak, a bőrük fehér, csupasz és sima, porcelán és márvány – de a nőkön lötyög is a bőr, testükön táncolnak és fel-le ugrálnak a kis zsírpárnák, a combokon megvillan a narancsbőr, helyenként kikandikálnak a sötét szőrszálak. A nők gyengédek, a nők erősek, múzsák és amazonok, védelmezők és támadók, anyák és harcosok. Az előadásban a történelem különböző női alakjainak ábrázolásaiból szemezgetnek, és szerepköröket vesznek górcső alá hol humorosan, hol szatirikusan, vagy éppen nagyon is komolyan. Találkozunk ősemberekkel és szépségkirálynőkkel, anyákkal és birkózókkal, majd a férfiakról is bemutatnak egy rövid szatírát. Végezetül reflektálnak az első jelenetre, s bár ugyanazokat a pózokat veszik fel, az már egészen más a kontextust és az üzenet hordoz.
A darab a kortárs mozgásszínház elemeivel operál improvizációs jelenetekkel kísérve. A téma kibontása roppant humoros és kreatív, a férfi karakterek imitációi pedig egyszerűen zseniálisra sikeredtek: az ábrázolások, gesztusok és mozgáskultúrák egyaránt hitelesek és roppant szórakoztatóak, a hölgyek alakításával a darab fénypontjává emelve a részt.
Ám maga az előadás történetvezetése akadozik és nem elég letisztult, a dramaturgia kidolgozatlannak hat, a jelenetek nem állnak össze egy nagy egésszé a végén levonható konklúzióval. Nem tudjuk meg a történelem nyújtotta száz és ezer női szerepköréből miért pont ezeket választották, tartottak legfontosabbnak és milyen üzeneteket szerettek volna közvetíteni velük. A téma hasonlósága mellett hibákban is osztoznak a Macho Men című előadással, mivel ahhoz hasonlóan a téma kívánná a bátrabb felszólalást.
Rendezte: Szabó Veronika
Előadók: Borsos Luca, Julia Jakubowska, Kemény Rozália, Lakos Fanni, Lori Baldwin, Makra Viktória, Sarah Günther
Rendező asszisztens: Kallós Viola
Produkciós asszisztens: Faragó-Kovách Eszter
Konzulensek: Ladjánszki Márta, Vadas Tamara Zsófia
Jelmez: Ádám Anna
Látvány: Poór Dorottya, Veronika Szabó
Zenei szerkesztő: Somló Dávid
Fény: Bredán Máté, Major Matyi
Külön köszönet: Cserne Klára, Rózsavölgyi Zuzsa és Vavra Júlia
