Kevés olyan ikonikus figura van a színháztörténetben, mint III. Richárd. Címszereplője a második leghosszabb Shakespeare-darabnak, a történet teljes egészét pedig ritkán viszik színre. A legendás művet a Radnóti Miklós Színházban Andrei Șerban állította színpadra, a kényúr bőrébe pedig Alföldi Róbert bújt.
Bár Shakespeare a királydrámát 1592 környékén írta, annak cselekménye és szereplői máig hitelesnek, korunkban is felismerhetőnek tűnnek. A manipulatív, testileg és lelkileg is torz címszereplő, a könnyen befolyásolható angol nemesek, a családi és politikai viszály összekapcsolódása mind olyan elemei az emberi létnek és társadalomnak, amelyek a mű születésétől egészen a jelenig ívelnek, napjainkban is relevánsak maradnak. A darab minden pillanata szemünk elé tárja az emberek végzetes erkölcsi hibáit, és ahogyan az lenni szokott, a mások elleni megbocsáthatatlan bűnök elkövetői önmaguk válnak saját balgaságuk áldozatává. A budapesti Radnóti Miklós Színházban különleges módon mutatták be a III. Richárd című drámát: a teljes színművet vitték színpadra az USA-ba emigrált, világszerte elismert Andrei Șerban rendezésében, címszerepben Alföldi Róberttel.
A III. Richárd a feltörekvő zsarnok történetét meséli el, amint testvérgyilkosságtól, barátai feláldozásától, manipulálástól, ártatlan emberi életek tönkretételétől vagy gyermekek meggyilkolásától mit sem félve, mindenre elszántan igyekszik megszerezni Anglia trónját. Richárd igazi mestere a romlott tervek megvalósításának, vagyis inkább mestere annak, hogy másokkal végeztesse el a bűnös tetteket. A történet végkifejletében királyi címet viselve, mégis alávaló emberként hal meg.
A színműben fontos szerepet kapnak III. Richárd monológjai, amelyek előrejelzik vagy magyarázzák szörnyű tetteit. A történet démonja kissé púpos, kissé biceg, mégis leginkább intellektusa, erkölcstelensége és gátlástalansága kelt félelmet. Öltözéke leképezi a lelkében zajló folyamatokat. Először kígyóbőrre emlékeztető ruhát visel, majd teljesen azonosulva az álnok cselszövő szerepével új ruhát ölt. Ezzel fizikailag is kivetíti azt a torzságot, amiről eddig csak ő maga tudott, és lelkéhez méltó fekete viseletben járja tovább útját. Végül fényesebb ruhába bújik, királlyá koronázásához közeledve ez szükséges is, a drámai feszültséget azonban a darab azon jelenete teszi teljessé, amikor Richárd arcát sárgára púderezi, ezzel jelezve a készülő hatalmas változást.
A családtagok értékítélete valóssá válik, ahogyan a mű játékideje előrehalad: Richárd alantas békához hasonló, aki sosem szerezheti már vissza becsületét. A nemesek urukhoz hasonlóan szintén eltorzítják lelküket, hogy Richárdot szolgálják, hozzá hasonlatossá váljanak, ő azonban mindvégig visszaél naivságukkal és töretlen bizalmukkal. Bár sokszor ad baráti csókot arcukra, még a kézfogással is önzőn tőrbe csalja követőit. Hiába a szívélyes hangvétel, a pompás színjáték, Richárd a külső befogadó elől nem tudja elrejteni valódi énjét, hiszen békeidőben is csak ártani képes, és teszi mindezt úgy, hogy kezéhez közvetlenül egyetlen csepp vér se tapadjon, kortársait azonban gyakran lenyűgözi. Végül minden lord elnyeri méltó büntetését és mindegyikük önhibájából: akit barátként és követőként egyaránt támogattak, éppen az végez velük. A darab végén Richárd az általa meggyilkolt és meggyilkoltatott kísértetek hadát látja, és nem tud elszámolni lelkiismeretével. Szeretett valaha? Szerette magát?- csak ezek maradnak a fontos kérdések.
A nagy nevek által a Radnóti deszkáira applikált mű számos jelenete keres kapcsolatot a jelennel. Külsőségek terén is az élő, reflexív színház mellett teszi le a voksát. Az előadás fontos kelléke a pulpitusnál előadott nyilvános beszéd, az okostelefon, de magát Shakespeare-t is megidézték egy jelenet erejéig. Nem hiányozhat továbbá a humor és ennek különböző forrásai, legyen az gúnnyal teli irónia, vagy akár a mai politikai helyzet kifigurázása, parodizálása: bár a színdarabban végig jellemző a drámai feszültség, az igazán drámai jelenetek mélységét és komolyságát olykor feloldja egy könnyedebb kikacsintás. A Facebook-esemény említése, és a “Hajrá Anglia! Hajrá Angolok” felkiáltás szomorú közéleti aktualitása ellenére is kellemesen zökkent ki a látott borzalmakból.
A fény- és hanghatások az előadás fontos kellékei. A háttér színe gyakran változik, a piros, kék, sárga és zöld fények pedig vagy jelzésértékűek, vagy előreutalnak egy következő felkavaró cselekményre. A hanghatások a díszlet által megteremtett világot erősítik, a szereplők hangos szavai, átkai, majd gyötrelmes felkiáltásai által lesz a darab még inkább fájdalommal teli. A gyilkosságokat sem látja nyílt színen a néző, csupán a gépfegyver borzalmas hangját hallja, a befogadó továbbá nem egyszerű szemlélő, hiszen benne van a darabban: a pulpitusnál előadott beszéd a polgárokhoz szól, a nézőkhöz, akiknek soraihoz a szereplőgárda valamely tagja közel áll, ezzel elmosva a néző és a szereplők közötti határt.
A III. Richárd a POSZT által már részben elismert, hiszen szerepel 2018-as versenyprogramjában.
Borítókép: 24.hu
Szereplők és alkotók: http://radnotiszinhaz.hu/repertoar/lll-richard/
Interjú Alföldi Róberttel: https://www.prae.hu/article/10354-a-hatalom-lehetoseg-a-jora/
III. Richárd, a diktátor? A kényúr? – Zsótér rendezés a Maladype Színház színpadán
