A kötelező olvasmányok nem aratnak osztatlan sikert a diákok körében, sokkal inkább osztatlan elégedetlenséget okoznak. De vajon tényleg reformra szorul ezen könyvek listája, vagy egyszerűen lehetetlen mindenki igényét és ízlését kielégíteni ebben a témában?
Második osztályos koromban első kötelező olvasmányom, és talán az első önállóan, úgy „igazából” elolvasott regényem a Két Lotti volt. A történetet nem kell senkinek sem bemutatni, a kis ikerlányok meséje nagy klasszikus. Nekem pedig örökre belopta magát a szívembe. Annál is inkább, kitűnően tudtam azonosulni a szereplőkkel, ugyanis nekem is van egy egypetéjű ikertestvérem. Tehát ezzel a több, mint kellemes olvasmányélménnyel indult az én saját „pályafutásom” ezen a téren.
De bizony nem minden kisdiák számára megy ez ilyen zökkenőmentesen, és tapasztalataim szerint az egyre idősödőbb tanulóknak sem. – Mert mindig is voltak (és lesznek is) az osztályban olvasni szeretők, az olvasásban örömüket lelök, de akárhogy nézzük, a kötelező olvasmányok hallatára jobbára gondterhes sóhaj a reakció.
De miért ez a fogadtatása az egyébként remek irodalmi alkotásoknak? Elavultak a kötelezők? Vagy csak kötelező jellegüknél fogva vannak nyűgként kezelve?
Hiába a sok ellenkező meglátás, a kötelezőkre akkor is szükség van. Olvasni jó dolog, és az olvasással megszerzett bölcsesség, élmények, választékos kifejezésmód, gazdag szókincs, erkölcsi tudat, és egyéb előnyök hasznos erényévé válnak az embernek, és hol és mikor lehet legkönnyebben megalapozni a felnövekvő ifjúság értelmi és érzelmi intelligenciáját, ha nem gyerekkorban az iskolában?
Talán a legelvetemültebbek ebben is találnak kivetnivalót, ami vitatkozásra ad okot, de összességében a többségnek inkább a kötelezően elolvasandó könyvekkel van problémája. Ezek a művek leginkább szépirodalmi alkotások, a diákok szemében pedig sokszor unalmasnak, hosszúnak, idejét múltnak hatnak.
Pedig hiába történtek a múltban, a Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, vagy épp a Kőszívű ember fiai mondanivalója a mai világba is átültethető, és az akkoriak viselkedése a ma emberének is példával vagy intő példával szolgálhat.
Tény azonban, hogy jóval célravezetőbb lenne egy kis vérfrissítés az olvasás megkedveltetése szempontjából. Egyértelmű, hogy egy 21. századi könyvet, amely modern témákat dolgoz fel, közelebbinek érez a diák, mint a nagy klasszikusokat.
Mert kapásból tudja, mi az a Főnix Rendje, de, ha a Gittegyletről van szó, már zavarba jön.
De rendelkeznek-e, teszem azt az időszerű tiniregények annyi lényegi és morális tartalommal, mint a jó öreg és bevált kötelezőink, amelyek kétségkívül igen? Vagy nem is az a dolguk? Hanem fő profiljuk a szórakoztatás? Akkor végül is ez sem a legjobb megoldás a kötelező olvasmány-probléma kezelésére.
De ez esetben mit tehetünk? A válasz adja magát: A megszokott kötelező olvasmányok mellett (amelyek az intelligencia gyarapításáért fontosak) legyenek modern, közkedvelt, de irodalmilag megbecsült és színvonalas művek is a szórakoztatás érdekében, nem csak ajánlott könyvi minőségben.
Ez pedig további kérdésekhez vezet: Voltaképpen – ilyen lépésekkel együtt – rá lehet-e venni az iskolásokat az olvasásra? Ki lehet-e törölni a fejekből az általános nézetet, miszerint a kötelezők csak nehézségnek vannak? Vagy egyáltalán a tanárok kaphatók lennének-e ilyen változtatásokra?
Hiszem azt, hogy ez a helyzet egyre jobb lesz az idő múlásával (hisz már így is javulófélben van), és majd helyet kapnak új, más jobbnál-jobb regények is.
Amint ezek a dolgok körvonalazódtak a fejemben, körbekérdezgettem néhány gimnazistát, hogy ők mely könyveket tennék kötelezővé, és igazán megnyugtató eredményre jutottam, ami azt bizonyítja, hogy van igény a változtatásokra, de valószínűleg ezek a változtatások valóban pozitívan hatnának a fiatalság olvasáshoz való hozzáállására.
A Harry Potter sorozat, a Gyűrűk Ura, a Twist Olivér, Orwell: 1984, Sherlock Holmes novellák, Jane Austen: Értelem és Érzelem, Szabó Magda: Abigél, Kosztolányi: Aranysárkány, Charlotte Bronte: Jane Eyre, John Green: Alaska nyomában, Jane Teller: Semmi, Ottlik Géza: Iskola a határon, Heller: 22-es csapdája, Babits: Gólyakalifa…
Mind-mind méltán híres művek, sőt néhány azon kívül, hogy ajánlott irodalom, iskolákban már kötelező olvasmány is (vagy emelt szintű érettségi követelmény).Természetesen ez a lista végtelen hosszú is lehet, és színes, akárcsak mi magunk, aszerint, hogy kinek mi az ízlése. Mindazonáltal kell egy keret amely közé beszoríthatjuk az általunk kedvelt irodalmat.
Véleményem szerint amikor megválogatjuk, hogy mely könyvek lennének jó kötelezők, némely szempontot figyelembe kell vennünk: Fontos az, hogy ezek a regények valóban rendelkezzenek olyan értékkel, amelyek gazdagítják a diákokat, valamint az, hogy a tantervbe beépíthetőek legyenek. Szem előtt kell tartani az irodalmi minőséget, és végül nem szabad elsiklani afelett, hogy a fiatalságnak igazából mire van igénye.
Összefoglalásul úgy gondolom, hogy nem lehet ignorálni és elfelejteni az eddigi halhatatlan kötelezőket, de teret kell hagyni az új szükségleteknek is. Hogy csakugyan valamennyiünk számára ugyanazt jelentse az olvasás: csodálatos időtöltést, újabb és újabb kalandokat, fejlődést, fantáziánk és gondolkodásunk élesítését.
