Szombaton hamisítatlan 30Y napnak lehettek szem- és fültanúi a szombathelyi rajongók: délelőtt a Fő téren leparkoló KultTourBuszon kiállításmegnyitó és kötetlen beszélgetés Beck Zolival, este pedig koncert, aminek a vasi megyeszékhelyen mindig egy kis plusz – mondhatni hazatérős – varázsa is van.
A teltházas koncertre lassan szállingózott be a tömeg, a fél kilences kapunyitástól a tíz órai kezdésig fokozatosan vált egyre zsúfoltabbá a Savaria Mozi aulája. A tömeg – ahogy az minden 30Y koncerten jellemző – összetétele a legfiatalabbaktól a legidősebbekig minden korosztályt magába foglalt. És hogy ilyenkor mi látszik ezen a korszakokat és generációkat átívelő tekintet-tömegen? A jelentés, ami mindenkinek létrejön, de senkinek sem ugyanaz. A színpadon füst, a háttérben vörös fény, a dob mögött ülő izzadó férfitest épp csak enged valamit mutatni a zenekar molinójából. A középső mikrofon vonzásában pedig megszólal az első hang, felvezetés nélkül – in medias res két jól ismert szám a felpörgető energiák kedvéért. Nincs ember aki ne énekelné, nincs ember akit ne vinne el a hangulat és az öröm, hogy végre, újra, egy év után itt vannak a fiúk.
Mindenki akkor érti meg igazán, hogy mi az otthon, amikor felnőtté válik, akkor tudja először megköszönni szívből a gyermeki éveket. Az országszerte nagy népszerűségnek örvendő 30Y idén tölti a 18. évét, így a fellépések ünnepélyességtől is bőven fűtötté válnak.
A két számot követően felcsendül Beck Zoli hangja zenei aláfestés nélkül is – bár a dallamosság így is ott van minden szavában -: „Tudjátok… kurvára szeretünk Szombathelyen koncertezni!” – Ennél több nem is kell ilyenkor az extázisba eső és csókokat küldő közönségnek. A forróság teljesen átjárja a teret, a vizes haj gyakran landol az éneklő szájban, így egy kis fodrászleckét is kapunk az énekestől, bár nehéz eldönteni, hogy a stílus vagy a kényelmesség a fontosabb egy alternatív koncerten.
A dalok jól kiépített tematikával ölelik fel a 30Y egész életrajzát. Ahogy megkapta Szombathely is a maga szólamait, úgy az ünnepi hangulat teljességéért a másik szülinapos, Beck László is részesévé vált egy roppantul megható bátyós köszöntésnek a Csönded vagyok című számmal. Az utolsó versszak előtt törődő homlokpuszi, a dal után érzelmes egybeborulás a jele a testvéri Úgy is mindegy szeretetnek. A koncert során az igazi klasszikusok mellett még a rutinos fülek számára is csendültek fel új dallamok – bogoztunk, szurkoltunk, magunktól nem ment, elképzeltünk és természetesen a lezárás már hosszú évek óta nem is lehetne ütősebb egy kiadós sötétségnél. Rengeteg banda építi a fellépését a fokozatosan emelkedő hangulatra, de a 30Y már-már képes emberfeletti lezárásra a Sötét van-nal, de az egész koncertre jellemző a folyamatos magas szintű hangulathullámzás, ami érzelmi feszültségkeltésében jobb csattanót nem is hozhatna magával. Eredményképpen a koncert után kisétálva, este az ágyban merengve és gyakran álmokban is forr még az emberben a hangulati orgia.
De a 30Y koncertjein nem csak a dalok jól felépített tematikája a kiemelkedő, hanem a borzasztóan erős közvetlenség, amitől minden rajongó megmagyarázhatatlan baráti vonzást érez a zenekar tagjai iránt. Mindenki magáénak érzi az elhangzó szavakat, mindenki magáénak érzi a számokat és gyakran még Beck Zolit is, aki azt is elmagyarázta, hogy miért is szeret annyira fellépni Szombathelyen: „Figyeljetek, nehéz itt kötötten fogalmazni, mivel minden szombathelyi koncertünk olyan, mintha leülnénk veletek egy asztalhoz egy kocsmában és beszélgetnénk bármiről. Érzékeny pont, de… bazmeg’ 18 évesek vagyunk, ezért megéri zenekart alapítani…” – Majd felcsendült az Ül és vár, mi pedig boldogok akartunk lenni!
Lutor Katalin galériája
