A nagyszüleim szép emlékek felidézése közben mindig óriási örömmel és kellemes nosztalgiával meséltek a legendás Táncdalfesztiválról, mint fiatalságuk egyik legemlékezetesebb eseményéről, ezért döntöttem úgy, hogy kifaggatom őket.
Az első ötletem az volt, hogy a műsorról készült felvételek és az internet segítségével összerakok egy tényeken alapuló cikket, ami nagyjából megmutatja, hogy milyen is lehetett nagyszüleink „X-Faktora”. Végül nem emellett döntöttem. Személyes vonatkozás, vagyis inkább a mamám és a papám kötődése miatt, úgy éreztem, hogy szívügyemnek kell tekintenem ezt a témát, és nem a netre kell támaszkodnom, hanem a nagyszüleim és hat legjobb barátjuk visszaemlékezéseire. Elvégre nem ad-e többet egy kis személyes sztorikkal megfűszerezett beszélgetés, mint a Wikipédia?
Egy vasárnap délutánon összeültünk kilencen a nagyszüleim bábolnai otthonában, kényelembe helyezkedve, forralt borral és pálinkával felszerelkezve, és kezdetét vette a visszaemlékezés. Persze, nem mindenben volt egyetértés, voltak kisebb-nagyobb nézeteltérések, olykor egymás szavába vágások, de ettől lett izgalmas, sokszínű és élő a beszélgetés.
Mikor volt az első Táncdalfesztivál?
-’66-ban. Akkoriban Intervíziós műsorok voltak, a Táncdalfesztivál is az volt.
-Dehogy, az még nem volt Intervíziós!
-Dehogynem. Nem is tudom, hány ország közvetítette. A zsűriben se csak magyarok voltak, hanem például a Prágai TV-től, a Belgrádi Rádiótól…
-Igen, a képernyőn mindig megjelent fekete-fehérben a szignál, és azután is mutatták, hogy hány országban közvetítik, a műsorvezetők is mindig bemondták az adás elején, hogy közvetítik Ausztriában, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban, Angliában…
-Sokan ki is mentek a Táncdalfesztiválnak köszönhetően külföldre. Például Mary Zsuzsi is ki tudja hány év után jött vissza. Szerintem ő csak azért volt együtt Dobos Attilával, hogy kijuthasson külföldre.
-Dobos Attila meg itthon maradt, aztán belőle később végül fogorvos lett.
-De előtte még dalokat is írt.
-A Nyári záport is ő írta, azt együtt is énekelték.
– Az biztos, hogy különdíja volt Poór Péternek, Zalatnay Saroltának, Toldy Máriának, akik kimehettek az Intervíziós Dalversenyre, így hárman, ’67-ben.
Miben különbözött a mai tehetségkutatóktól a Táncdalfesztivál?
-Ekkor még a zsűriben nem lehetett akárki, hanem igazi zeneértők, zeneszerzők, újságírók, zenekritikusok…
-Persze, nem lehettek a zsűriben akkor még ilyen „celebek”.
-Akkor még nem is tudtuk, mi fán terem az, hogy celeb.
-Nem voltak a mi időnkben Kis Grófok, az biztos.
-A nézőtéren pedig ott ültek, akik szerezték a dalokat.
-Igen, akkor még sokkal több figyelmet kaptak ők is, nemcsak az előadók.
-Így van, ők is kaptak díjat, felhívták a színpadra a zenekart, a szerzőket, és bemutatták őket is.
-Úgy emlékszem, végig a Studio 11 kísérte az előadókat.
-Nem végig, mert volt, akit külön zenekar kísért.
-Persze, hát az Illés zenekar is például innen indult, meg is nyerte valamelyik évben.
-Meg a Tónit is innen ismerte meg ország-világ…
-Ekkor még dobogón gurultak be a színpadra zenekarok, forgószínpad volt, mint ma néhány színházban is.
-Kóbor is innen indult, ott még milyen fiatal volt! Ezek a zenészek mind innen indultak, ezelőtt azt se tudtuk, hogy vannak a világon.
-A Ki mit tud? volt még ilyen ekkoriban, ami felfedezte a tehetségeket, például Kern András a Ki mit tud?-ban tűnt föl.
-Persze, aki odakerült a kamera elé, az hirtelen nagy ismeretségre tett szert, mert nem volt akkoriban még ennyi énekes, mint manapság.
https://www.youtube.com/watch?v=IePrVApdKro
Kik voltak a kedvencek?
-Hát általában, aki nyert. Koncz Zsuzsa tutira, mert ő nyerte meg az elsőt és az utolsót.
-Aztán ott van még Harangozó Teri, Poór Péter, Zalatnay…
-Jaaaj a Zalatnay, azt mindig úgy vártuk!
-Arra én is emlékszem ám, meg a miniszoknyájára is!
-Nagy kedvenc volt még az Illés-együttes is, a Metró… Ezekről mind nem is tudtuk eddig, hogy vannak a világon. Itt indult el a pályájuk, így lettek közismertek.
-Előtte is már lehetett a rádióban hallani ezt-azt, de ki figyelt arra!
Hogyan szavazott akkor a közönség?
-Ott helyszínen, mert mobiltelefon akkor még nem volt.
-Pontosan emlékszem rá, hogy Kovács Józsefet annak idején a zsűri úgy lepontozta ’67-ben, hogy csak a közönségszavazatok miatt jutott végül tovább. Az akkor nagy szó volt ám!
-Úgy kellett volna szavazni, mint most, hogy ne csak a zsűri meg az ottani közönség, hanem akárki, aki akar, szavazhasson. Egész más eredmények jöttek volna ki akkor.
-Az öcsém például azt mondta, hogy ő a Harangozó Teribe volt szerelmes. Mindig mondta, neki van a legjobb hangja, neki kell nyerni. Aztán hát mégse ő nyert.
-Persze, itt se tisztán ment, hogy a legjobb hangú nyert. Ugyanúgy, ahogy most is, voltak háttértörténetek…
-Nem, legjobb hangúak nem kaptak díjat, csak mert jó a hangjuk.
-Persze, a hangját is értékelték, előadását, többféle szempontot is néztek már akkoriban is a zsűrik, nemám csak a saját fejük után mentek.
-Persze, a szimpátiát nehéz volt legyűrniük, az biztos.
-Azért fontos tudni, hogy itt is voltak előselejtezők, és abból mi nem láttunk semmit. Nekünk már csak a legjobbakat mutatták.
-Igen, kész tények elé voltunk állítva, hogy ez a tizenöt versenyző indul.
-Emlékszem arra is, hogy első három alkalommal két nyertes volt. A negyedik alkalommal meg három.
És hol reklámozták a Táncdalfesztivált?
-Mindenhol, az újságoktól kezdve a tévén át a rádióban is. És minden adás után bemondták, hogy legközelebb találkozunk ekkor és ekkor.
-Olyan nagy hangja persze nem volt, mint napjainkban a tehetségkutatóknak, arra például nem emlékszem, hogy lett volna óriásplakátja.
Akkoriban még nem volt mindenhol tévé. Hol nézték a Táncdalfesztivált?
-Klubokban!
-Igen, voltak KISZ-klubok, ott összegyűltünk és együtt néztük.
-Nekünk például itt volt a sarkon, ahol most a szabadidőközpont van.
-Meg a szomszédban. Átmentünk a szomszédhoz, ettünk-ittunk és néztük a tévét.
-Nekünk ’67-ben már volt tévénk. Azután meg mihozzánk jártak át sokan.
-Nekünk meg itt volt a TSZ, és a KISZ-eseknek közös estet szerveztek, amikor ment a Táncdalfesztivál.
-A könyvtárban is volt tévé.
-Dehogy a könyvtárban! A cukrászdában, ott volt egy tévé a sarokban, ha visszaemlékeztek.
-Bizony, mindig fölsikálták a padlót a Táncdalfesztivál tiszteletére!
Szóval egész Bábolna lázban égett, amikor kezdődött a Táncdalfesztivál?
-Hát azért nem egészen. Inkább a fiatalabb korosztály szerette. Az idősebbek a tánczenét elítélték, teljesen idegennek tartották.
-A régebbi magyar nótákat szerették a szüleink, mint a Jó ebédhez szól a nóta és hasonlók. Ők aztán nem nézték a Táncdalfesztivált.
-Abban az időben csak magyarul énekeltek.
-Ugyanúgy, mint ma is, a mostani tehetségkutatókat is inkább a fiatalok nézik, a Tándalfesztivállal is így volt ez.
-Azért is volt ez nagy szám, mert nem sugároztak éjjel-nappal, és nem volt ám több száz csatorna, mint ma.
-Nem hát, volt az 1-es meg a 2-es csatorna, mind magyar, aztán kész.
-A 2-es is csak később jött be, sokáig csak az 1-es volt.
-És az egy dolog, hogy nem volt még akkoriban sok csatorna, de nem is minden nap volt ám adás!
-A hétfő volt a szünnap.
– De azt tudtuk, hogy a Táncdalfesztivált péntek este adják.
-Nem szombaton?
-Szombaton vagy vasárnap.
-Az biztos, hogy nem hétköznap, már akkor is spekuláltak, hogy a munkából ki ne vonják az embereket.
-Emlékszem, mi szolgálatban voltunk kinn a rakétaállványnál, de volt külön nekünk alvóhelyünk tévével, és amikor ment a Táncdalfesztivál, mindenki azt nézte. Egyvalaki maradt csak lenn, hogyha lenne egy riasztás, azt észrevegye.
-Én meg ekkor Győrben dolgoztam egy keltetőben, és amikor a Táncdalfesztivál elindult, ott leállt az élet.
-Adott egy egész évre témát. Hogy ki milyen nő, mit énekelt…
-Lényeg a lényeg, hogy óriási szám volt ez akkor. Szerettük nagyon ezt az időszakot. Ekkor volt a fiatalságunk.
Kiemelt kép: visegrad.hu
