Frankenstein, avagy a modern Prométheusz megalkotója, Mary Wolltsoncraft Godwin néven született 1797 augusztus 30.-án Londonban. Anyja az egyik első feminista írónő volt, aki belehalt lánya születésébe. Apja, William Godwin szintén író, emellett filozófus és újságíró.
Apja nehéz természetű ember volt, azonban rámaradt lánya, Mary és feleségének előző kapcsolatából származó másik lányának felnevelése. Zsarnok volt és erőszakos, nem volt képes megteremteni azt az érzelmi szférát ami a kislányoknak megfelelő, amíg fel nem vett a lányok mellé egy házvezető/nevelőnőt; ő tanította Maryt olvasni, írni, hiszen nem járt iskolába. Mary tudásának jelentős részét apja könyvtárából szerezte. Házuk mindig nyitva állt a művészek és szabadgondolkodók előtt, így a kihallgatott beszélgetések, viták is sokat segítettek Mary Shelley szellemi fejlődésében.
„Mily különös dolog a tudás! Ha egyszer beléakaszkodott, rátapad az elmére, mint moha a sziklára.”
Érdekbeli összeférhetetlenség miatt a házvezetőnőt, név szerint Louisa Jones-t, apja elbocsátotta. Ezek után második feleséget hozott a házhoz, aki nem viselte el férje első házasságából maradt gyermekeit. Az évek alatt a lány kapcsolata mostohaanyjával annyira elmérgesedett, hogy apja Skóciába küldte William Baxterhez. Ez a környezet teljesen más volt, mint amiben addig élt. Pozitív visszajelzések, boldog családi légkör, nyugalom és szeretet vette körül, ez a változás életében és munkásságában is elkísérte.
Szerelmi élete sem volt éppen úrilányhoz illő. Egy nős férfiba szeretett bele akivel anyja sírjánál találkoztak, ezt az urat pedig úgy hívták, hogy Percy Bysshe Shelley. A férfi is viszontszerette, a felesége azonban nem örült a harmadik félnek így a szerelmeseknek menekülni kellett, és ilyen módon kerülhetett Mary Byron házába. Az ott töltött idő alatt írta meg Frankenstein című művét.
„Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre.”
Visszatérve Londonba azt a hírt kapta, hogy féltestvére, Fanny Imlay öngyilkos lett, nem sokkal később a szeretett férfi valódi felesége is ezt az utat választotta. (Byron teherbe ejtette Mary egyik mostohatestvérét, de sem a gyermeket nem akarta, sem a hölgyet feleségének.) A tragédiák után Mary és Percy Bysshe Shelley összeházasodtak. Született három csodálatos gyermekük, azonban kettő nem érte meg a felnőttkort.
A későbbi években ismét elhagyták Londont és Olaszország városait járták. Szeretett férje egy hajóúton életét vesztette és miután elbúcsúzott, Mary visszatért Londonba ahol 53 évesen érte a halál.
Ezzel szemben 1818-ban megjelent első igazi műve (11 évesen írt már egy rövidebbet, amit édesapja kiadója publikált) ami nem más volt, mint a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz; ez a műve a mai napig megállja a helyét az irodalomban. Rengeteg adaptáció készült a mű alapján: rajzfilmek, filmek, képregények, videojátékok. Biztos vagyok benne mindenki hallotta már ezt a nevet életében, azonban sokak tévhitben élnek mert azt gondolják, hogy a hullákból összetákolt lényt nevezte el alkotója Frankensteinnek, de ez tévedés hiszen ez a név a doktort takarja, aki létrehozta és életre keltette a „szörnyet”.
Viktor Frankenstein, egy tehetséges genfi ifjú, aki nem mágus, nem varázsló, semmi természetfeletti nincsen benne. Érdekli a kémia, a matematika és elektromossággal kísérletezik. Halott emberek aszott porhüvelyét használja, valakinek a lábát, a kezét, a nyaka egy részét: darabokból rakja össze teremtményét mint mások a puzzle képeket, azonban egyszer sikerül életre keltenie alkotást. Gondolkodik, tanul, érez, mozog. Külseje nem lett szép, hiszen emberi maradványokból épült fel, visszataszító, rémisztő alaknak adott életet az elektromosság. Így Viktor F. magára hagyta „gyermekét” annak születési helyén…
Az alcímet is megemlíteném csupán érdekességből: Az írónő számára Prométheusz valamiféle antihőst jelentett, aki gyilkosságra – vadászatra csábította az embert. Nem hősnek látta, aki bűnhődik azért, mert segíteni akarta az emberek fejlődését. Itt is látszik Mary Shelley különös látásmódja és világnézete.
Természetesen más művei is vannak a szóban forgó hölgynek, köztük a Mathilda 1819-ből, vagy Az utolsó ember 1833-ból. A fent említett világhírű műve mellett csak ez a kettő jelent meg magyar fordításban is.
