Öröm nézni, hogy kis hazánk tehetségkutató műsorai milyen töretlenül fejlődnek az idő előrehaladtával. Nemrég startolt a magyar X-Faktor 16523. évada. Jó látni, hogy a trendekkel ellentétben egy kereskedelmi televízió nem az alpárisággal próbálja a nézettségét növelni, megtartani, hanem a minőség növelésével.
Az egyik legfontosabb az ilyen „Ki mit tud?” jellegű vállalkozásoknál, hogy a zsűrit a szakma legjelesebb képviselőiből állítsák össze. Az sem mellékes, hogy ezen poszt betöltői intellektuálisan legyenek annyira fejlettek, hogy képesek összetett mondatok értelmezésére, vagy hogy a szókincsük ne merüljön ki a „hát ez atom volt báttya, rákenroll” kifejezésekben.
Szerencsére az X-faktor most kezdődő szériája ezen szempontok szerint választotta ki a játékosok sorsáról döntő mentorokat. Végre a szakmájukban semmit sem alkotó, teljesen tehetségtelen senkik helyett, mint például Presser Gábor vagy Geszti Péter, igazi zsenik kerültek ezekbe a megtisztelő pozíciókban. Byealex és Gáspár Laci kétségtelenül a kortárs zenei, kulturális élet legnagyobbjaiként magaslanak ki kollégáik közül, így a zsűriszékből világítótoronyként mutathatnak utat a jövő zenészeinek. Itt szeretném kiemelni, hogy Gáspár Laci egyetemi tanári munkája mellett vállalta a feladatot. Szívből remélem, hogy a jövőben még VV Cristofel vagy MC Zsolax is betöltheti ezen nívós pozíciót.
Nekem személy szerint rendkívül tetszett az a nem várt fordulat, hogy a zenei tehetségkutató műsor 95%-a Byealex keresése, Gáspár Laci ripacskodása és a versenyzők emberi mivoltának megsemmisítése és 5%-a zenei tehetségkutató.
Már-már könnyfakasztó érzés volt látni, hogy Gáspár Laciban milyen mély emóciókat váltott ki Alex hiánya. Az, hogy mentortársa random késett három órát olyan melankóliába taszította, hogy önkénytelenül percenként a „hol van már Alex, most már tényleg nagyon aggódom…” szavakat mormolta. Persze az senkiben még csak fel se merüljön, hogy ez meg volt rendezve! A legjobbakkal is megesik, hogy nem mennek el a saját műsorukba.
A másik szembetűnő fejlődés az indulókkal való bánásmód. Végre egy műsor, ami pusztán a racionalitásra bízza az értékelést! Véleményem szerint az a minimum, hogy a válogatón kieső versenyzőket még percekig gyalázzák, kötelező őket ország-világ előtt megalázni. Teljesen egyértelmű, hogy az emberi lét egyetlen zsinórmértéke az énektudás. Aki nem tud úgy énekelni, mint az etalonként tündöklő zsűri bármely tagja, azt verbálisan le kell vetni a Taigetoszról, nincs mese. A legszebb jelenet az volt, amikor egy férfi versenyző veleszületett rendellenessége miatt rendkívül magas, női hangon mutatkozott be majd adta elő választott dalát. A mentorok rögtön kapcsoltak, és percekig nevették, gúnyolták, parodizálták a zavarban lévő srácot. Kultúremberként szinte kötelező egy embertársunkat ordenáré módon a végletekig megalázni olyanért, amiről végképp nem tehet. Ez nem csak szakmailag, de emberileg is jeles.
Persze a silány produkciók mellett kötelező a jókat is extravagáns módon értékelni. Ebben a műsorban a séma szerint minden tizedik átlagos dalnál kötelező felugrani, állva tapsolni, őrjöngeni, majd kijelenteni, hogy megtaláltuk a mi kis csiszolatlan gyémántunkat, aki akár még az új Kasza Tibi is lehet.
A kiemelkedő produkciókat továbbjutással jutalmazzák, a gyengékre viszont a megalázáson és a kiesésen kívül semmi retorzió nem vár. Itt szeretnék javasolni néhány általam ideálisnak tartott büntetési formát. Véleményem szerint a kieső versenyzőket Gulyás Mártonnak festékkel kéne dobálnia, vagy Juhász Péternek kéne kifütyülnie őket. A legrosszabbak szipuzzanak fehérjeport Pumped Gabó köldökéből!
Nagyon remélem, hogy az X-Faktor minőségjavulása az elkövetkező években töretlen marad, és akár egy szép napon még a fű növésénél is nézhetőbb műsor válik belőle.
