A tervezőgrafika tekinthető a képzőművészet egy modern kori utódjának is. Ugyanúgy igénybe veszi a fantáziát, a tehetséget, precizitást – csak digitális formában. Varga Lucával, a fiatal egyetemista tehetséggel beszélgettünk.
Varga Luca, aki lassan betölti a huszadik életévét, Nyíregyházáról származik, azonban Szombathelyen lakott élete nagy részében. Nagy ritkaságnak számít az, mikor valakit felvesznek első próbálkozásra a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ám kemény munkával (és azért jó adag tehetséggel) Lucának tavaly sikerült.
Mikor kezdtél el foglalkozni a grafikával? Egyéb művészeti ágakhoz hogy állsz?
A művészeti képzésem Szombathelyen, Masszi Ferenc szabad iskolájában kezdődött, itt tanultam meg rajzolni, ismerkedtem a különböző művészeti ágakkal. A grafikával konkrétan talán gimnázium 10. osztályában kezdtem el foglalkozni. Sokáig az autonóm ága, a képgrafika sokkal inkább érdekelt, de ahogy telt az idő, egyre jobban beleástam magam a modern alkalmazott grafika tudományába.
Elkezdett érdekelni és nekiálltam tanulmányozni. Magában a tervezőgrafikában, ami a legjobban lekötött, az a “manipuláció művészete” volt. Ami megfogott, hogy mégis hogyan lehet pusztán egy termék csomagolásával rávenni a vásárlót, hogy megálljon, levegye a polcról, megvegye… A plakátok, hogyan állíthatnak meg egy nézelődőt az utcán; a könyvborító, hogy ragadhatja meg egy ember érdeklődését. Sokkal komolyabb módon befolyásolja az életünket, mint azt legtöbbször gondolnánk.
Egyéb művészeti ágak szintén fontos helyet foglalnak el az életemben – sajnos a rajzon kívül nem értek igazán egyikhez sem, de örömmel és lelkesen figyelem a festészetet, a szobrászatot, a fotográfiát és egyebeket. Sokáig nagy kedvencem da Vinci volt, anatómiai tanulmányrajzai és kutatásai órákig le tudtak kötni. Jelenleg két nagy kedvencem van, az egyik Alfons Mucha cseh plakátművész, nagy hatással volt rám a művészete a grafika irány választásában, míg a másik Salvador Dalí, akinek a bizarr és izgalmas művei mindig fel tudják kelteni a figyelmem. Vizuális művészeteken kívül még a zene is elég fontos helyet foglal el az életemben. Nyolc évig csellóztam, tanultam dobolni, valamint a gitárral is ismerkedtem, elég sokat.
A családod hogyan viszonyult a művészi beállítottságodhoz? Mindig támogattak?
A családom alapvetően támogat abban, amit szeretnék csinálni. Abszolút orvos családból származom, egy művészt nem tudnék mondani a rokoni körömben, önálló döntések és némi harcok árán tudtam eljutni oda, ahol most vagyok velük; be kellett bizonyítanom nekik, hogy tényleg ezt akarom csinálni, tényleg ezzel akarok foglalkozni, hogy eltökélt vagyok és biztos. Miután ezek megtörténtek, mindenben támogattak. Hiába mondanám, hogy “orvos család”, a művészet mindig is nagyon érdekelte a szüleimet. Könyveink, albumaink vannak kedvenc művészekről, művészektől, a házunk falán festmények lógnak.
Alapvetően hogy érzed magad a Képzőművészeti Egyetemen? Tudnál mesélni a felvételiről?
Az iskola érdekes, izgalmas. Először találkoztam az alkalmazott grafika valódi oldalával. A tanárok bármikor a segítségünkre vannak, ha szükségünk van rá, rengeteg pályázati és egyéb lehetőséget nyújtanak, kiállításokra és egyéb programokra mehetünk. Mondhatnám úgy, hogy belecsöppentem a művészvilág sűrűjébe – eleinte kicsit ijesztő volt, kikerülni egy reálgimnáziumból egy ilyen világba.
A felvételi maga megterhelő volt. Nagyon sokat kellett dolgoznunk és maximumot nyújtanunk közel két hétig. Szerencsére azok az emberek közé tartozom, akikből a kellő mértékű nyomás kihozza a legjobbat. Most is büszke vagyok azokra a munkákra, amiket beadtam, egyiket sem csinálnám másképp. Ami talán nagyon keményen rátett a nehézségére egy lapáttal, hogy a második forduló első napján beteg lettem – a többi napot bedugult orral és fájó torokkal vittem végig, minderre rá fullasztó nyári meleg is volt. Őszintén örülök, hogy olyan jól sikerült, ahogy és nem kell többet végigcsinálnom. Bár, ha nem lenne más választásom, természetesen nekifutnék.
Milyennek találod a pesti életet?
Pest nagyon mozgalmas és soha nem alszik. Érdekes volt eleinte egy ilyen városban kikötni a kis vidéki Szombathely után, ahol semmi nem történik. Miután elvégeztem az egyetemet, nem szeretnék a belvárosban lakni, de szerintem dolgozni maradni fogok.
Az utolsó kérdésem az lenne, hogy mik a céljaid a tervezőgrafikával?
Konkrét célokat nem tudok lefektetni – talán annyit, hogy szeretnék valami újszerűt alkotni, élvezni amit csinálok, kötöttségek nélkül dolgozni (akár szabadúszó grafikusként), vagy ha nem is kötöttségek nélkül, egy laza, jó, kellemes munkakörnyezetben. Mindig is azt mondtam, hogy nekem egy célom van az életben, ez pedig az, hogy szeressem azt, amivel foglalkozom. Én a hobbimat próbáltam meg hivatássá tenni és az, hogy itt vagyok a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, szerintem elég jó kezdés.
