Hatalmas várakozás övezte az új nagyszabású Marvel filmnek már az előzetesét is. A videóanyagot ugyanis majd két hónapja zártkörű vetítésen bemutatták a leglelkesebb rajongóknak, mi pedig azóta is tűkön ülve vártuk az érkezését. És íme a héten imáink meghallgatásra találtak!

Az első Bosszúállók a mai napig közel áll a szívemhez (a top 3 képregényfilmben az elegáns második helyet tudhatja magáénak), ami egyáltalán nem véletlen. Azokat a karaktereket láthattam a vásznon együtt harcolva, akiket úgy imádtam, akiknek rajzfilmjein felnőttem. A rengeteg Marvel film végre összeért, a szuperhősök létrehoztak egy csapatot a világ megmentésére. A Bosszúállók minden téren erős volt. Remek CGI akcióorgiák, könnyed humor, epikus történet és a számomra legmeghatározóbb: a tökéletes zenei téma. Ha álmomban felkeltenének, hogy soroljak már fel öt zenei anyagot, amely teljesen passzolt az adott filmhez, nagy ásítások közepette ez a film lenne az első, amelyet mondanék.

Aztán jöttek az újabb és újabb kiváló és átlagos szuperhős alkotások az univerzumból és megkaptuk a második részt, amely még az elsőn is túltett. Igaz, érdemben Higanyszálon és Skarlátboszorkányon kívül nem kaptunk új szereplőket, de a történet és a főgonosz Ultron mindenért kárpótolt. Személy szerint az Amerika kapitány: Polgárháborút is a Bosszúállók érájához kapcsolnám, ugyanis szinte az összes szereplő megjelenik ebben a filmben is, és magának a szervezetnek a sorsa hatalmas fordulatot vesz a Vasember-Kapitány ellentéttel.

Tehát a Polgárháború óta nem láttuk hőseinket egy csapatban, maximum csak pár jelenet erejéig, ezért epekedve várjuk azt az epizódot, amelyben maguk a Galaxis Őrzői is tiszteletüket teszi. A Bosszúállók: Végtelen Háború nem kisebb feladatot vesz a nyakába, minthogy szinte az összes eddig bemutatott Marvel karaktert egy filmben szerepelteti. Ez egy hatalmas kihívás mind a forgatókönyvírók mind a rendező részéről. Lesznek persze karakterek, akik hangsúlyosabbak lesznek, de ennyi fontos szereplő felvonultatására még nem volt példa a filmtörténelemben.

Ellenségként megkapjuk a Galaxis Őrzőiből jól ismert Thanost, aki az eddigi legnagyobb fenyegetést jelenti világunkra. A harc mellett a szétzilált csapatnak újra össze kell fognia, ám ezt az ütközetet nem mindenki éli túl, ezt maguk a készítők árulták el.

Az előzetes tartalmaz pár spoilert, főleg a Thor: Ragnarok-el kapcsolatban, ezért érthető a videó késleltetése. Emellett a film egy nagy fordulatát árulja el nekünk Vízióra nézve, amit szerintem szükségtelen volt beletuszkolni az előzetesbe. Reméljük, ennek ellenére még tartogat meglepetéseket a Végtelen Háború.

Mit is várunk ettől az epikus ütközettől?

  • A karakterek megfelelő ábrázolását, ahogy ezt megszoktuk,
  • Az ellenfél, Thanos árnyalt karakterét,
  • A hatalmas csatát, látványos effektekkel melyet az előzetes ígér,
  • Fordulatos cselekményt
  • A gondosan felépített szálak találkozását

A film hazánkban április 28.-án debütál, mi pedig igyekszünk összeszedni az összes végtelen követ, hogy manipulálhassuk a teret és időt, tehát előbb megnézhessük a filmet.