Érvelés az érvek ellen – A magyarországi németség kitelepítése

Sárközi Balázs 2016. Sze. 15. 0 0

Sárközi Balázs szakértői írónktól megszokhattuk már a precíz írásokat, esszéket, 5perceseket. Soha nem ragad le egyetlen nézőpontnál, mindent tüzetesen átvizsgál és rengeteget dolgozik a minőséget teljes mértékben képviselő cikkein. Mára hazánk szemszögéből egy nagy horderejű történelmi témát hozott el nekünk. Jó olvasást!

A napokban egy dunántúli kisváros történeti emlékezete nyomán, egy konkrét téma kapcsán felvetődött a történelem, a kulturális emlékezet, a politikai és nézőpontrendszeri érvek gondolata a fejemben. Egy ilyen kollektív közösségi emlékezeti hely – jelen esetben a pápai s Pápa környéki németség kitelepítése – mérhetetlenül mélyen rá tud világítani egy egész népcsoport kollektív történelmi tudatára, pszichotörténeti jellemzőire, és akár egy nemzettörténet diszkrepanciáira és ellentmondásosságára is.

Egy esszé – még ha a tárgyi tényekkel és forrásokkal gazdagon ellátott, hitelesen bizonyítható esemény is az, amely körül forognak mondatai – hibridműfaji jellegéből adódóan talán képes ezeknek a nagyon emberi, sőt közösségi jellemzőknek az érzékeltetésére. Egy ilyen történelmi esszé, habár veszélyesen ingoványossá válhat, azt hiszem éppen gondolati, elvont jellegéből adódóan segíthet abban, hogy végre a történelmi tárgytól elrugaszkodva, emberi és emberiességi, egyénileg kollektív perspektívából tudjunk rátekinteni, ha tetszik akár felülről a gondolatiság szférájából, egy olyan tárgyra, amely sokáig tiltott volt, előtte és utána pedig többször az érdekek és ideológiák ragacsos hálójába keveredett.

A magyarországi németség második világháború utáni kitelepítése rendkívüli téma. Az viszont, hogy rendkívüli, valószínűleg jelen esetben cseppet sem pozitív jelző. Jelentőségteljes, és sokatmondó, de nem hordoz magában semmilyen büszkeségre lehetőséget adó történelmi mozzanatot.

A német nemzeti lakosság kitelepítése országunkból egy olyan, talán csak búvó patakként fellelhető történeti téma, amely több perspektívából is a történelmi gyűlölet, és a történelmi gyűlöletkeltés mezsgyéjén mozog. Gyűlölet, igazságtalanság és politikai kurzusok határolják – épp úgy, mint a vele majdnem egyívású holokauszt-témát. Bonyolult és még az eltelt évtizedek távlatában sem biztos, hogy objektíven megítélhető esemény, amely leginkább a náci Németország okozta bűnök okán megjelenő kollektív bűnösség elvével és a Szovjetunió világháború utáni közép-európai politikai, ideológiai és területi expanziójával, vagyis e két jelenség összekapcsolódásával magyarázható.

Amennyiben magyarázható, és magyarázatra szorul. A két mentalitástörténeti aspektusokat is magán hordozó eseménysor, így pedig a németség magyarországi – illetve nem csak magyarországi – kitelepítése ugyanakkor talán definiálható a második világháború utolsó, nagy, szovjet-német konfliktusaként is – hiszen ezt már a fultoni beszéd diskurzusa és a hidegháború követi. (Összevethető Hans Lemberg – K. Erik Franzen: Elűzöttek. Hitler utolsó áldozatai című mű alapgondolataival)

A fent oly nagyon hangoztatott gyűlöletet leginkább az összekapcsolódás, a náci, szovjet–kommunista ideológiai kettősség okozhatja. Gyűlölet okozta – és tudjuk, sokak részéről, a katonák, a faji alapon megkülönböztetettek, gyűjtőtáborba hurcoltak vagy meggyilkoltak, a bombázásokat elszenvedő polgári lakosság részéről talán jogos, (?) de mindenképpen emberileg érthető gyűlölet – a kollektív német bűnösség elvének kialakulását. De utólag látjuk, hogy a faji gyűlöletbeszédet gyakorló nácik bűneinek megtorlását célzó elv, amely szintén gyűlöleten alapszik, az előbb említett náci gyűlölettetteken. Ehhez mindenképpen hozzá kell tenni, és erősen aláhúzni, (vagy kiemelni rózsaszín szövegfilccel) hogy a gyűlölet később is témánk szerves része maradt. A németség kitelepítésének története ugyanis országunkban egészen az 1970-es évekig tabu volt, semmilyen formában nem képezhette történettudományi kutatás, vagy közbeszéd tárgyát. Ez már nem a világháborús, vagy a világégést lezáró faji ellenszenv okán történt így, hanem a közép-kelet-európai politikai, állami berendezkedések miatt. Nem kell sokkal tovább haladnunk a kronológiai számegyenesen ahhoz, hogy ismét mély érzelmi ellentéteket találjunk a német-kitelepítésben, azonban már annak megítélésével kapcsolatban. A történelmi kutatások 1970-es évekbeli megindulása és rendszerváltás környéki és utáni kiteljesedése nyomán ugyanis a téma annyira megnyílt és megismerhető lett, hogy – ismét valamiféle történelmi gyűlölet alapján – megindultak a recepciók, s sajnos a megítélések és ítélkezések. Attól függően, hogy a megítélők milyen elveket vallanak, vagy a szovjeteket, a szovjet nyomást ítélik bűnösnek és tartják felelősnek a kitelepítésekért, vagy pedig teljes mértékben a meghunyászkodónak titulált magyar politikai vezetésre kenik a felelősség terhét. Mindegy, hogy melyik szárnyhoz tartozó gondolatokat nézegetjük, mindegyik gyűlöletet tartalmaz.

A tények persze tények, bár minden történelmi tény vallatható, kumulálható és permutálható úgy, hogy kiszolgáljon valamilyen nézőpontot. Magyarországon a német lakosság száma 1939 májusában 623.000 fő volt, amelyből 1950 szeptemberéig 213.000 fő került kitelepítésre.1 Összesítve azonban elmondható, hogy a németek hazánkban nagyobb veszteséggel számolhatnak, hiszen a kitelepítetteken kívül 64.000 fő nyugatra menekült, és újabb kb. 64.000 fő keletre deportáltatott.2 A tények tehát csalnak, hiszen az elmenekülők és a deportáltak nem kerültek bele a kitelepítettek körébe. Ehhez a számhoz pedig még hozzáadhatjuk a magyarországi németség 11.000 fős háborús veszteségét, háborús halottjait is.

Csalóka az az állítás is, amely szerint a kitelepítések, illetve azok módja és menete a szovjet nyomás miatt megmásíthatatlan volt. Csalóka, hiszen elmondható, hogy az 1945. március 18-án kelt 600/1945. számú Ideiglenes Nemzeti Kormány által készített rendelet, már kimondja, hogy hazaáruló, háborús és népellenes bűnös az, aki német alakulatban szolgált, besúgó volt, információkat szolgáltatott, vagy csupán felvett német hangzású nevet!3 1945 áprilisában a magyar sajtó már németellenes hangulatot provokál. A Szabad Népben Gerő Ernő cikke a sváb hazaárulókról szól: „Nincs és nem lehet helyük ezeknek a sváb hazaárulóknak tovább ebben az országban. A magyar nép szabadsága mindaddig ingatag marad, míg a német barátság e telepes zsoldosaitól meg nem szabadulunk. Eleget híztak a magyar nép vérén és nyomorúságán, elég bűnt követtek el a magyar nép ellen, hogy elszenvedjék végre a bűnhődést: osztozzanak a német nép sorsában! Zsíros fekete földjük jó lesz a dolgozó magyar parasztságnak.”4 És megjelenik Kovács Imre mára negatív értelemben véve kultikussá vált írása a Szabad Szóban, Egy batyuval címen. „Nem érdemli meg a svábság a kegyelmet. Ha végigtekintünk az elpusztított országon, a felrobbantott hidakon, a kiégett Váron, ne feledjük el, hogy ez majdnem teljes egészében az ő bűnük. Ők hozták, ők közvetítették Hitler politikáját Magyarországra, a propaganda ocsmány szólamaiban éppen úgy, mint az ördögi robbantások detonációiban benne van az ő hangjuk is. Német egyenruhába öltöztek. Budapestet a magyarországi svábokból toborzott SS-hadosztályok védték: a svábság Hitlerrel vállalta a sorsközösséget, most osztozzék Hitler sorsában. Mentő körülményeket nem fogadunk el, nincsenek, ne is beszéljünk róla.” (…) A legradikálisabb megoldást követeljük: a svábokat egytől egyig ki kell telepíteni az országból. A fasiszta métely, a hitleri őrület, a bűnös háborús politika szálláscsinálói és melegágyai voltak, most takarodjanak. (…) Takarodjanak, úgy, ahogy jöttek, egy batyuval a hátukon. Le merjük írni, ki merjük jelenteni: harminckilós csomaggal és ötven pengővel menjenek.”5 És mindezekhez a sokolló szavakhoz hozzá kell tenni, hogy 1945. július 5-én a magyar kormány külön jegyzéket szerkesztett a Szövetséges Ellenőrző Bizottság számára, amelyben ők kérték 200.000 német kitelepítését az országból! “Azon tény alapján, melyben a fasiszta és náci-svábok a demokrata Magyarország számára komoly veszélyt jelentenek, kérjük a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot a svábok kitelepítésénél Magyarországról olyan területre, melyet a Szövetségesek határoznak meg; kooperáljanak velünk.”6

Ugyanakkor természetesen ugyanilyen sok és ugyanilyen jelentőségű forrás és tény létezik a másik oldal megsegítésére, a szovjet nyomás bizonyítására is. Tudjuk, hogy már 1945 július-augusztusában a potsdami értekezleten tárgyaltak a szövetséges hatalmak a „német lakosság rendezett áttelepítéséről.”7 Az értekezleten Churchill is így nyilatkozott: „Nézetünk szerint 2,5 millió lehet azoknak a németeknek a száma, akiket át kell telepíteni.”8 Ide citálható még a szovjet hadsereg 0060-as számú parancsa, amely a 17–45 éves férfiakat és a 18­–35 éves nőket front mögötti munkára viteléről dönt, és melynek eredményeképpen 60.000 német embert hurcolnak el, vagy pedig Vorosilov marsall önkényes és valótlan állítása az 1945. július 17-ei Szövetséges Ellenőrző Bizottsági ülésen, amelyben kijelenti, hogy mind az öt magyar párt kéri a németek kitelepítését!9 És fontos azt is megjegyezni, hogy sok magyar tiltakozott a németség kitelepítése ellen, már a kitelepítések közben is országunkban. „Az embertől otthonát, környezetét, faluját, házát, földjét, kenyerét, vizét emberségesen elvenni nem lehet. És ez ellen akarunk mi felszólalni és ezért kell az egész magyar társadalomnak tiltakoznia.” – írják magyar értelmiségiek 1946-ban.10

A tények tehát tényleg tények, de mindenféle módon rendezhetőek, és azt hiszem, segítségükkel akár manipulálható is egy-egy narratíva. Szomorú, hogy akármilyen gyűlölettől, vagy meggyőződéstől vezérelve érvelünk is így vagy úgy, a valóságot, a többszázezer ember nincstelenné és otthontalanná tételét nem tudjuk nem megtörténté narrálni. Persze felvetődik a kérdés, érvelhetünk-e amellett, hogy nem lehet érvelni semmi mellett, és hogy bizonyíthatjuk-e, hogy semmit nem lehet pontosan bizonyítani. Nem tudom. A lényeg az, hogy 70 évvel ezelőtt, január 19-én valaki felírta az őt elhurcoló vonat falára, hogy “Isten Veled, édes hazánk!”, és emberek, gyerekek és felnőttek, egyik pillanatról a másikra, önhibájukon kívül elvesztették mindenüket. Nagyon nagy előrelépés, hogy 2012 óta, január 19-e hivatalos emléknapja ezeknek az embereknek. Az emlékezés rögzítése talán abba az irányba mutat, hogy egyszer túl fogunk lépni a felelősségkeresésen, a gyűlöleten, a kollektív elveken és a monokauzális érveléseken és belátjuk, hogy ilyen esetekben a megtörténtség visszafordíthatatlansága a centrális probléma, és a kitelepítetteket a házuk, az udvaruk és a hazájuk érdekelte, nem az ideiglenes kormány rendeletei, és a bizottságok döntései. Egy történelmi esszé, egy múltat idéző érvelés talán jellegtelenné válhat, ha pont a történelmi források és a bizonyíthatóság ellen emel szót, de azt hiszem felmenthető, ha érvei az érvek ellen, azonban a gyűlölet ellen is, és az emberek mellett is szólnak.

1 Németh István: A német lakosság menekülése és áttelepítése Európában (1944-49). in: Migráció a Kárpát-medencében. Békéscsaba, 1994. 96-97.p.

2 Uo.

3 Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945–1950. Akadémiai Kiadó, Bp. 1988. 191. p.

4 http://mno.hu/tortenelem/takarodjanak-ugy-ahogy-jottek-egy-batyuval-a-hatukon-1324305

5 Az idézet a http://tortenelem.mandiner.hu/cikk/20160119_kovacs_imre_egy_batyuval_1945 webhelyről származik.

6 Key vezérőrnagy válaszlevele Shvoy püspöknek http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/csobanka/minket_is_uldoztek/pages/026_key_vezerornagy_valaszlevele.htm

7 Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945–1950. Akadémiai Kiadó, Bp. 1988. 201. p.

8 Uo. 14. p.

9 Katona Attila: A magyarországi németek sorsa a második világháború után. http://www.sek.nyme.hu/btk/trti/kattila/Dokumentumok/BA%20MAGYAR%20T%C3%96RT%C3%89NELEM%201944-2000/N%C3%A9metek.doc.

10Magyar Nemzet, 1946. január 18. Bálint Imre, Baranyai Lipót, Csathó Kálmán, Csécsy Imre, Dessewffy Gyula, Faragó́ László́, Fenyő̋ Miksa, Fischer József, Fodor József, Füst Milán, Gellért Oszkár, Heltai Jenő̋, Horváth Zoltán, Jendrassik György, Kassák Lajos, Kéthly Anna, Varannai Aurél, Nagy Lajos, Parragi György, Pátzay Pál, Radnóti József, Sík Sándor, Supka Géza, Szőnyi István, Wesselényi Miklós, Zsolt Béla. http://www.minalunk.hu/Budaors/index.php?n=5&tartalom_id=9828&area=477

Tags: német kitelepítés, Pápa, pápai németek, svábok Categories: 5PERC
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts