A színház felé menet egyszerre voltam elvárásokkal teli, kíváncsi, izgatott és kételyek között tengődő – vívódtam önmagammal. Franz Kafka Az átváltozása nem egyszerű olvasmány a gimnáziumok végzőseinek sem. Az egyszerre abszurdnak és komikusnak is nevezhető történet Gregor Samsa szerencsétlen sorsáról vegyes érzésekkel engedi el az olvasóit: Gáspár Ildikónak, aki az Örkény Színház deszkáira transzformálta a művet, láthatóan ez a kettősség tetszett.
Az átváltozás című darab azonban nem egyszerűen egy utazóügynök története, aki egy reggelre arra ébred, hogy bogárrá lett. Gáspár Ildikó hat másik Kafka novellával együtt kötötte láncra az előadás fő szálát, és mi megjárjuk vele a rémálmokat, a félelmeket és egy felnőtt testbe burkolózó gyermek örök bizonytalanságát is. Közben megismerjük magát Kafkát azon részletekből, amelyek átkötésként szerepelnek Levél apámhoz című írásából. Apjának szánt, de soha el nem küldött leveleiben leírja, miért is félt tőle annyi éven keresztül és milyen érzések gyűltek össze benne. Ez a viharos apa-fiú motívum a vezérelv, ennek ívén kíséri végig az előadás a benne feldolgozott novellákat.
Izsák Lili óriási, forgó henger alakú, huszonegy szeletes, spalettás díszlete (szcenika: Nádasdi Csaba) egyből megragadja a tekintetet és kíváncsivá tesz minket. Végig velünk marad, miközben időt és teret nem kímélve utaztatja a nézőket Kafka álomszerű groteszk világába. A díszletet ihlető eredeti szerkezet August Fuhrmann találmánya volt, és Kaiserpanorama néven vált ismertté. Ezen szerkezeten is kis betekintők voltak, amelyek háromdimenziós hatású sztereoképeket vetítettek a csodájára járó embereknek.
Az előadást Csákányi Eszter párperces táncszereplése indítja, amit igazából bűn megszakítani, de tökéletesen betölti funkcióját, megadja az előadás alaphangulatát. Igaz, mint bejárónő többször visszatér még a színre – de ott is kifejezetten kevés időt tölt velünk, bár mi örömmel néznénk még játékát. Egy bábbal a kezében, csíkos bő nadrágban ül le elénk és ismerteti az Oklahomai Természeti Színház felhívását, amely szerint bárki lehet bármi, ők mindenkit szívesen fogadnak. Polgár Csaba ekkor lép először a színpadra: vasalt nadrágban, zakóban és végig állandósuló aktatáskájával Karl szerepében, és innentől kezdve ő vezeti a nézőket. Egyszerre személyesíti meg a gyermeket és a felnőttet, másodpercek alatt képes váltogatni karaktereit.
A darab szereplői jellemben nem erősek, mindenkiben rejlik gyengeség, gyávaság, ezt szereti megmutatni, de semmiképp sem erőlteti – egyszerűen természetesnek hat, amit csinál, eltűnik a színész és csak a karakterek léteznek tovább. A fehérre festett arcok, piros szájak és fekete tekintetek egyrészt kiemelték a színészek arcjátékát, másrészt hátborzongatóvá tették azt.
Ahogyan időben halad előre az előadás, úgy a többi színész is becsatlakozik a henger köré az amerikai útra. Marina Sremac jelmezei univerzálisan igazodnak a jelenetekhez, ennek köszönhetően nem jellemző a nagyszabású kosztümcsere. Az előadásban vendégként szereplő Roszik Hella az angyali Fannyt és muffos hölgyet alakítja. Kissé rejtélyes, kissé finom, de valahogy azért tartunk is tőle. Egyszerre nézzük Kerekes Évát sötét úrnőnek és megtört anyának, míg Kókai Tünde Greteja a szemünk előtt elevenedik Joker Harley Quinn-jévé a tetoválásokkal díszített öltözékével és fabunkójával. Visszatérő, az el nem felejthető apa megformálójaként, a vendégként hívott Kovács Zsolt játszik, a fegyencgyarmat rémmeséjében azonban már egy szívtelen, kegyelmet nem ismerő katonai vezetővé válik.
Takács Nóra Diána is megjelenik a színen, hosszú, kétoldalt lenyúló fonat lett a fő ismertetőjegye a cselédlány, az oklahomai nő és Az ítélet akaratos menyasszonyaként. A darab egyik leghatásosabb mini-gárdája a többek között Samsa kórusát alakító Dóra Béla, Ficza István, Jéger Zsombor, Novkov Máté és Patkós Márton voltak. A hangjuk összefonódásával csak építették a rémségeket, és a feszültség beleitta magát még Gregor ruhájába is. Személyzeti főnök, Gregor cégvezetője, majd magává Blumfelddé alakult Znamenák István, aki Blumfeld történetben a két labda pattogásával egy olyan rémületet mutatott be, ami magát a falak közötti őrületet tárta elénk. Végül persze Csuja Imre is része volt a darabnak (ha csak pár mondat erejéig is) , mint irodavezető, főnök, és a három albérlő egyike.
Kapkodjuk a fejünket, mert mindig történik valami. Az átváltozást négy képen követhetjük végig, amit Gáspár Ildikó ismertebb (Amerika – Az Oklahomai Természeti Színház fejezet , Az ítélet) és kevésbé ismert (Blumfeld, az öregedő agglegény, Boldogtalanság, A fegyencgyarmaton) novellákkal szakított meg és Ari-Nagy Barbara, Gábor Sára dramaturgok segítségével dolgozott össze.
Ez az őrült, groteszk Kafka-világ, az elidegenedés poétikája nem való mindenkinek. Már az első mozdulatoktól kezdve látszott a pontos munka és a szilárd eltökéltség, ami ennek az előadásnak a rejtett, a próbafolyamatok során kikovácsolt erénye. Számomra hatalmas meglepetés volt ezt úgy nézni, hogy a legutóbbi Gáspár Ildikó-rendezés, amit láttam, az évadban már sajnálatosan lekerült műsorról, ez a szintén nagy sikerű Apátlanok volt. Úgy gondolom, a „tipikus közönség” szóhasználatával élve, hogy „megosztó darab” lett, de számomra ilyen a jó színház: van miről beszélni, akkor is, ha ehhez Gregor Samsat bogárrá kellett tenni.
