„Azóta is csak jönnek, mennek az évek
És én még mindig ugyanúgy állok a színpadon
És ugyanúgy velem vannak a hangok is meg a fények
És már az sem fáj, ami akkor még fájt nekem nagyon”
Ez a négy sor a Tankcsapda: Új Nap Vár számában van, ami a 2009-es Minden jót című album egyik dala és most Lukács Laci 50-dik születésnapján (február 19.) mennyire aktuális, mert még mindig mennek az évek, de ő ugyanúgy áll a színpadon.
Lukács László a Tankcsapda frontembere, alapítója, (Debrecenben 1989-ben hozták létre a együttest, Buzsik György dobossal és Tóth Laboncz Attila „Labi” basszusgitáros, napjainkban már csak Lukács László maradt meg az alapító tagok közül) és mára már az ország legnépszerűbb rock bandájává nőtték ki magukat, immáron Fejes Tamással (2000) kiegészülve és Sidlovics Gábor József ‘Sidi’-vel (2012).
21 évesen alapította a Tankcsapdát, de előtte már két zenekarban is szerepet vállalt, megfordult 1985-től Vörös Kakasban énekes, basszusgitáros alapító volt, míg a PG csoportban 1986-tól, mely a debreceni Kossuth Egyetem hallgatóiból alakult, szintén basszeros és énekes. A Tankcsapda legtöbb dalának szövegét ő szerezte, néhány feldolgozástól eltekintve, azt többször hangsúlyozta, hogy nem tartja magát képzett zenésznek, inkább amolyan „énekmondó” (régies jelentése: a középkori világi (nem egyházi) zene, hangszeres kíséretű ének szerzője, előadója).
Egy korábbi interjúban, Lovász Lászlónál vendégeskedve a Lakástalkshowban elmondta, hogy ő már 13 évesen is gitározni és énekelni akart, ezt válaszolta arra kérdésre, amit a felnőttek úgy szeretnek feltenni a gyerekeknek, mi leszel ha nagy leszel, mit fogsz csinálni?. Annyira zenész, hogy sehol nem találtam arra vonatkozó adatot, mit tanult, hol tanult (annyi azért elérhető, hogy a debreceni Csokonai Gimnázium diákja volt) és mi volt a b opció, ha véletlenül mégse jön össze. Van olyan mondás, hogy mindenki rendőrnek születik, csak van, aki továbbtanul, nos, akkor Lukács László zenésznek született és ettől senki és semmi nem tudta eltántorítani.
Így van jól, mennyi zseniális dalszöveg nem született volna meg. Mert van olyan, aki még egy átmulatott éjszaka végén nem énekelte azt, hogy „Üljenek a fiúk ölébe a lányok Ha másképp már nem férnek el!” vagy „Mi Atyánk ki vagy a mennyekbe’ mondd csak melyik ajtón menjek be?” esetleg az alkoholmámoros estékhez annyira passzoló, hogy a péntek, szombat esték himnusza is lehetne Be vagyok rúgva dalszövegét: „Többé az sem érdekel ha ki vagyok rúgva Már eleget ittam és most már be vagyok rúgva” És ez csak Lukács László agyának esszenciája, hány dalszöveg pattant ki már a fejéből. Bárki bármit mondhat, ő a magyar rockzene állócsillaga (bár ez a megfogalmazás nem tetszene neki), szóval inkább egy egyszerű alföldi gyerek, akinek a tehetsége és a helye a zenei életben megkérdőjelezhetetlen.
Sokáig a zene mellett volt egy másik szerelme (bár a zene az élete saját bevallása szerint), az ejtőernyőzés, de 2004-ben majdnem halálos ejtőernyős balesetet szenvedett, eltörte az egyik gerinccsigolyáját (emiatt elmaradt a Szigetes fellépésük), de ez még kevés volt ahhoz a döntéshez, amit később meghozott, hogy a Tankcsapda érdekeit figyelemben tartva felhagy az ugrásokkal és helyette futással tartja fitten magát. Ami kell is, hiszen Lukács László ötvenedik születésnapja alkalmából két koncertet is ad, május 4-én és 5-én lép fel a főváros legnagyobb szabadtéri klubjában, a Budapest Parkban. Mi mást kívánhatnánk erre a jeles fél évszázados születésnapra, minthogy Adjon az Ég még legalább ennyit, ha Örökké tart(ani) nem is tud.
