A héten mutatták be Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, A félkegyelmű című regényének színpadi adaptációját a budapesti Pesti Színházban. Volt szerencsém látni a darabot a szombati nagy premier előtt.
(A cikk egy részlete a Klikk Out-tal folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Szerző: Rásó Attila)
Szentpétervár, 1869. A gazdagok és a szegények közötti szakadék egyre szélesedik. Az ország vezetése pompába öltözve hizlalja magát. A pénz, az önzés és a felületesség prioritássá válnak a mindennapi életben. Mocskos és zajos utcák. Minden ház aljában kocsma. Az emeleten bordély. Apák és fiaik vakulásig vodkáznak. Próbálják felejteni, hogy egykor emberek voltak. Anyák és lányaik az emeleten árulják testüket. Erre a világra néz Dosztojevszkij pétervári saroklakásának egyik ablaka. A másikból egy távoli templom tornya látszik. Dosztojevszkij leül az íróasztalához, és írni kezd. Vajon a krisztusi szeretet meg tudná menteni a mai világot? – teszi fel a kérdést, amelyre a Vígszínház fiatal alkotócsapata próbál választ találni.
Az orosz íróóriás egyik legjelentősebb művét dolgozta át ifj. Vidnyánszky Attila rendező. Először tevékenykedett direktorként a Vígszínház társulatával, és így nyilatkozott a darab kapcsán:
Miskin herceg sem akarja megváltani a világot, A félkegyelmű sem ad konkrét kérdéseket. A mi feladatunk ezeket a kérdéseket megtalálni, újrafogalmazni, kideríteni, hogy ma egyáltalán szükségünk van-e kérdésekre? Ki számít ma jó embernek? Mi számít ma erkölcsösnek? Mit jelent az, hogy álszentség? Milyen embernek kell lennünk egyáltalán a 21. században?
