Frida Kahlo élete maga volt a szenvedés, a gyötrelem; számos testi korláttal élt, depresszióval küzdött, de talán ezekből táplálkozott, érzéseket, állapotokat jelenített meg a festővásznon, őszintén, emberien. A 110 éve született Frida Kahlo volt a huszadik század egyik legnagyobb ikonja, a legtöbb kérdést felvető női festő, aki a számos nehézséggel dacolva azt vallotta: „Merj élni, meghalni bárki tud!” De mégis, ki volt Frida Kahlo?
Egy németországi fotóművész apa harmadik lányaként látta meg a napvilágot, Mexikóvárosban, Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón néven. Hatévesen gyermekbénulásban megbetegedett, jobb lába eldeformálódott, ezért szívesen viselt férfiruhát, később pedig hosszú mexikói szoknyában járt. Ez az ún. tehuana élete végéig kedvenc öltözéke maradt. Szegényesen éltek, így a négy lánynak hamar dolgoznia kellett. Ennek ellenére Frida megszerezte az alapfokú végzettséget, majd az ország egyik legjobb középiskolájában tanult orvosnak. Ekkor került kapcsolatba a mexikói baloldal több jövendőbeli vezetőjével.
1925. szeptember 27.-ét írtunk, amikor villamosnak ütközött az a busz, amelyen az alig 18 éves Frida utazott. Csak később derült ki súlyos gerincsérülése, egész életét befolyásoló balesetet szenvedett. Gipszfűzőt adták rá, az ágyából sem tudott kikelni. Baldachinos ágya mennyezetére rögzített tükörből nézve festette meg első önarcképét. Az unalom, a fájdalom és a kilátástalanság kergette őt a festészetbe.
1927 végére már valamelyest normális élet reményét látta. 1928-ban pedig csatlakozott az önálló mexikói kultúra megteremtését célul kitűző művészek csoportjához. Itt ismerkedett meg a nála huszonegy évvel idősebb Diego Rivera festőművésszel, akihez következő év augusztus 21-én hozzáment. 1930-1933 között a házaspár az USA-ban élt, de Kahlot honvágy gyötörte. Az orvosok szerint nem lett volna képes egy gyermek kihordására ő mégis megpróbálta, ez pedig vetéléssel végződött. Mindez együtt hozathatta meg vele azt a döntést, hogy hazatér. Ám amikor berendezkedtek Mexikóban, az amúgy sem túl hűséges Rivera kikezdett Frida húgával, Christinával. Innentől kezdve a feleség sem tartotta magát az eskühöz, több híres férfival és nővel is viszonyt folytatott. Erre az időre a Rivera-házaspár a művész elitjének kedvelt és ismert alakja lett.
Több kiállítás után (Mexikó, New York) Párizsban fogadta műveit a nagyérdemű. Frida nyomasztónak találta Európát, de ő volt az első latin-amerikai művész, akitől képet vásárolt a Louvre (The Frame), 1939-ben. Riverával még ebben az évben elváltak, de a következőben újra összeházasodtak. „Jobban szeretlek, mint a saját bőrömet”-mondta egyszer Diegonak. Ez már nem igazi szerelem volt, Kahlo inkább az elvesztett gyermek iránt érzett anyai szeretetét vezette le férjén. Mégis, mély érzelmek fűzték őket egymáshoz.
1946-ban megműtötték (már jó ideje kellett acélfűzőt viselnie), de a műtét nem segített állapotán, sőt súlyos depresszió gyötörte. Fel kellett hagynia a tanítással, viszont a politizálást nem hagyta annyiban. 1948-at írtunk, amikor a híres festőművész, Frida Kahlo, belépett a Mexikói Kommunista Pártba. Két évvel később hétszer került kés alá, kerekesszékbe kényszerült, fájdalmával már nem bírt. Utolsó művei is már ezt a mély, szűnni nem tudó fájdalmat követik: kusza ecsetvonások, vastag festékréteg, a vásznon is megjelenő sötét, mély depresszió.
1953-ban jobb lábát amputálták, és nem hagyhatta el az ágyát. Ez nem akadályozta meg abban, hogy elmenjen első önálló mexikói kiállítására: mindenki legnagyobb meglepetésére ágyában fekve, díszes tehuana ruhában jelent meg a megnyitón. Július elején tüdőgyulladást kapott, ennek ellenére részt vett egy tüntetésen. Július 12-ről 13-ára virradó éjjel meghalt. Naplófeljegyzései alapján az öngyilkosság sem zárható ki.
Utolsó éveiben is nagyon aktívan részt vett a közéletben, festményei egyre több politikai tartalmat hordoztak. A marxizmus gyógyír a betegségre című képe szinte vallásos marxizmusáról és Amerika-ellenességéről tanúskodik. Hite szerint a politikai meggyőződés megszabadíthatja őt és az emberiséget a fájdalomtól. Utolsó, befejezetlen képe egy Sztálin-portré volt.
A Kék Házat, ahol született, és ahol 1941-től haláláig lakott, Diego Rivera a mexikói államnak adta. Itt nyílt meg halála után öt évvel a Frida Kahlo Múzeum. Életéről 2002-ben jelent meg a Frida c. film.
„Merj élni, meghalni bárki tud!”– szerepelt naplója első lapján, életének mottójaként.
