Henri Gonzo a legújabb magyar indie hullám igazi rejtélyes karaktere, a koncertekre járó budapesti fiatalság egyik legnagyobb kedvence. A Fran Palermo március végén tartotta volna a 6. születésnapi buliját az A38 hajón, Henrivel viszont szerencsétlen baleset történt a kalandos erdélyi turnén, így nem tudta vállalni a fellépést. A koncertet április 16-án fogják pótolni, de meglepetésekből így sem lesz hiány!
A kubai származású zenész messziről jött, de a Fran Palermo frontembereként sikert sikerre halmoz Magyarországon. Már két nagylemezük és négy EP-jük is megjelent 6 év alatt. Henri itthon az egyik legnépszerűbb angol nyelvű dalokat játszó indie banda dalszerzője és énekese, viszont külföldön is kipróbálta már magát. Zenéjét és egyéb alkotásait sokszor még maga sem tudja kategorizálni, leginkább a tropical és a jungle rock jelzőket szokta használni. Sokszor zenél szólóban és öccsével, Daniellel is. Hogyan törte el a bordáját? Mióta dobol a Black Flamingóban is? Milyen a koncertezés nyolc taggal? Mik a jövőbeli tervei? Milyen zenék hatottak rá fiatal korában? Többek között ezekről kérdeztük Henri Gonzót interjúnkban.
Április 16-án lesz az elmaradt hatéves szülinapi bulitok pótlása az A38 hajón. Készültök-e valami különlegességgel?
Persze, igyekszünk minden koncertet különlegessé tenni. Előveszünk korábbi dalokat, egy francia számot is feldolgozunk, Francoise Hardytól a Le Temps L’amour-t, sőt még egy teljesen új dalt is eljátszunk.
Mi történt veled pontosan? Hogyan repedt el a bordád?
Erdélyi turnénkon az utolsó koncerten az utolsó szám végén történt, hatalmas pogó alakult ki. Valahogy a közönségbe kerültem, és az egyik haverom válláról leestem. Elég nagyot, 2 métert zuhanhattam, valószínűleg egy hangfalra vagy valakinek a fejére estem rá. Akkor már éreztem, hogy elég nagy baj van, megköszöntük a koncertet, majd levonultunk. Egész éjszaka szenvedtem az oldalammal. Másnap játszottunk volna Debrecenben egy koncertünkön, már be is álltunk, aztán tüsszentettem egyet, ami után óriásit reccsent az oldalam. Le kellett mondanunk a koncertet, a mentő is kijött értem. Pont akkor volt az a nagy havazás március végén – eléggé szenvedős pár nap volt. Két hétig feküdtem, kaptam egy jó nagy kötést az oldalamra.
A szülinapi koncerten előttetek a Black Flamingo lép fel. Te és zenésztársaid is játszanak benne? Mit kell tudni erről a projektről?
Most alakult a formáció, én dobolok benne. Korányi Benjámin, aki külföldre költözéséig a Fran Palermo tagja volt, most újra Magyarországon van, ő énekel, az ő számait dolgozzuk fel. Dimi basszusozik, Árvay Gábor szintizik és van még egy barátunk, Móricz Matyi, aki ugyan nem volt soha Fran Palermo-tag, de sokszor volt vendég, ő gitározik.
Most is írsz dalokat? Mikor várhatunk tőletek új felvételeket?
Otthon folyamatosan készítek felvételeket, idén lesz egy-két új szám. Nyárig biztosan kijön egy dal single-ként.
Te inkább az EP-ket vagy a nagylemezeket kedveled jobban?
Az első nagylemezt kedvelem a legjobban, de igazából mindig az utolsó munkánk a legkedvesebb számomra. A Bonerider-t azért csináltuk, mert nekem szükségem van arra, hogy újítsunk. Ha egy nyári szezonban vagy egész évben ugyanazokat a dalokat játsszuk, azt hamar meg lehet unni.
Tényleg? Előfordul, hogy megunod a dalaidat? Melyikekre gondolsz?
Valamely dalokat újra kéne gondolni. A slágerektől néha már vérzik a fülem, de van olyan közönség és koncert, ami ezt elfelejteti velem.
Tavaly jött ki az első klipetek. A Fritz Rock azóta a legtöbb koncertetek záródala. Milyen volt a forgatás?
A Fritz Rockot nagyon hidegben forgattuk, sokszor reggel 8-kor kellett forgatnunk engedély nélkül. Szabó Áron rendezte, igazi gerilla klip volt. A filmben szereplő kissrác mellé akartunk még egy kisfiút, csak nem találtunk végül, így én szerepeltem benne. Az egésznek az inspirációja a Midnight Cowboy című film volt.
Miben más a 2017 végén megjelent EP-tek, a Bonerider? Esetleg máshogy álltál hozzá a dalíráshoz?
Nem is tudom… Talán többet foglalkoztam a dalszövegírással, régen nem volt olyan fontos nekünk, hogy a szövegeknek van-e mondanivalója, most már meguntam az alibi dalszövegeket. Az új daloknak már vannak történetei és valamilyen szempontból üzenetei is. Szerintem érdekesebbek, a jövőben is szeretnék több figyelmet fordítani a dalszövegekre. Amúgy a Bonerider egy kitalált szó, egy gonosz figurát akar megtestesíteni. A borítóját pedig papírból vágtam össze, kivágtam figurákat és összeragasztottam. Lisszabonban láttam egy hasonló graffitit.
Külföldi turné lesz a közeljövőben?
Persze, mindig is szerettünk külföldön turnézni. Ha minden jól megy, ősszel megyünk Lengyelországba és Németországba is, csak nagyon drága lesz az utazás. Ha útra kelünk, akár 20 fős társaság is összejöhet.
Mennyit próbáltok? Ennyi emberrel hogy lehet ezt megoldani?
Sokat koncertezünk, így annyit nem kell próbálnunk, de ha igen, akkor általában vasárnap. Az utaztatás nehéz ugye, hiszen két bandányira is elegen vagyunk – egy busszal és egy utánfutóval járjuk az országot.
Volt már olyan, hogy meglepődtél azon, hogy a közönség kívülről tudja a dalaidat?
Volt persze. Például az Ördögkatlan fesztiválon, ahol színészek, színházi emberek voltak, ott találkoztunk egy számunkra teljesen ismeretlen közönséggel, akik jobban tudták a szövegeket, mint mi. Azt mondta Noel Gallagher is, hogy sosem tudod megunni, amikor ezrek éneklik a dalaidat.
Megfigyeltem, hogy sok külföldi és magyar zenész hatással volt rád. Korai dalaitokban az amerikai énekes-dalszerző Sufjan Stevens hangzását véltem felfedezni. Legutóbbi szólókoncerteden pedig nagyon sok Kistehént játszottál. Kik inspiráltak még téged a dalszerzésben?
Igen, akkor még tombolósabb, bulisabb dalokat akartunk írni, azok is kellenek persze, de én inkább a lassabb számainkat szeretem, azok mindig jobban működtek valahogy. A Sufjan Stevens által képviselt indie folk vonalat mindig is szerettem. A Kistehént pedig még gimis korom elején fedeztem fel, akkoriban az összes koncertjükre jártunk a Gödörbe. Egyszer beszöktünk hozzájuk a backstage-be, mert meg akartam tanulni tangóharmonikázni tőlük. Kollár-Klemencz Lacival jóban vagyunk – meghívtak minket előzenekarnak, meg Laci egyszer a hajón feljött a színpadra velünk, és együtt eljátszottuk a Elviszi a szél című számukat. A latinos gitárstílust nehéz letagadni, egy időben kerültem is az ilyesmi zenét, mert kiskoromban szüleimtől szinte csak ezt hallottam.
Az imidzseteket és a megjelenéseteket öntudatosan alkotjátok meg? Mintha az utóbbi időben a vadnyugati stílust vettétek volna fel.
Nem igazán tudatos. A Razzle Dazzle borítóján lévő alakról sem tudom, hogy pontosan kit akar ábrázolni. A westernt valahogy soha nem éreztem sajátomnak, bár sokszor mondták már, hogy pár számunk hangulata olyan. Egyedül a 60-as évek western gitárhangzása tetszik. Viszont számomra a western az Ennio Morricone és egy szájharmonika.
Végül egy utolsó, nem a zenéddel foglalkozó kérdés: elmész szavazni vasárnap? (Az interjú még a választások előtt készült – a szerk.)
Igen, elmegyek.
Fran Palermo április 16-án, hétfőn pótolja az elmaradt születésnapi koncertjét az A38 hajón. Ti ott lesztek? Mi igen!
