A The War On Drugs philadelphiai együttes 4. stúdióalbuma A Deeper Understanding címen jelent meg 2017-ben, amiről a The Guardian úgy ír, mint az együttes legszínesebb korongja, „egy csillámló króm álom a hátország és a mennyország közé ragadva”. Ez mondat valóban nagyon jól leírja azt a valóság és álomvilág között lebegő, neopszichedelikus hangulatot, amit ez az album képvisel.
A zenekar zenéjét legtöbbször Bruce Springsteen, Tom Petty és a Dire Straits stílusához szokták hasonlítani. Hangzásban a nyolcvanas évek soft-rockját idézi egyedi, neopszichedelikus és indie-rock színezettel, aminek az eredménye egy jól felépített, magával ragadó hangzás, amely tökéletesen összhangban van a dalszövegek hangulatával.
A The War On Drugs zenéje nem az a fajta, amire egy koncerten eszeveszetten lehet tombolni, sokkal inkább egy magával ragadó zenei élmény, amelyben könnyen fel lehet oldódni. Az album hallgatása közben tökéletesen el tudjuk képelni magunkat, ahogy valamikor a 80-as években Amerika útjait szeljük, közben a rádióban szól a zene, és tökéletesen szabadnak érezzük magunkat valahol a képzelet és a valóság határán, pont mint a Nothing To Find videóklipjében. A dalszöveg és a zene együtt a véget nem érő éjszakákra emlékeztet, egyfajta sodródásra egy hosszú folyón, ahol hol sebesebben, hol lassabban dobál ide-oda a víz.
Az album 66 perces, a dalok egymásba folynak, ezzel is a lebegés, sodródás érzését keltve, de mégsem lesznek egyhangúak, mindegyiknek megvan a saját, magával ragadó ereje.
