Cseh Tamás 1943. január 22.-én, Budapesten született. Volt rajztanár, képzőművész, zeneszerző, előadóművész, bakonyi indián, egy karizmatikus ember, aki ha egy szál gitárral kiállt a színpad közepére és megénekelte amit a szocializmusban láttak (ő és Bereményi Géza), akkor nem lehetett nem oda figyelni. Cseh Tamás minden egyes dala a kor lenyomatát tükrözi, szó van bennük szerelemről, titkos pálinkamérésről, lehallgatásról, tiltott abortuszról, őszinték, ahogy az előadásmódjuk is az. Cseh Tamás 2009-ben itt hagyott minket, de dalaiban, emlékeinkben velünk él tovább.
A szocializmus dalnoka
1970-ben találkozott Bereményi Gézával, megismerkedésük se ment olyan könnyen, Tamás először enyhe fenntartással kezelte későbbi szerzőtársát, egy interjúban beszélt megismerkedésükről Bereményi Géza:
„Tizenkilenc évesen kezdtem el szépprózával foglalkozni, amikor úgy éreztem, elmagányosodtam és gyakran rosszkedvű voltam. Amikor nagy bajba kerültem, problémáim voltak az élettel vagy magammal, mindig a könyvekhez és az íráshoz menekültem, amelyek nekem védelmet nyújtottak. Különben az elmagányosodás jót tett az írásaimnak. Régi vágyam volt, hogy egy énekesnek dalszövegeket írjak, és amikor meghallottam, hogy egy rajztanár angol szövegeket énekel gitárral, elhatároztam, írok neki. Ez volt Cseh Tamás, akit előzőleg sose hallottam énekelni. Amikor először találkoztunk, mutatott egy dallamot, és én írtam rá egy szöveget. Különben Tamás elég gyanakodva fogadott, talán besúgónak vélt. Nehezen barátkozott meg velem, pedig a legelején még az akkor megjelent novelláskötetemet is felajánlottam neki, hátha jobban megismer belőle, de kijelentette, nem olvassa el, mert túl érzékeny, még felzaklatja, ezért soha nem olvas könyveket. Gondoltam, ez bolond, de a későbbiekben mégis összebarátkoztunk, másfél évre oda is költöztem hozzá.”
Ez a lakótársi sorsközösség gyümölcsözőnek bizonyult, több száz dalt írtak együtt, olyan témákban ami meghatározta a kort, foglalkoztatta őket, a szocializmus hétköznapjairól. Ezek sokáig nem jutottak el a nagyközönséghez, féltek ugyanis a cenzúra, még inkább az öncenzúrától, melyet a nyilvánosság okoz, akkoriban gyakran jelentették fel egymást az emberek, mindenki gyanús volt és a szokványostól kicsit eltérni bűnt jelentett. Egy daluk mégis eljutott Jancsó Miklós filmrendezőhöz, aki berakta azt a Még kér a nép című filmjébe, felfigyelt rájuk a szakma. Ajánlatot kaptak Gyurkó Lászlótól, a Huszonötödik színház igazgatójától, melyet kezdetben visszautasítottak, majd csak 1972 nyarán fogadtak el. Itt történt meg Tamás első nyilvános fellépése.
Mivel abban az időben mindenki zenekarban zenélt, Cseh Tamás is csatlakozott az Ad Libitum nevű bandához. 1975-ben ismerkedett meg Másik Jánossal, ketten egy operát szerettek volna írni, de Bereményi javaslatára megváltoztatták az eredeti tervet, ebből született Cseh Tamás első lemeze, Levél a nővéremnek (1976) címmel. Innen pedig sikerre volt ítélve, további 22 lemezzel gyarapította a magyar zenét.
1988-ban megkapta Az év lemeze díjat, 1992-ben köztársasági tisztikereszttel, 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, majd 2001-ben Kossuth-díjat kapott. Májusban új albuma jelent meg A Dal nélkül címmel, amin 1973-ban amatőr technikával rögzített, eddig még kiadatlan tíz dala hallgatható meg.
A bakonyi indián
1961-ben néhány barátjával hozta létre a mai napig működő indiántábort Bakonybélben, amikor ott jártak, beleszerettek a szinte érintetlen tájba. Puritánul éltek, csak az 1850-es években is használt eszközöket vihették magukkal, ezt szigorúan be is tartották. Több volt ez, mint egyszerűen kiszakadni a szocializmusból. Azt akarták megtapasztalni, milyen indiánként élni, háborúztak, békét kötöttek vagy napokig mászkáltak az erdőkben, azonosulva a természettel.
Minél jobb indiánokká akartak válni, így amikor nem táboroztak, az indián szokásokról, hagyományokról szóló könyveket bújták. Indián neveket találtak ki egymásnak, valamilyen rájuk jellemző történet alapján. Cseh Tamás volt a Füst a szemében, egyszerűsítve Füst. A civilizációval egyetlen kapcsolatuk az élelmiszer beszerzése volt, egy kis könnyebbséget engedtek meg maguknak, kolbászt, szárított húst, sok zöldséget ettek. A táborozás természetesen eljutott a vezetők fülébe is (állambiztonság nem rajongott az efféle, szabad, újító ötletekért), beszerveztek egy antropológus hallgatót, akinek az volt a feladata, derítse ki, nem rendszerellenes összeesküvést szítanak tollas fejdíszekben.
Cseh Tamás könyvet is írt a témában, ami eredetileg indiántábori naplónak indult, Hadiösvény címmel (1997). Cseh Tamás nem tekintette magát az indiánok abszolút törzsfőnökének, de egyértelmű volt, hogy ő a szellemi vezető, akire mindenki önkéntelenül is hallgat. Bár Cseh Tamás 2009-ben elhunyt, a 150-200 fős közösség évente továbbra is átalakul indiánná.
https://www.youtube.com/watch?v=CG6INjVFWdM
https://www.youtube.com/watch?v=dOYRzmZC-js
Felhasznált források:
Fakéssel ölnek a bakonyi indiánok (index.hu)
Bereményi Géza: Cseh Tamás azt hitte, besúgó vagyok (blikk.hu)
Kiemelt kép: www.mno.hu
