A Zeneakadémia mindig örömmel fogadja volt tanítványait, akik megtalálták helyüket a klasszikus zene világában. Nincs ez másként Várdai István esetében sem, aki ezúttal az Apollon Musagète Quartetthez csatlakozott a Solti Teremben. A kamarazene nagymestereitől két igazán különleges darabot hallhattunk a nem mindennapi felállásnak köszönhetően.
Az Apollon Musagète Quartett zenei formációja négy fiatal lengyel művészt takar, akik 2006 óta dolgoznak együtt. Paweł Zalejski (hegedű), Bartosz Zachłod (hegedű), Piotr Szumieł (brácsa) és Piotr Skweres (cselló) egyedi repertoárjuknak és kellemes, könnyen befogadható stílusuknak köszönhetően visszatérő vendégek mind a hazai, mind az európai komolyzene színpadain. Várdai István sem először dolgozott együtt a zenészekkel, hiszen a csellista és Baráti Kristóf által irányított Kapos Feszten is feltűnt már a kvartett. A kiváló kamarazenei hangulat nem maradt el ezúttal sem.
Elsőként Anton Arenszkij 2. (a-moll) vonósnégyesét (op. 35) hallhattuk az est folyamán. A kissé elfeledett, háttérbe szorult mű tökéletes harmóniájával, valamint változatos érzelmi elemeivel erős indítást adott a koncertnek. Az első tétel (Moderato) a fájdalmas, kifejező dallamvilágával, amelyet a hegedűszólam biztosít, könnyen magával ragadta a hallgatót. A csellók lüktető kísérete pedig tovább fokozta az érzelmekben gazdag előadásmódot. A dinamikus elemek sem hiányoznak ebből a szakaszból, a tétel nem hagy nyugvópontot folyamatos reflektálásával a szólamok között az elégikus irányvonal ellenére sem.
A darab első sorban természetesen a szólóhegedűnek ad teret a kibontakozásra, amelyet Paweł Zalejski tökéletesen ki is használt. A játéka rendkívül kifejező, lírai, a klasszikusok világát idézi meg. Akárcsak Várdai István, aki ezúttal nem szólistaként, hanem kamarazenészként vette ki a részét az est sikeréből. Minden egyes hang, dallam, amely tőle származott, külön jelentőséggel bírt. Érezni lehetett a levegőben, milyen nagy mértékben hozzájárul a koncerthez nemcsak zeneileg, hanem emberileg is közvetlen személyiségének köszönhetően.
A második tétel (Moderato és variációk) Csajkovszij világát és zenei elemeit idézi meg, éneklő szerepbe helyezve immár nemcsak a hegedűt, hanem mindkét csellószólamot. A melankolikus motívumok ebben az esetben is lendületes, energikus folytatást kapnak. A dallamvariációk újabb és újabb jelentésbeli és érzelmi többletet kapnak a kísérő szólamok által. S a zenészek közötti kommunikáció ezt teljes mértékben megvalósította. Az egymásra épülő kisebb szakaszok pedig az előrehaladás, folyamatos építkezés benyomását keltették, mindig újat hozva a darabba.
Az utolsó tételben minden addig bemutatott fokozás, érzelmi impulzus megjelent, csupán sokkal intenzívebb, szélsőségesebb elgondolásban. A komor, borús és a dinamikus, romantikus elemek váltakozása koronázta meg a művet a zenészek rendkívül kiegyensúlyozott és kooperatív előadásmódjának köszönhetően.
A második és egyben utolsó darabban, Schubert vonósötösében (D. 956) a Solti terem kis színpadja nemcsak zenészekkel, hanem valódi muzikális élményekkel is megtelt. Paweł Zalejski továbbra is bravúros játékot tanúsított, amelyben a kvartett tagjai is tökéletesen működtek közre. A két cselló különösen élvezetessé tette a művet, tovább bővítve a zenészek és a hangszer lehetőségeit. A kellemes fő motívum az első tételen végigvonulva minden szólamtól megkövetelte az idilli összjátékot, ami meg is valósult a koncerten. A szélsőséges hangulatváltások helyett ennél a műnél inkább fokozatos átmenetek, valamint folyamatos visszautalások jelentek meg.
A második tételben a lágy, megnyugtató dallamvilág került előtérbe, amely az egész szakaszon végigvonult. Azt ezt követő Scherzo így még nagyobb hatást keltett pattogó, lendületes motívumával. Ennél a tételnél szinte minden szólam egyenértékűvé vált, együtt vitték előre a művet, majd helyezték melankolikusabb irányokba, amit ismét a Scherzo tört meg. Az utolsó tétel ebből a keretből kikanyarodva új dallamokkal, viszont a megszokott romantikus, lüktető ritmussal hozott újítást. A koncert lezárásával így a borongós szakaszok, érzelmi viharok ellenére a legvidámabb impulzusokkal távozhattunk a Zeneakadémiáról.
Kiemelt kép: Harrison Parrott
